Agrárközélet

Igyunk több tejet!

MTI

Június közepéig tart az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tej- és tejtermékfogyasztást ösztönző kampánya, amely a fogyasztói tudatosság erősítése mellett törekszik a minőségi, tehéntejből készített termékek megismertetésére is - közölte az AMC az MTI-vel.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampány sajtótájékoztatóján a közlemény szerint elmondta: a kormány gazdaságvédelmi akcióterve védőhálót nyújt a magyar vállalkozásoknak, hiszen a munkahelymegtartó bértámogatások, vagy a hiteltörlesztési moratórium alapvető segítséget jelentenek számukra.

Külön figyelem irányul a mezőgazdasági termelésre és élelmiszerellátásra, ezért biztosítanak ingyen hitelt a gazdálkodóknak, nyújtanak vissza nem térítendő támogatást 8 milliárd forint értékben az élelmiszeriparnak és 1,8 milliárd forint értékben a tejtermelőknek. A kormány azt várja el a hazai kiskereskedelemtől, hogy a maguk eszközeivel segítsék, ösztönözzék a magyar tej- és tejtermékek fogyasztását – tette hozzá.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető helyettese ismertette, hogy az idei kampányban a fiatalok és a fiatal felnőttek kerülnek fókuszba, ennek megfelelően a kampány az online térben zajlik majd, jelentős közösségi média aktivitással.

A közlemény szerint az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) június 1-jét jelölte meg a Tej világnapjának. Idén a Tej Terméktanács, az agrártárca és az AMC támogatásával június 3-4. között szervezi meg rendhagyó Tej világnapi rendezvényét az online térben.

A jatek.tejsziv.hu oldalon és a terméktanács közösségi oldalain játékokkal, tejtermékkel főző sztárszakácsokkal és más közismert személyekkel várják a gyerekeket és felnőtteket. A Tej. Szívvel-lélekkel! – Fogyassz minden nap tejterméket! szlogen alatt futó kommunikációs kampány a rendezvény médiatámogatását követően online megjelenésekkel folytatódik, és véleményvezérek közreműködésével elindul a „tejbajusz” felhívás is – írta az AMC.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Tejkomplexum épül Szenttamáson

2019. október 1. 10:38

A TM Zrt. beruházása 15 új munkahelyet teremt, a cégnél jelenleg 115 ember dolgozik.

Televíziós kampány indul a magyar tej fogyasztásának ösztönzésére

2019. szeptember 23. 13:38

A tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Rehabilitálhatják a vörös húsokat, a tojást és a tejet, már nem tekintenek rájuk „szívgyilkosként”?

2023. július 20. 14:40

Az élelmezési célú állattenyésztést gyakran az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés egyik fő okozójaként tartják számon, sőt, egyes társadalmi körökben ezt a fajta állattenyésztést kegyetlennek és szükségtelennek tartják.

Nincs vevő a tejre: demonstráltak az erdélyi gazdák

2023. március 30. 08:39

Demonstrációt tartottak az erdélyi tejtermelők szövetségének tagjai szerdán; emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő a termékükre.