Életmód, gasztronómia

Kutatás a vadászati haszonbérleti díj meghatározására

SZIE

Hazánkban a vadászati jog a földtulajdonjog elválaszthatatlan része, ami a vadászterületnek minősülő földterület tulajdonosait illeti meg. A vadászati jogot haszonbérlet útján lehet hasznosítani, aminek a díját a vadászati törvény szerint az adott vadászterület vadállományának összetételére, a terület hasznosítási módjára tekintettel kell megállapítani – erre azonban mindeddig nem állt rendelkezésre alkalmas módszer.

Dr. Battay Márton Balázs, a SZIE Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának PhD hallgatója a vadászati haszonbérleti díjat meghatározó tényezők azonosítására, gazdasági értékelésére vállalkozott és egzakt módszert dolgozott ki a díj megállapítására és hatósági jóváhagyására.

A vagyonértékelési számítások elvégzéséhez két megye vadásztársaságainak adatait vizsgálta. Bács-Kiskun és Nógrád megyében a vadászati haszonbérleti szerződésekből gyűjtötte ki a területnagysági és haszonbérleti díjra vonatkozó adatokat, utóbbiban kiegészítve olyan információkkal, amelyek a haszonbérlők jellegére vonatkoztak, vagyis, hogy a földtulajdonosok vadásznak a területükön, illetve, hogy melyik terület van állami tulajdonban. A haszonbérleti díjakat befolyásoló tényezők vizsgálata érdekében kigyűjtötte a vadászterületek Budapesttől való közúti távolságát, az elhelyezkedésük szerinti járási földárakat és megyei földbérleti díjakat, továbbá járásonként a művelési ágak arányait az összes külterületekhez viszonyítva, valamint a tájegységi vadgazdálkodási tervekből az adott vadászterületekre vonatkozó fontosabb vadfajok (gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó, muflon, mezei nyúl és fácán) utolsó közzétett terítékarányait és a trófeák éremarányát. Bár a vadászati haszonbérleti szerződések kötelező elemként tartalmazzák a területen található vadállományt, ezek vizsgálata alapján arra jutott, hogy érdemesebb a terítékadatokból kiindulni, tehát abból, amit az adott területen el is ejtettek. Mindezeket táblázatba foglalta és többváltozós lineáris regresszióanalízis segítségével vizsgálta, hogy a vadászati haszonbérleti díj vonatkozásában ezek az adatok hatótényezőként működnek-e, azaz hogyan függhet ezektől az adatoktól a haszonbérleti díj.

Megállapította, hogy a terület haszonbérleti díja vonatkozásában értéknövelő tényező az erdősültség, a nagyvadas jelleg és a főváros közelsége, míg az apróvadas területek, illetve Budapesttől távolabbi vadászterületek haszonbérleti díja alacsonyabb.

Battay Márton Balázs a kutatás során a vadászatra és a haszonbérletre hatást gyakorló társadalmi tényezőket is elemezte. Az elmúlt húsz-harminc évben a vadászat kapcsán érzékelhető legmarkánsabb változás a vadászati jog termőföldhöz kapcsolásából, majd az uniós csatlakozás nyomán megjelent agrártámogatások rendszeréből fakad. A növénytermesztésben olyan piactorzító hatású támogatások jelentek meg, amikhez képest a vadászat és vadgazdálkodás elvesztette az értékét, éppen azok szemében, akik a vadászati jog tulajdonosai. Ez a tendencia az élőhelyek állapotát rontja, mivel a földalapú támogatások kihasználása érdekében jellemző, hogy minden talpalatnyi földet beszántanak, mezsgyéket, fasorokat és erdősávokat vágnak ki. Ez elsősorban az apróvadgazdálkodásban okoz gondot.

A vadászati jog haszonbérleti díja jelenleg nem éri el az optimális mértéket, továbbá nem segíti elő a vadgazdálkodás fejlődését makrogazdasági és társadalmi szinten.

Mindezen körülmények ellenére, a haszonbérleti díjak mértéke tekintetében statisztikai eszközökkel kimutathatók azok a törvényszerűségek, amelyeket a témával foglalkozó, a kutatás szakirodalmi áttekintésében bemutatott szerzők a teljesen más gazdasági és szociokulturális alapokon létrejött nyugat-európai és amerikai vadászterületek bérleti díjainak elemzése során feltártak.

A Szent István Egyetem fiatal kutatója által vizsgált két megye adataiból levont következtetések alkalmasak arra, hogy további vizsgálatok kiindulópontjaként szolgáljanak, azonban országos érvényű képlet csak az országos adatok feldolgozása alapján készíthető el. Ezek összegyűjtése és feldolgozása mindenképpen indokolt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztően finom és egészséges – a makk-kávé visszatért!

2025. november 14. 14:10

Nemcsak egészséges, hanem lélekmelengető is: a makk-kávé a természet legújabb ajándéka a tudatos kávézóknak.

A méz, ami nem is virágból készül

2025. november 10. 16:10

Nem virágból származik, mégis az egyik legerősebb gyógyító méz: az erdei mézharmat tele van ásványi anyaggal és természetes antibiotikummal.

Lefagyaszthatjuk a kenyeret vagy sem? A válasz mindenkit meg fog lepni

2025. november 9. 11:10

A hűtőbe, fagyasztóba téve hosszabb időn keresztül megőrizhetjük ételeink minőségét. De vajon érdemes a kenyerekkel és más pékárukkal is így bánni?

Három módszer: így készül a tökéletes házi birsalmalé

2025. november 8. 14:10

Illatos, aranyló és egészséges – a házi birsalmalé a legjobb őszi ital, amit bárki könnyen elkészíthet otthon.

FeHoVa - A vadászok nem tűrhetik a madármérgezéseket

2022. február 18. 14:42

A 2022-es FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítanak a természetvédelemre, azon belül is madarak védelmére.

Vírushatás: tönk szélén a vadászat, a vadgazdálkodás

2020. április 18. 09:36

Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet.  Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.

Nyitva volt az agancskapu, átbújtatok rajta? - Mozaikdarabok a Vadászati Világkiállításról (I. rész)

2021. október 22. 06:26

A magyar vadgazdálkodás színvonalához, presztízséhez méltó rendezvénysorozat központi kiállítását is csaknem 600 ezer látogató tekintette meg a megújult HUNGEXPO-ban.

Fegyverek, terepjárók, trófeák - Ismét ellepték a vadászok Budapestet

2020. február 14. 09:14

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozóját, a 27. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.