Növényvédelmi előrejelzés

A nedvesebb időjárás ismét előcsalta a meztelencsigákat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Szeptember utolsó hetében markáns változás történt az időjárásban. Az addigi meleg, száraz időt egy több hullámban érkező mediterrán csapadékfront váltotta fel, mely átmeneti lehűlést, és több-kevesebb csapadékot hozott. A legtöbb esőt most a Dunántúl nyugati, déli tájegységei és Dél-Magyarország kapta.

Az érőfélben levő almafajták színesedéséhez jól jött a csapadék és a magasabb páratartalom, mert a korábbi meleg-száraz idő akadályozta a piros almák színeződését. Egyes fajtákon erősödött a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosodás, de ezen a helyzeten már nem lehet javítani. A gyümölcshullás és a moníliás gyümölcsrothadás folytatódik. A nedvesebb viszonyok ismét előcsalogatták a meztelencsigákat, így többek között a hullott gyümölcsből is jókorát lakmároznak. A kártevő gyérítése minden lehetséges eszközzel még most is hatásos, hiszen a csigák nem pusztulnak el ősszel, hanem télire elvermelik magukat egy üregben, tavasszal pedig ott folytatják majd, ahol abbahagyják a károsítást.

A csonthéjas gyümölcsfák őszi lombhullása a nappalok rövidülésével egyre erősödik. Már nemcsak a sztigminás és blumeriellás levélfoltossággal fertőzött levelek, hanem az egészségesek is sárgulnak és lehullanak. Házikertekben a pázsitokról rendszeresen el kell távolítani a lombot, mert alatta, különösen, ha nedves a levél, könnyen bepállik a fű. A még aktívan fejlődő gyepre ebben az időszakban már csak foszfor-, kálium- és magnéziumtúlsúlyos tápanyagot szabad kiszórni, ami elősegíti a pázsitok télre való felkészítését.

Meztelencsigák a hullott gyümölcsön

Javában zajlik a szőlő betakarítása, a hangyák és a darazsak mellett sok katica, feltehetően harlekin katica is táplálkozik a sérült bogyókon. Sokat nem tehetünk, csupán felgyorsíthatjuk a szüretet.

Az idei, viszonylag bőséges fügetermés dézsmálói szintén a harlekin katicák. Az érett fügében csoportosan táplálkoznak, ezzel értéktelenné teszik a termést.

Harlekin katicák károsítása fügén

A még szabadföldön levő paprika, paradicsom, káposztafélék termésén összpontosulnak a zöld vándorpoloskák és az ázsiai vándorpoloskák. A tömeges károsítás miatt nagyon sok a szívogatástól foltos termés, melynek esztétikai és gazdasági értéke lecsökken. A károsítás mellett már elkezdődött a védettebb zugokba történő vándorlásuk, ezért tartsuk zárva vagy szúnyoghálóval védjük a lakások nyílászáróit.

Selyemfényű puszpángmoly

A hosszú és meleg szeptemberi időben még sok helyen intenzíven rajzik a selyemfényű puszpángmoly, ezért az áttelelő hernyók ellen még most is védekezésre kényszerülnek a kerttulajdonosok. A késői rajzás miatt a hernyók a fagyokig fognak károsítani, de a téli kényszernyugalom után tavasszal folytatják táplálkozásukat a buxus növényeken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A tripszek elleni védelem és a túlzott páratartalom megelőzése

2023. április 1. 13:38

A liszteskék, a tripszek és levéltetvek, valamint a túlzott nedvesség okozta gombabetegségek elleni biztos – mellékhatás-mentes – védelem: ezt kínálja az Arrigoni, az az olasz cégcsoport, amely több mint 60 éve tervez és gyárt mezőgazdasági felhasználásra szánt agro-textíliákat.

Európában a szőlőinket és csonthéjasainkat is fenyegető karantén baktérium, a Xylella fastidiosa

2019. szeptember 10. 11:49

A cikk átfogó képet nyújt az Amerikában őshonos Xylella fastidiosa baktériumról, eddigi európai térhódításáról, a főbb fertőzési esetekről. Bemutatja az okozott tüneteket a főbb gazdanövényeinken: szőlőn és csonthéjas gyümölcsűeken, valamint egyes fás szárú dísznövényeken. Felhívja a figyelmet a Xylella fastidiosa behurcolásának és terjedésének megakadályozására szolgáló hatósági intézkedések főbb elemeire és a készenléti terv szerepére a kórokozó terjedése elleni eredményes fellépésben.

A búza első gombaölő szeres kezelése

2018. január 24. 20:49

A tél végi, tavasz eleji időszak egyik fontos feladata a soron következő vegetációs időszakban reánk váró feladatokra való minél hatékonyabb felkészülés.

Fagyok után – fagyok előtt

2021. december 4. 05:36

Egyáltalán nem dőlhetünk nyugodtan hátra a téli fagyok csodatévő hatásában bízva. Jó pár kártevő és kórokozó képes ideig–óráig, akár nagyon sokáig is dacolni a téllel.