Növényvédelmi előrejelzés

Még aktívan szívogat a poloska a zöldség- és gyümölcsféléken

Agrofórum Online

Szeptember utolsó hetében egy atlanti eredetű hidegfront egyszerre véget vetett a késői nyárnak. A hidegfront a lehűlés mellett bőséges csapadékkal áztatta a határt, mely a korábbi többhetes szárazságtól az aszály jeleit mutatta. A nappali hőmérséklet azóta nagyot zuhant, így ritkán kúszik a hőmérő 20 Celsius fok fölé, éjszaka pedig 10 fok körüli a hőmérséklet. A mély fekvésű területeken reggelente gyakori a párásság és a köd.

A kedvező nedvességi viszonyok, a nagy hőmérsékletkülönbség kedvezően hat az alma színeződési folyamataira, de az is látható, hogy az alacsony termés miatt nagyra nőtt gyümölcsökön már most, szüret előtt megjelentek a kalcium hiány okozta foltosodási tünetek.

A hűvösebb időjárás hatására a kártevők zöménél leállt a rajzás, gyümölcsösben már csak a keleti gyümölcsmoly néhány példányát fogják a csapdák, illetve egy-egy nyugati dióburok fúrólégy repül a sárgalapokra. Az alacsonyabb hőmérséklet miatt a foltosszárnyú muslica szaporodása is lecsökkent, pedig 1-2 hete még százasával fogták a csapdák.

A lehűlést hozó viharos szél hatására a diófák alja terítve van az elfeketedett burkú terméssel. A megfeketedett burok felnyitásakor láthatóan már csak fejlett lárvákat láthatunk, a terméshéj foltosan megfeketedett, helyenként már a magbél is elszíneződött a kártétel nyomán. A mennyiségileg igen jelentős kárba a buroklégy mellett alaposan besegített a nyárvégi csapadékos periódusban felszökő baktériumos- és gnomóniás termésfoltosság. Ez a hármas kártétel az idei termés nagy részét elvitte.

Az idei nyárban ismét nagy tömegben megjelenő és károsító zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska még aktívan szívogat a zöldség- és gyümölcsféléken, de a már kifejlett egyedek egyre gyakrabban bukkannak fel a lakások környékén és más védettebb helyeken. Ideje felkészülni arra, hogy miképpen akadályozhatjuk meg bejutásukat. Ebben az évben egyedszámukat tekintve több károsított a zöld vándorpoloskából, de napjainkra az ázsiai márványosból is van bőven.

Az őszi idő hatására egyre színesebb ruhára váltanak a fák, de ezzel párhuzamosan megkezdődött a lombhullás is. A füvesített területek nem kedvelik a tartós levéltakarást, így célszerű legalább heti gyakorisággal összegyűjteni a lehullott leveleket. Az őszi lomb értékes tápanyagokat tartalmaz, így annak a komposztálóban van a helye, amit érlelés után ismét visszajuttathatunk a talajba. A helyesen érlelt komposzt a tápanyag visszapótlás mellett kedvezően alakítja a talaj szerves anyag tartalmát is. A pázsit nyírását ebben az időszakban már elegendő ritkábban végezni, mert lelassult a fű növekedése is. A télre való felkészítés jegyében foszfor- és kálium túlsúlyos trágyákkal kezeljük a gyepet, így erősítve a télállóságát. Az elhalt és filcesedett fűszálakat még most is érdemes gyepszellőztetővel eltávolítani a gyepből.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Itt az ideje a lemosó permetezésnek

2021. október 13. 17:51

Október második dekádjában a sok évi átlagnak megfelelő időjárás alakult ki. A nappali maximum hőmérséklet csak a napos déli órákban érte el a 20 Celsius fokot, borúsabb időben inkább a 10-15 fok a jellemző. Éjszakánként borultságtól függően csupán 5-8 fok a jellemző. Mély fekvésű területeken állandósult a reggeli párásság és a fagyveszély. A néhány nappal korábban lehullott változó mennyiségű csapadék javított a talajok nedvesség ellátottságán, de néhány körzetben, főként Kelet-Magyarországon csupán néhány milliméter eső hullott.

A zöldségfélék károsítói még aktívak

2021. október 7. 09:17

Október első hetében véglegesen búcsút vehettünk az idei nyártól. A nyugati, dél-nyugati irányból érkező nedves és hűvös csapadékfrontok kisöpörték a melegebb levegőt a Kárpát-medencéből. A nappali maximum hőmérséklet csak a napos órákban haladta meg a 20 Celsius fokot, éjszakánként, derült időben csupán 2-10 fok volt a minimum hőmérséklet. Erős volt a páraképződés, ami elősegíti a gyümölcsök színeződését.

A sok csapadék miatt nehézséget okoznak a kórokozók

2020. augusztus 19. 12:36

Az elmúlt időszak időjárását a több alkalommal és kiszámíthatatlanul átvonuló időjárási frontok alakították. A csapadék mennyisége helyenként meghaladta a kéthavi mennyiséget, felhőszakadást, jégesőt okozva. A talajok nedvességtartalma jelenleg kedvező állapotú, de a sok csapadék miatt a kórokozók nehézségeket okoznak.

Folyamatos a keleti gyümölcsmoly rajzása

2021. június 30. 06:55

A vértetvek szaporodása szempontjából kedvező az időjárás, kiskertekben igen jelentős fertőzések alakultak ki.