Állattenyésztés

Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken kellett intézkedni

NÉBIH

Rendkívüli ellenőrzést tartott két Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A helyszínen tapasztalt, a madárinfluenza-járvány okán különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el a szakemberek.

Két, egymással szomszédos baromfitartó telepet ellenőriztek a Nébih szakemberei április elején Bács-Kiskun megyében. A hatóság képviselői mindkét gazdaságban jócskán tapasztaltak járványvédelmi hiányosságokat, ami a madárinfluenza-járvány miatt kiemelt kockázatot jelent mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

Az első gazdaságban több mint 3000, ún. sovány ludat tartanak. A Nébih ellenőrei a helyszínen azt tapasztalták, hogy maga a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatóak. A hiányosságok között említhető továbbá, hogy a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos második gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előírt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen. A telep bejáratánál nincs kialakítva kerékfertőtlenítő, továbbá hiányoznak például a szociális helyiségek, az állati hullatároló és boncoló, de még takarmánytároló sem áll rendelkezésre. Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át. A megfelelő (fekete-fehér rendszerű) személyi beléptetésre sincs lehetőség.

Mindkét baromfitelep esetében elmondható, hogy az állatok – a madárinfluenza miatt elrendelt zártan tartás ellenére – az ellenőrzés időpontjában a szabadban tartózkodtak és kifutójukban nem volt madárháló felszerelve. Utóbbi azért lenne elengedhetetlenül fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől.

A felsorolt hiányosságok miatt a szakemberek mindkét helyszínen azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el. Az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult.

A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

Az érintett állattartók adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Baromfiágazat: húszmilliárdos fejlesztés a Tranzit csoportnál

2020. december 27. 04:36

A cégcsoport évi 2 millió libát, 10 millió kacsát, 15 millió csirkét dolgoz fel, több mint 60 állattartó telepet működtet, két vágóüzeme, három további feldolgozó üzeme, két takarmánykeverője és saját keltetője van.

Szerves trágya: így lehet a költséges hulladékból érték

2024. szeptember 28. 12:10

A trágya, például a baromfitrágya költséges melléktermék, pedig az újrahasznosítása környezetbarát bevételi forrás lehet a gazdálkodók számára.

Madárinfluenza: lúdállományt kell felszámolni Békés megyében

2022. november 30. 10:29

Újabb tömőlúdtelep állatainál mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Bács-Kiskun megyében is felütötte a fejét a madárinfluenza

2021. január 15. 06:49

Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101.000 tojótyúk leölését.