10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Támogatások, pályázatok

2,2 milliárd forint értékű támogatási kérelmet nyújtottak be a borászok

MTI

A koronavírus-járvány következtében visszaeső turizmus és vendéglátás nyomán a borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához, amely az eredetileg biztosított, 1,8 milliárd forintos keretet kiegészíti 400 millió forinttal - jelentette be a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön, Etyeken.

Feldman Zsolt a második alkalommal, Gondolatok a buborék körül címmel megrendezett pezsgőkonferencián rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban, a járvány miatt sok prémium bor- és pezsgő-előállító szenvedett bevételkiesést, emiatt külön támogatást kérvényezhettek. Több mint 700 borász igényelt 2,2 milliárd forintot, emiatt kiegészítették a keretet, hogy a szakmának teljeskörű támogatást nyújthassanak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint sikeres a tízmilliárdos szőlő-bor ágazati válságkezelő program, amit jól mutat, hogy egyensúlyközeli állapot alakult ki a kínálati és keresleti oldalon.

Feldman Zsolt elmondta, hogy ma Magyarországon 24 millió palack pezsgőt állítanak elő, ebből mintegy ötmilliót exportálnak. Jelezte, hogy a magyar pezsgőt az exportpiacokon közel kétszeres áron értékesítik a magyar borhoz képest.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar pezsgő-előállítás „nem a legegyszerűbb adminisztrációs környezettel körbevett” szektor, mivel sok szabályozás betartását követeli meg. Reményét fejezte ki, hogy a 2013-as adminisztrációs egyszerűsítést követően, amikor a pezsgőkészítés lehetősége megnyílt a családi borászatok számára, 2021-ben a teljesen megújuló borászati szabályozás tovább javítja az adminisztrációs környezetet.

Rókusfalvy Pál borász, a konferencia társszervezője kiemelte, Etyek „a magyar pezsgő hazája” azért szervezte meg a konferenciát, hogy minél inkább fogyasztható legyen az ünnepek itala a hétköznapokban is.

Úgy vélte, ehhez a tapasztalatok átadása mellett feltétlenül szükséges, hogy harminc év keresgélés után megtalálják saját útjukat. Rámutatott, hogy a magyar borászok csak egymást segítve, saját képességeikben maximálisan megbízva javíthatják tovább termékeiket, s ha ezzel megvannak, akkor „mehetnek ki a nagyvilágba”.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

11 millió palack: ennyi magyar bort exportált a Lidl tavaly

2019. szeptember 13. 09:21

Hatodik alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt, melyet Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese nyitott meg. Az Expo célja – a kormányzati törekvésekkel összhangban – a hazai borexport elősegítése, támogatása, ami megoldást jelenthet a hazai borászatok számára is az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben.

A franciák elvből nem isznak amerikai bort

2018. december 2. 06:49

Az olasz, francia, spanyol, és portugál emberek büszkék a boraikra, és nem óhajtanak kaliforniait inni, bármilyen jó szőlő is terem odaát. Ennek tehát semmi köze a vámtarifákhoz.

Borászati gyöngyszemek a Mediterráneum keleti medencéjéből

2019. március 19. 03:38

Izgalmas virtuális utazás élményét kínálja Dr. Séllyei Gábor, aki írásában történelmi és borászati szempontból páratlan vidékek – Ciprus, Libanon, Izrael – kínálta borkülönlegességeket mutat be.

Folyamatosan nő a borászati ágazat árbevétele

2018. november 20. 05:37

Az Opten közleménye szerint, 2015-ben a magyar borkészítő vállalkozások éves nettó árbevétele meghaladta a 102 milliárd forintot, a tavalyi évet több mint 108 milliárd forinttal zárták.