31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Támogatások, pályázatok

73 ezer forint jár hektáronként a karácsonyfa területek után

AM

Mint ahogy május elején az Agrárminisztérium közzétette, ettől az évtől változik a karácsonyfa ültetvényeket érintő agrártámogatási rendszer. Az eddigi európai uniós forrásból folyósított támogatás helyébe a nemzeti költségvetési forrásokból biztosított támogatási forma lép, melynek feltételeit a 2020. július 10-én megjelent 37/2020. (VII. 10.) AM rendelet tartalmazza.

A támogatás igénylése az eddigiekhez hasonló módon, hektár alapon történik. Az egységes kérelem felületén megadott területadatok szolgálnak majd a támogatás megállapításának alapjául. Azok igényelhetik a támogatást, akik a tárgyévi egységes kérelem felületén 2020. június 9-éig legalább 0,25 hektár nagyságú KAR01 hasznosítási kódon jelentettek be területet.

A támogatási kérelem augusztus 3. és augusztus 18. között elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz (Kincstár). A kérelem elbírálása után a támogatást legkésőbb 2020. december 31-éig fogja a Kincstár folyósítani a jogosultak részére. Kiemelendő, hogy a karácsonyfa támogatás az idei évben nem meríti a termelők de minimis keretét. A támogatás fajlagos mértéke hektáronként 73 ezer forint, míg az intézkedés teljes kerete 250 millió forint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

További 7 milliárd forint támogatás erdők telepítésére

2020. február 24. 11:32

Az irányító hatóság eddig 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, ezzel közel 7400 hektár új erdő telepíthető.

A fűszerpaprika-termesztés csak technológiaváltással lehet versenyképes

2022. szeptember 10. 09:37

Fajtanemesítésre, kutatásra, technológiaváltásra van szükség a nagyobb termésmennyiség eléréséhez és a gazdaságos termeléshez a fűszerpaprika-termesztés esetében is.

Lízingdíj-támogatás igényelhető új mezőgazdasági gép és berendezés beszerzéséhez

2019. május 5. 12:03

A hatékonyság és termelékenység növelése érdekében a mezőgazdasági beruházások ösztönzését, támogatását kiemelten kezeli az Agrárminisztérium. A pénzügyi lízing hasznos finanszírozási eszköze e célok megvalósításának, ezért az agrártárca - a hitelekhez kapcsolódó kamattámogatási programjain túl - újraindítja a mezőgazdasági vállalkozások által új gépek és technológiai berendezések lízingbe vételéhez kapcsolódó támogatási programját.

360 milliárd forint támogatást kapott az élelmiszeripar 2014-2020 között

2020. február 4. 13:06

A jövő az élelmiszeriparban is a termelékenység és a hatékonyság növelése, amelyhez az Ipar 4.0 és a digitalizáció számos új lehetőséget kínál.