Gépinfo

Rossz időszakon van túl a Caterpillar

Agrofórum Online

A Caterpillar árbevétele 21 százalékkal csökkent 2019 első negyedévéhez képest.

Árbevétel soron alul, eredmény soron felülteljesítették a konszenzust. A világ legnagyobb munkagép-gyártójának az árbevétele 10,6 milliárd dollár volt az első negyedében, a közleményük szerint 2016 óta nem fogyott ilyen kevés termékük. Egy részvényre jutó eredményük (EPS) 1,98 dollárt tett ki, ami 40 százalékkal alacsonyabb a tavalyi EPS-nél, azonban 30 centtel több, mint amire az elemzők számítottak. A Caterpillar is visszavonta a 2020-as pénzügyi tervét a járvány miatti bizonytalanságokra hivatkozva – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat részvényeinek az árfolyama 22 százalékot esett eddig január eleje óta.

A Morgan Stanley elemzőház egyébként alulsúlyozásra ajánlja a Caterpillar részvényeit a korábbi semleges súlyozásról. Az ipari gépeket előállító cég kereslete a befektetési bank szerint jelentősen csökkenni fog az elkövetkező években.

A Caterpillar jelentős pozíciókkal rendelkezik a mezőgazdaságban is használt anyagmozgató gépek piacán, illetve az erdőgazdálkodásban is elterjedtek a termékeik. Az agrárium céljainak megfelelően fejlesztett ki teleszkópos rakodókat, kompakt gumikerekes rakodókat, csúszókormányzású rakodókat, homlokrakodókat és minikotrókat az egyesült államokbeli, illinoisi központú vállalat.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

A Caterpillar a piaci feltételek 2021-es javulásában bízik

2021. február 2. 06:03

A Caterpillar Inc. bízik a jobb kilátásokban a 2021-es évre, miután a vártnál kisebb csökkenésről számolt be a negyedéves bevételek kapcsán.

A Caterpillar így reagál a koronavírus okozta helyzetre

2020. április 3. 08:33

Az építőipari, bányászati, mezőgazdasági és munkagépeket gyártó cég így akarja mérsékelni a koronavírus miatti visszaesése hatásait.

Huntraco Roadshow 2018

2018. június 7. 07:34

Szeretné megismerni a legújabb fejlesztéseket a teleszkópos rakodók piacán?

Szárnyalnak a Caterpillar eladásai, de nőnek a költségeik

2022. február 3. 12:04

A Caterpillar azt közölte, hogy a tavalyi kétszeri emelés után idén ismét áremelésre számít, hogy csökkentse a megugró költségek egy részének hatásait.