Életmód, gasztronómia

Erős évek következhetnek a kávézóláncnál

Agrofórum Online

A Starbucks a befektetőknek tartott értekezletén arról beszélt, hogy jelentős visszapattanást várnak 2021-ben, és azt követően is.

A menedzsment 2022-ben több mint 20 százalékos eredménynövekedést vár, míg a hosszú távú igazított egy részvényre jutó eredmény, azaz EPS sorokon 10-12 százalékos éves növekedést jósolnak – tette hozzá az Equilor Befektetési Zrt. A befektetői prezentáció napjának kereskedése során 5 százalékot emelkedett a Starbucks részvényeinek árfolyama.

Kevin Johnson, a Starbucks Corp vezérigazgatója egyébként arra számít, hogy a koronavírus-járvány időszakának letelte után az ügyfelek visszatérnek a kávézókba, még akkor is, ha a vállalat több elviteles árusító helyet alakít ki. A jövőben a megrendeléseket elsősorban digitálisan, előre fizetve akarják felvenni, mivel a vállalat a változó szokásokra reagálva új üzletformátumokra térhet át. Az Egyesült Államokban az üzletek neve Starbucks Pickup lesz. Kína szárazföldi részén, a lánc leggyorsabban növekvő piacán pedig Starbucks Now néven szerepelnek majd, és a következő évben tervezett 600 üzletnyitás 10 százalékát az ilyenek tehetik ki.

Újdonság még 2021 tavaszán az Egyesült Államok összes üzletének kínálatában megjelenik a zabtej.

A kávézólánc egyébként már az utolsó gyorsjelentésében is a várt feletti eredményekről számolt be. A kávézólánc a koronavírus terjedése miatt ez előző hónapokban kénytelen volt bezárni számos üzletet, és korlátozni a működést még a kiszállítások területén is a COVID-19 járvány csúcspontján, de az eladások azóta javultak, mivel a fogyasztók a cég alkalmazásából rendelték a termékeket. A Starbucks árbevételének növekedése az Egyesült Államokban és Kínában, a legnagyobb növekedési piacokon, a vártnál gyorsabb volt.

A Starbucks csaknem 16 ezer kávézót működtet Starbucks, Teavana, Seattle’s Best Coffee és Evolution Fresh márkanevek alatt. A cégnek 346 ezer alkalmazottja van. Magyarországon 2010 júniusa óta van jelen a cég, az első hazai üzlet a budapesti Westend City Centerben nyílt meg. A vállalat a hazai megjelenéssel egy időben vezette be a cég 99 százalékban etikus forrásból származó kávéit. 2017-ben megnyitott az első vidéki kávézó Szegeden. A lánc dinamikusan növekszik, idén nyáron 34 kávézó működött országszerte, az elmúlt három évben csaknem háromszorosára nőtt a Starbucks egységeinek száma Magyarországon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Házi köptetők, amiket ma is bátran használunk

2025. december 20. 11:10

Enyhébb légúti panaszoknál a házi köptetőknek ma is van létjogosultságuk. Összegyűjtöttük a leggyakrabban alkalmazott recepteket.

Akadályozhatom a házam előtti parkolást? Kellemetlen lesz hallani a választ

2025. december 17. 16:10

Sokan szívesen zárják le kövekkel, oszlopokkal, sövényekkel a házuk előtt lévő közterületet, nehogy idegenek oda parkoljanak – és közben szabálysértést követnek el.

Komoly bajban a kávézólánc

2020. június 25. 06:36

A 2017-ben alapított és tavaly májusban az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee arra építi piaci stratégiáját, hogy jelentős mértékben növekszik a kínai kávéfogyasztás.

A kávé és az állateledel iránti kereslet növekedhetett jelentősen

2022. február 18. 12:04

A piacok az idei évre vonatkozóan különös tekintettel arra összpontosítanak, hogy a KitKat és a Nescafe gyártó képes-e emelni árait anélkül, hogy veszélyeztetné a volumennövekedést és a piaci részesedéseket.

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?

Hárommillió tonnás a brazil kávétermelés

2021. április 17. 06:03

Brazília a legnagyobb kávétermesztő ország a Földön, Vietnám a második, a harmadik helyet pedig Kolumbia szerezte meg a rangsorban.