Agrárközélet
Agrárközélet

A KWS nyerte a tőzsdén az agrárcégek májusi versenyét

A KWS nyerte a tőzsdén az agrárcégek májusi versenyét

Agrofórum Online

Korrekcióba kezdtek az elmúlt hónapban a mezőgazdasághoz kötődő cégek tőzsdei árfolyamai azt követően, hogy az előző két hónapban inkább a zuhanás volt jellemző a koronavírus miatt.

Májusban a vizsgált huszonnégy közül csak kettő árfolyama csökkent. Leginkább, 2,3 százalékkal a CNH Industrial kurzusa ment le, a kanadai takarmány-előállító Nutrien kurzus is 2 százalékkal került lejjebb. Az élelmiszeripari óriáscég Nestlé árfolyama a maga 0,9 százalékos emelkedésével is hátulról a harmadik helyen végzett. A legjobban a KWS árfolyama emelkedett 20,8 százalékkal, amivel kiugrott mezőnyből. A német vetőmag-előállító és –forgalmazó cégnél a szezonalitás miatt egyrészt a tavasz adja az értékesítés javát, másrészt májusban jó gyorsjelentést tett közzé a cég. A KWS nyeresége 8 százalékkal bővült az első negyedévben. Második helyen a Kubota végzett a vizsgált társaságok listáján. A japán gépgyártó kurzusa 14,6 százalékkal lőtt ki saját devizában számolva. A gyepgondozásban érdekelt amerikai Toro kurzusa 13,7 százalékkal emelkedett.

Ha az idei esztendő első öt hónapjában nézzük az árfolyamok mozgását, akkor a listát a CNH résztulajdonában álló török Türk Traktör vezeti 12 százalékos plusszal. Második helyen a KWS 9,9, harmadikon pedig az állategészségügyi gyógyszereket és oltásokat gyártó amerikai Zoetis 5,3 százalékos plusszal áll. A sor végén a CNH 43 százalékos zuhanással áll. A Glencore 33,3, az amerikai húsipari vállalat, a Tyson Food pedig 32,5 százalékos tőzsdei árfolyamzuhanáson van túl eddig idén.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok jelentős mínuszokon vannak túl idén. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amelyben az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 14,6 százalékot vesztett értékéből idén. Az ETF által kezelt vagyon nagyságán május végén 556 millió dollárt tett ki. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF, 15,3 százalékkal került lejjebb idén. Az IQ Global Agribusiness Small Cap ETF kurzusa 8,4 százalékkal csökkent eddig idén, ennek az ETF-nek 6 millió dollár a vagyona. A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 2,6 millió dollár volt, ennek az árfolyama 20,2 százalékkal zuhant az első öt hónapban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Miért érdemes kipróbálni a piacvezető KWS repce újdonságait?

2020. július 6. 04:38

A KWS vállalat olyan egész Európára kiterjedő kísérleti hálózatban tesztelt repce hibrideket kínál a gazdálkodóknak, amelyek eltérő termesztési adottságokhoz is kiválóan alkalmazkodnak.

A jó repce olyan, mint a szép szerető - Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Putnok)

2019. augusztus 7. 09:38

A Putnoki székhelyű Gömörmag Kft.-nél évtizedek óta foglalkoznak repcetermesztéssel, ami során az alkalmazott technológia nagyon sokat változott.

KWS innovációk: A legjobb termés a legjobb termőföldről!

2019. november 22. 15:35

A gazdálkodók jól tudják, hogy a betakarítás után azonnal eladott termény ára nagyban függ a termésmennyiségtől: ha jó a termés, alacsony az ár, ha viszont alacsonyabb a termés mennyisége, az ár magas lesz. A gazdálkodók a következő évvel kapcsolatos döntésekkel igyekeznek egyszerre felkészülni mindkét eshetőségre.

Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul?

2020. február 10. 14:16

Fejlesztési erőfeszítéseink eredménye a KWS hőstressz- és szárazságtűrő kukoricák csoportja, melyet ClimaControl3-nak neveztünk el.