Növénytermesztés

Hiányzott az eső? Nem ússzuk meg szárazon

OMSZ

Szeptember eleje óta csak igen kevés helyen hullott számottevő csapadék hazánkban, ami egyfelől kedvező az érési folyamatok és a betakarítási munkák szempontjából, ugyanakkor a gyors ütemben száradó talajokon nehezen kel ki, illetve fejlődik a repce. A hét közepétől változékonyabbra fordul időjárásunk, és erőteljes déli áramlással nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk.

A mögöttünk álló héten bár átvonult fölöttünk egy markáns hidegfront, de záporok, zivatarok csak elszórtan alakultak ki csütörtökön, a többi napon pedig száraz időjárás uralkodott hazánkban. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege is csak ezt a néhány zivatart mutatja,

a sokéves átlaghoz képest pedig szeptember második dekádjában 15-25 mm-es, az elmúlt harminc napot tekintve pedig jellemzően 10-60 mm-es a hiány.

A talajok az elmúlt két hétben folyamatosan veszítenek nedvességtartalmukból. A felső 20 cm-es rétegben, ahol a frissen kelt repce gyökérzónája található, a 40%-ot sem éri el ez az érték a növények számára hasznosítható víztartalom százalékában az Alföld déli felén. A felső egy méteres réteg is igen száraz az Alföldön és a Dunántúl keleti részén. Nyugaton és északon valamivel jobb a helyzet, bár a térképeinken szereplő számított értékekhez képest a különböző kultúrák táblái között jelentős eltérések mutatkoznak. Mérések szerint Miskolc térségében az őszi vetések után időben elmunkált táblák talaja a 20-50 cm-es rétegben jelentős nedvességet raktároz, míg a szomszédos kukorica alatt ez a réteg nagyon száraz.

A hőmérséklet a hét első felében még nyáriasan alakult, 30 fok körüli maximumokkal,15 fok körüli minimumokkal. A csütörtökön átrobogott hidegfront mögött jelentősen lehűlt a levegő, és megerősödött a szél is. A szél hatására péntek hajnalban még nem esett vissza jelentősen a hőmérséklet, szombaton és vasárnap hajnalban viszont nagy területeken hűlt 5 fok alá a levegő, a fagyzugokban talajmenti fagyok is előfordultak, és a sok napsütés ellenére sem emelkedett szombaton 23 fok fölé a hőmérséklet. Vasárnap ismét melegedés kezdődött.

A szeptemberi meleg, száraz időjárás kedvezett a kukorica és a napraforgó érésének. Utóbbi növény deszikkálása és betakarítása folyamatban van, és a kukorica is a teljes érés fenológiai fázisában jár, bár az elszáradt levelek között sokfelé látni még zöldeket is.

Az augusztus végén, szeptember elején még jó talajnedvességi viszonyok közt elvetett repce a kelés után egyre kevesebb nedvességet talál a talajban, fejlődését különösen az Alföldön nehezíti a vízhiány.

Optimális az idő a most érő gyümölcsök számára a megfelelő íz- és zamatanyagok kialakulásához és a mezőgazdasági munkákhoz.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken az augusztus utolsó napjaira és szeptember első két hetére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is erdeinkben figyelhető meg. Az előző időszakhoz képest az ország nagy részén csökkenés látszik, ami ilyenkor szeptember első felében természetes folyamat mind a természetes növényzet, mind a termesztett kultúrák tekintetében. Az anomália térképen az eddig jellemző jelentős pozitív anomália mellett azonban már nagyobb területeken, különösen a Jászságban és Somogyban az átlagosnál kisebb mennyiségű zöld tömeg figyelhető meg: vagyis a csapadékos nyarat követő száraz nyárutó már kezdi éreztetni hatását.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1430 és 1630 foknap között van az országban. Az alacsonyabb értékek az északi és a nyugati országrészekben, míg a magasabbak a délkeleti tájakon figyelhetők meg. Szeptember első felében sokat emelkedtek az értékek, a kukorica már megkapta az éréshez szükséges hősszeget. A 2019-es hőösszeg értékekhez képest mintegy 10-70 foknapos az elmaradás, a sokéves átlaghoz képest pedig 70-130 foknapos többlet a jellemző az ország nagy részén. Mindez pedig azt jelenti, hogy a növények (a kukorica mellett például az ősszel érő gyümölcsök) fenológiai fázisai a tavalyinál kicsit később, de a szokásosnál hamarabb következnek be.

Szerdától délnyugati irányból nedvesebb léghullámok érik el térségünket. A hét közepétől már több lesz fölöttünk a felhő, és szerdán és csütörtökön elszórtan záporok, zivatarok kialakulására is számítani lehet. Péntektől egy mediterrán ciklon hatására tovább nő a csapadékhajlam, és még szombaton is sokfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A jelenlegi számítások szerint vasárnap elhagyja térségünket az említett légköri képződmény, addig azonban a Dunántúlon területi átlagban 10-40 mm csapadékra, a Tiszántúlon 5-20 mm-re van kilátás a zivataros jelleg miatt elég szeszélyes területi eloszlásban.

A hét első felében tehát a talajok további nedvességvesztése várható, majd ez a folyamat az ország nagy részén a hét második felében fordul át nedvesedésre. A hőmérséklet továbbra is a nyarat idézi, péntekig 23-28 fokos maximum értékek lesznek jellemzőek, és az éjszakák is enyhülnek, egyre kevesebb helyen hűl 10 fok alá a levegő. A hétvégén a nyugati és északi országrészben lehűlésre lehet számítani, az Alföldön azonban még kitart a meleg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Jobb, ha megszokjuk a szélsőséges időjárást

2019. július 11. 08:17

Ezek az ellentétes éghajlati anomáliák – az Európa északi részén tapasztalt forró szárazság és a déli viharos esőzések – azonos időben nem fordultak elő az elmúlt 500 év során.

Elég a talajnedvesség a nyári növények fejlődéséhez?

2023. május 16. 15:15

A következő napok esői biztosíthatják a nyári növények fejlődéséhez szükséges nedvességet a talaj felső rétegében.

Ne bízza az időjárásra munkája gyümölcsét!

2020. május 5. 09:57

A gazdálkodók munkáját évről évre egyre több veszély fenyegeti, ezek közül leginkább ki kell emelnünk a szélsőséges időjárást, amelyet már idén is megtapasztalhattunk, hisz a március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy jelentős károkat okozott elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben. A fagyok után a következő károsító tényező az aszály lehet, amely hátráltatja a vetések kelését, fejlődését.

Van, ahol kezd kiszáradni a búza

2019. március 26. 14:40

A terménypiacokon szinte mindenki valamiféle nagy hírre várt, ami meg tudja mozgatni az árakat vagy ami irányt mutatna a következő hetekre, de egyelőre nincs ilyen.