Szőlő-Bor

Bővült a hazai borexport

Magyar Idők

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gyöngyözőbor és a pezsgő nélkül számított kivitel mennyiségben 79 százalékkal, csaknem 501 ezer hektoliterre bővült, értékben 47 százalékkal, 13 milliárd forintra emelkedett az év első hat hónapjában. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb részét, mintegy 72 százalékát az úgynevezett lédig borok tették ki.

A palackos borok kiszállítása 21 százalékkal, 140 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 17 százalékkal, hétmilliárd forintra emelkedett egy év alatt. A lédig borok kiszállított mennyisége és a kivitel értéke is több mint a kétszeresére nőtt: a 360 ezer hektoliteres export 6,5 mil­liárd forintos forgalmat jelentett.

Ez utóbbi kategórián belül jellemzően Szlovákiába, Németországba és Csehországba szállítottak a vállalkozások, míg palackos borból a legtöbb Csehországba, Szlovákiába, Lengyelországba, Németországba és az Egyesült Királyságba került. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint a nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, a kivitel 82 százalékát tették ki a vizsgált időszakban.

Külföldről ezzel egy időben jóval kevesebbet vásároltunk, mint korábban; 2017 első fél évéhez képest 72 százalékkal csökkent az import. A visszaesés elsősorban annak tudható be, hogy a folyó borokból 97 százalékkal kevesebb érkezett az országba, miközben a palackozott termékek behozatala húsz százalékkal emelkedett.

Ez egyébként egybeesik a magyar borszakma törekvéseivel, hiszen az elmúlt években azért küzdöttek a szakemberek, hogy minimálisra csökkenjen a bizonytalan eredetű lédig borok behozatala. Ez utóbbi kategória legnagyobb része egyébként Spanyolországból érkezett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Wine Australia: népszerűsíteni kell a borászati ágazatot

2020. április 12. 09:38

A munkaerőhiány miatt nagyon fontos feladat, hogy a fiatalok előtt ne csak fogyasztói szempontokból népszerűsítsék az ágazatot.

Erősítik az állami bormarketing tevékenységet

2020. január 10. 13:21

A közösségi bormarketing állami feladatainak hatékony ellátása érdekében Magyarország Kormánya 2020 elejétől a magyar bor eladásösztönzését célzó feladatokat az Agrárminisztérium irányítása alatt működő AMC-hez delegálja.

Prémium borral jelentkezett az egyik magyar érseki pincészet

2023. november 30. 09:10

December elejétől bárki megkóstolhatja a Veszprémi Érseki Pincészet prémium borcsaládjának első tételét, az 1277 Rajnai Rizlinget. A pincészet idén májusban új borcsaládokkal és különleges arculattal lépett piacra, több boruk pedig komoly szakmai elismerést kapott az elmúlt hónapokban.

Spanyol rozéból "varázsoltak" francia bort

2018. november 17. 09:08

2016 és 2017 között körülbelül 10 millió palack spanyol bort adtak el franciaként, derítették ki francia nyomozók.