Növényvédelmi előrejelzés

Veszélyben a repcevetés, kémiai beavatkozás szükséges

Agrofórum Online

Szeptember második hetét a kora őszi nyárias időjárás jellemezte. A térséget nagy ívben elkerülték az időjárási frontok, nappal 27-31 Celsius fok hőmérséklet volt, éjszaka viszont felfrissült a levegő, erős harmatképződéssel. Csapadék sehol sem esett. A napraforgó betakarítása jó ütemben halad, bár még sok az aratásra váró terület. Megkezdődött a korai érésű hibrid kukoricák aratása is. Az őszi káposztarepcét gyakorlatilag elvetették, sőt az augusztus végi vetések már ki is keltek.

Növényvédelmi szempontból az erőket és a figyelmet most a fiatal repcevetésekre kell koncentrálni, mert több fiatalkori kártevő támadja a növényeket.

Már a nyár második felében megfigyelhettük a repce kártevők koncentrálódását az árvakeléseken, ahol tömegesen károsítottak a különféle bolhafajok, a repce levéltetű szinte mindenhol szívogatott, nem utolsó sorban pedig a repcedarázs egy teljes nemzedéke is kifejlődött ezeken a területeken. Nem meglepő tehát, hogy a kelő vetéseken sorra jelennek meg ezek a károsítók.

A nyarat idéző meleg időjárás és a szárazság miatt elemében vannak a keresztesvirágú- és földibolha fajok, melyek már hámozgatják a szikleveles repcét, de ugyanitt szívogatnak az első betelepült szárnyas levéltetű egyedek is. Az első levéltetű kolóniák kialakulására nem kell sokat várni, hiszen a szűznemzéssel szaporodó levéltetveknél ez a folyamat csupán napok kérdése. Az utóbbi években egyre nagyobb mértékben jelentkező vírusbetegségek terjedése ebben a helyzetben nem fog meglepetésként érinteni egyetlen szakembert sem.

Másik sarkalatos probléma, hogy a repcetáblák környezetében már a repcedarazsak imágói is ott röpködnek. Aktivitásuk főként a délutáni, alkonyati órákban feltűnő, keresik az ideális peterakási helyet. Fiatal, néhány leveles korban a fentiekben felsorolt kártevők érzékeny károkat képesek előidézni kémiai beavatkozás nélkül. Remélhetőleg minél több rovarölő szerrel csávázott vetőmag került a talajba, így legalább a káposztalegyek lárváitól óvhatjuk meg a kelő repcét. A vetések védelme, illetve a helyes időzítés érdekében már most célszerű kihelyezni a sárgatálakat és a ragacsos fogólapokat a kártevők szignalizálása érdekében.

A hosszúra nyúlt és viszonylag száraz nyárutó kedvez a mezei pocok felszaporodásának. Már a nyár folyamán is jelezték gradációjukat néhány tájegységben, de másutt is megfigyelhető aktivitásuk. A rágcsáló most még a ruderális területeken és az évelő pillangósokban található, de nemsokára megkezdődik migrációjuk az őszi vetésű növények környezetébe, ott is kezdetben a táblaszegélyekbe. Nem árt már most tudni, hogy mire számíthatunk az ősz és a tél folyamán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Puszpángmoly: mit fogott a csapda október második hetében?

2023. október 15. 14:10

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő selyemfényű puszpángmoly csapdahálózatának fogási adatait láthatják. A munkához az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáit használják.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (9. rész)

2020. január 8. 11:34

Az almatermésű gyümölcsfélék (alma, körte, birs) betegségei és kártevői 2019-ben is számtalan problémát okoztak.

Intenzíven látogatják a kártevők a szabadföldi káposztaféléket – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 11. 17:10

Október első dekádjának kellemes őszi időjárását rövid időre egy átvonuló hidegfront szakította meg. A front hozott ugyan némi csapadékot, de ez a kevés eső nem enyhített a hetek óta tartó szárazságon. A szabadföldi zöldségfélék sikeres termesztéséhez így elengedhetetlen a folyamatos öntözés. A jelenlegi időjárási körülmények most inkább a még rajzó kártevőknek kedveznek, bár a gyümölcsfélék rovarkártevői már nem rajzanak.