Agrárközélet

Alacsony a munkaerő-termelékenység az agráriumban

Agrofórum Online

2019-ben az előzetes adatok szerint a munkaerő-ráfordítás nagysága 2,0%-kal elmaradt az előző évitől, és 384 ezer ember teljes munkaidős (évi 1800 óra) tevékenységének felelt meg.

A nem fizetett munkaerő-felhasználás (egyéni gazdaságok családi munkaereje) az összes munkaerő-ráfordítás 68%-át tette ki, az arány fokozatosan csökkent az elmúlt években (2010-ben még 75% volt).

A fizetett alkalmazottak száma az évtized első felében még nőtt, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a mérséklődő családi munkaerőt a fizetett alkalmazottak munkája váltotta fel – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített. 2017 óta azonban lassú csökkenés figyelhető meg ebben a körben is.

Az éves munkaerőegység jól használható a mezőgazdasági munka szerkezetének vizsgálatára, azonban nem alkalmas a nemzetgazdaság más ágakkal való összehasonlítására, ugyanis a munka mennyisége és nem a munkát végzők száma kerül elszámolásra. Munkaerő-ráfordításként a kiegészítő tevékenységként végzett mezőgazdasági munkával is elszámol, azaz a nem mezőgazdasági főtevékenységű foglalkoztatottak mezőgazdasági munkáját is figyelembe veszi. A más nemzetgazdasági ágakkal való összehasonlításra a valamennyi nemzetgazdasági ágra kiterjedő munkaerő-felmérés és az intézményi munkaügyi statisztika szolgál. Azonban a lakossági munkaerő-felmérés sajátossága, hogy csak részben, az intézményi munkaügyi statisztika pedig egyáltalán nem számol az egyéni gazdaságokban végzett mezőgazdasági tevékenységgel.

2019-ben a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, valamint a halászatban a lakossági munkaerő-felmérés adatai szerint a foglalkoztatottak 4,7%-a, 211 ezer fő dolgozott, 1,9%-kal kevesebb, mint 2018-ban. Az intézményi munkaügyi statisztika előzetes adatai szerint 2019-ben 73,3 ezren álltak alkalmazásban a mezőgazdaságban, ami 1,8%-kal kevesebb az előző évinél – húzta alá a KSH.

Nemzetközi összehasonlításban a hazai munkaerő termelékenysége az egyik legalacsonyabb a nagyobb kibocsátó uniós tagországok között. A hazai érték a 28 tagország átlagának felét sem éri el, a német és a francia érték ötöde. A mutató értékét számos tényező befolyásolja, többek között a kibocsátás szerkezete (intenzív vagy extenzív termelés), a ráfordítások nagysága vagy a termelési technológiák fejlettsége.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Ezek voltak az amerikai agrárium legnagyobb kihívásai 2020-ban

2020. december 31. 05:47

A 2020-as év egyedülálló kihívásokat hozott a mezőgazdaságban. A koronavírus-járvány érzékenyen érintette a gazdákat, de az időjárási események is problémákat okoztak a különböző régiókban.

Egyre többen választják az agrár felsőoktatást

2023. augusztus 3. 13:10

Egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is – közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, hogy az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28%-os bővülést jelent a korábbi évhez képest.

Távol egymástól és mégis közel

A koronavírus-járvány egyértelműen felgyorsította a digitalizációs folyamatokat.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. december 9. 19:44

Friss piackutatási adatok a magyar mezőgazdaságról.