Agrárközélet

Nagy István: nemzeti kötelességünk természetes vizeink megóvása

AM Sajtóiroda

Természetes vizeink megóvása és a hosszú múltra visszatekintő magyar horgászkultúra tradícióinak megőrzése nemzeti kötelességünk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Rába és a Marcal folyó halállományának növelése és védelme érdekében végzett beruházás átadási ünnepségén Koroncón.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány stratégiai partnerével, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel közösen azért dolgozik, hogy hazai vizeink élővilágát minden körülmények között megóvhassa. Ennek érdekében az elmúlt három évben több mint 150 horgászszervezet részesült összesen csaknem 450 millió forint értékű haltelepítési támogatásban, 2020-ban pedig megvalósulhatott a magyar halgazdálkodás történetének legnagyobb haltelepítési akciója is.

Emellett a halállomány nagyságának és sokszínűségének megőrzése érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a vízminőség megőrzésére is. Ehhez az elmúlt években, 137 támogatott horgászszervezet munkája révén, összesen 165 millió forint értékű, a vízminőség javítását szolgáló eszközpark jöhetett létre. A tavalyi év végére pedig már 165 szervezet állíthatott fel olyan rendszert, amely a vízparti környezet fenntartását szolgálja, ezzel is elősegítve a horgászok komfortérzetét, amihez mintegy 320 millió forint támogatást használtak fel – tette hozzá.

A miniszter felhívta a figyelmet a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programra is. A kezdeményezés egyrészt a természetes vizek halállományának növelésére törekszik, miközben a vízfolyások ökológiai állapotának és a víz minőségének javítása érdekében, az ágazat helyzetét meghatározó adatok pontosítása végett továbbfejleszti az adatgyűjtési és ellenőrzési rendszert is. Másrészt feladatának tekinti a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások fejlesztését, valamint versenyképességük növelését – emelte ki Nagy István.

Nagy István agrárminiszter

A miniszter arról is beszélt, hogy a Rába, hazánk egyik legkevésbé háborított folyóvize számos fajnak nyújt otthont, a Marcal folyó pedig a Rába halfajainak is kedvelt ívóhelye. Kifejtette, a halak szaporodási feltételeinek javítása érdekében valósult meg a Marcal duzzasztó feletti bal parti hullámtéren az ívó- és ivadéknevelő-hely kialakítása, ami csaknem 60 millió forintba került. A beruházás során két zsilip épült, és a depónia átkotrásával, valamint kisebb tereprendezéssel a jelenlegi duzzasztás mellett is elönthetővé vált a terület.

A tárcavezető a rendezvényen köszönetet mondott a magyar horgászok természeti értékeinkhez hű szolgálatáért, mellyel hozzájárulnak az őshonos halállomány és az élőhelyek védelméhez, illetve a vízparti szolgáltatások fejlesztéséhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Folyamatban lévő pályázati lehetőségek 2022. november

2022. november 4. 06:34

Összefoglaltuk, hogy 2022. novemberében mely pályázati lehetőségek érhetők el.

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

2020. január 30. 14:19

A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújtanak

2024. április 19. 16:10

Az MBH Banknál már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását.

Két év átmeneti időszak következik a Közös Agrárpolitikában

2020. december 25. 11:55

Az elmúlt bő egy év tárgyalásainak eredményeképp elfogadott rendelet garantálja mind a közvetlen támogatások, mind pedig a vidékfejlesztési támogatások  jelenlegi szabályok szerinti továbbvitelét, de már az új uniós költségvetés terhére.