25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Agrárközélet

Még várni kell a fordulatra az agrárcégeknek a tőzsdén

Agrofórum Online

Maradt a kiegyenlítettnek nevezhető összkép júliusban a mezőgazdasághoz kötődő cégek tőzsdei árfolyam-mozgásában. A májusi rali hangulata egyáltalán nem tért vissza nyár közepén a piacra.

A vizsgált 24 társaság közül 14 árfolyama emelkedett, míg 10 cégé csökkent az elmúlt hónapban. Az árfolyammozgást saját devizában számolva vizsgáltuk meg. Júniushoz hasonlóan a júliust is a török Türk Traktör nyerte ezúttal is impozáns ralival. Júliusban 31,7 százalékkal emelkedett a kurzus, igaz árnyalja a képet, hogy az euróval szemben például 6 százalékkal gyengült a török deviza, így a valós árfolyamemelkedés nem 32 százalék körüli. A második helyen az AGCO végzett 20 százalékos plusszal. A Fendt, a Massey Ferguson és a Valtra anyacége júniusban még csaknem 3 százalékos mínuszt hozott a befektetőknek. Az amerikai gazdálkodók vásárlási kedvének visszatérését és a tavasszal tomboló koronavírus-járvány miatti elmaradt vásárlások pótlását jelzi a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának, a Deere & Company-nak a júliusi 11,7 százalékos árfolyamralija is.

Rosszul alakult viszont ez az időszak a Bayer számára, ugyanis 15,2 százalékkal sereghajtó lett a vizsgált mezőnyben. A német cégeknek összességében sem ment jól az elmúlt hónapban, ugyanis 7,8 százalékos lejtmenettel az agrártermékek nagy- és kiskereskedelmével, illetve mezőgazdasági felszerelések eladásával is foglalkozó Baywa Vink AG és a 6,9 százalékos mínusszal a BASF végzett még a havi lista végén.

A 2020-as első hét havi összesített listán is a Türk Traktör vezet, de a 95 százalékos ralit beárnyékolja, hogy a dollár szemben idén eddig 17, míg az euróval szemben 23 százalékkal gyengült a török líra. Második helyen az állategészségügyi gyógyszereket és oltásokat gyártó amerikai Zoetis Inc. áll 14,6 százalékos plusszal, míg a harmadikon a vetőmagüzletágban erős KWS SAAT AG 13,9 százalékos megugrással.

Az első hét havi összesített lista végén a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó, a CNH Industrial NV. áll 40,9 százalékos zuhanással. Őket az amerikai húsipari vállalat, a Tyson Foods követi 32,5 százalékos mínusszal, majd a kanadai takarmány-előállító, a Nutrien jön 32,3 százalékos lejtmenettel.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok is számottevő mínuszokon vannak túl idén. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amelyben az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 5,9 százalékot vesztett értékéből idén. Az ETF által kezelt vagyon nagysága július végén 570,3 millió dollárt tett ki. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF, 7 százalékkal került lejjebb idén, a kezelt vagyon 22,4 millió dollár. Az IQ Global Agribusiness Small Cap ETF kurzusa 2,4 százalékkal csökkent eddig idén, ennek az ETF-nek 6,3 millió dollár a vagyona. A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 2,8 millió dollár volt, ennek az árfolyama 13,1 százalékkal zuhant az első hét hónapban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Fendt Momentum - az okos vetőgép

2019. június 17. 10:50

A Fendt gyártmány-portfóliója kiegészült a Momentum vetőgéppel, amely jelenleg még csak Braziliában kapható.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

Három Fendt Vario traktor is új fogyasztási rekordot állított fel a DLG tesztjein

2018. április 18. 13:03

A DLG teszt programjában a Fendt 1042 Vario és a Fendt 1046 Vario kategóriájában a legjobb eredményt érte el, a Fendt 1050 Vario pedig fajlagos fogyasztásban állított fel új rekordot,

Tudja-e Ön? - Melyek a leggyorsabb traktorok a világon?

2020. március 11. 07:48

Az emberekben él a kíváncsiság, hogy a traktorok műszaki paraméterei alapján milyen maximális sebességet lehet elérni. Az idők során számos csúcsdöntési kísérlet szerveztek, ahol széria traktorokkal, illetve azok „felturbózott változataival” igyekeztek mind feljebb tornázni a világcsúcsot.