Agrárközélet

108 százalékkal drágult az alma

Agrofórum Online

Egyetlen év alatt az alma átlagára 297 forintról 617 forintra emelkedett, ez 108 százalékos drágulást jelent. Ha csak az idei áremelkedést nézzük, akkor az is 79 százalékos.

A vizsgált élelmiszerek közül egyértelműen kiugrik az alma drágulás, de így sem ritka, hogy egy-egy élelmiszer árának emelkedése két számjegyű. A zöldségek és gyümölcsök mezőnyében a narancs 43, a citrom pedig 42 százalékkal drágult tavaly júliushoz képest, előbbi 723, utóbbi 1040 forintba kerül kilogrammonként. Az idei pluszt nézve a narancs 51, a citrom pedig 43 százalékot szedett magára. Ezek mellett az uborka 15 százalékos éves drágulása szinte eltörpül, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy január óta 34 százalékkal csökkent az ára és az elmúlt havi kilogrammonkénti 548 forintról is 524 forintra mérséklődött az árszint.

A banán január óta 3 százalékkal lett olcsóbb, tavaly júliushoz képest pedig 5 százalékos drágulást jelent a 2020. júliusi 491 forintos átlagár, ami érdemi csökkenés az idén júliusi 528 forinthoz képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

A húskészítmény országos fogyasztói átlagárának változása közül kiemelkedik a párizsi felvágott éves 20 százalékos drágulása, de a gépsonka 19 százalékos és az olasz felvágott 18 százalékos áremelkedése is számottevő. Legkevésbé a csont és bőrnélkóli a csirkemellfilé ára emelkedett az elmúlt egy évben, csupán 1,4 százalékos az áremelkedés.

A csirkecomb 660 forintos kilogrammonkénti ára is csak 4,1 százalékos plusz tavaly júliushoz képest. Tíz százalék alatt maradt a csirkeszárny, a bontott csirke, a rövid karaj és a sertéscomb árának emelkedése is. A januári szinthez képest csak a rostélyos drágult tíz százalék feletti mértékben, pontosan 11,7 százalékkal. Viszont ebben ezen az időtávon a rövidkaraj 3,3, a sertéscomb pedig 5 százalékkal lett olcsóbb.

A vizsgált szeszes italok közül az ízesített szeszes ital 11,2 százalékos drágulás emelkedik ki éves viszonylatban, a többi termék 2 és 4,2 százalék közötti szinten drágult. Januárhoz képest 0,9 és 6 százalék közötti a plusz a termékcsoportban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Mezőgazdasági összeírást tart a KSH novembertől

2022. november 14. 09:26

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén november 14. és december 15. között hajtja végre éven belüli második, rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára, valamint a kapott adatok felhasználásával a KSH eleget tegyen adatszolgáltatási kötelezettségének az Európai Unió felé. A felvétel eredményei a termelők érdekeit szolgáló szakpolitikai döntéshozók munkáját és a támogatási rendszerek megalapozását segítik.

Elindult az Agrárcenzus

2020. június 15. 09:15

A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos összeírást tart Agrárcenzus 2020 néven a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatokból nyert mezőgazdasági „térkép” a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolja, ezért a gazdálkodók érdeke a pontos válaszadás.

Az élelmiszerek 2,4 százalékkal drágultak áprilisban

2021. május 16. 11:08

Összességében 2021. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

A mezőgazdaság a GDP termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben

2018. május 14. 11:29

2017-ben a mezőgazdasági termelői árak az előzetes adatok szerint 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek 3,3, az állatok és állati termékeké 9,3%-kal.