Gépészet

Félmillió felett a Tesla Cybertruck rendelésállománya

Agrofórum Online

A Tesla Inc. vezérigazgatója, Elon Musk alig több mint egy éve mutatta be a Cybertruck prototípusát, a Szilícium-völgy vállalat New Age válaszát a pick-up modellek jelentette kihívásra. "A teherautók nagyon régóta – például már 100 éve – szinte ugyanolyanok" – mondta Elon Musk. "Valami mást akarunk kipróbálni" – tette hozzá az ablaküveg miatt is emlékezetes bemutatón.

A tervek szerint a Tesla Cybertruck hatótávolsága felszereltségtől függően 400-tól 800 kilométerig terjedhet. A teljesítményt 800 lóerő felettinek ígérik, ami brutális, csakúgy mint a nyomaték, amely 1355 Newtonméter lehet. A hasznos teher, amelyet lehet majd fuvarozni a merész kinézetű pick-uppal 1587 kilogramm. Emellett egy 3400 és 6350 kilogramm közötti össztömegű utánfutót lehet vele vontatni. A végsebesség a 176 kilométer/óra és a 208 kilométer/óra közötti tartományban mozoghat pontos típustól függően. A 96 kilométer/órás, azaz csaknem százas tempóra 2,9, illetve 6,5 másodper alatt gyorsulhat. A piaci bemutatkozás pedig 2021 végére várható. Az ár 39 900 és 69 900 dollár között mozog majd az Egyesült Államokban a jelenlegi információk szerint.

A Tesla jobb energiahasznosulást ígér, a belső égésű motorral szerelt pick-up modellekhez képest ráadásul mindezt egy sportautók teljesítményével. A „Szárnyas fejvadász” inspirálta szögletes jármű rozsdamentes acélból készül, becsült hatótávolság az egy motoros változatnál 400 kilométer és ez vontathat 3400 kilogrammnyit. A két- és hármas motoros modellek nagyobb hatótávolságot és nagyobb vonóerő-képességet kínálnak.

Tesla

A Tesla az amerikai piacra tervezi a Cybertruckot, amely Elon Musk szerint a legnagyobb piac a pick-upok számára, különösen azon belül a nagyobb méretűek számára. Megígérte, hogy a két- és a hárommotoros változat gyártása 2021 végén kezdődik a vállalat új, Texasban épülő gyárában, Austinban.

A leendő vásárlók teljesen visszaigényelhető 100 dolláros letétet fizethetnek ki a Tesla weboldalán, és a gyártás közeledtével befejezhetik a modellkonfigurációt. Az egy motoros verziót, amely 39 900 dollártól lesz elérhető várhatóan csak 2022 végén kezdik gyártani. Elon Musk közölte, hogy a Tesla már jóval több mint félmillió megrendelést kapott a modellre.

Elon Musk Tesla-vezér 2019 novemberében Kaliforniában mutatta be a teljesen elektromos Tesla Cybertruckot. Az esemény amiatt emlékezetes, hogy a törhetetlennek mondott ablaküveg betört az autón. Ennek okáról később számos magyarázat látott napvilágot és ezek mind hozzájárultak a pick-up körüli jó nagy hírveréshez.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Ezeket szeretjük: Suzuki Vitara, Ford Ranger és Ford Transit

2019. február 12. 05:47

A hazai újautó-piac bővülés folytatódik. Idén januárban összesen 11 722 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba.

A Ford évente félmillió elektromos pick-up gyártását tervezi

2023. április 9. 05:36

Az új gyár építésének tavalyi megkezdése óta a Ford már elindította egy új generációs elektromos pick-up fejlesztését T3 kódnéven, amelyet 2025-től a BlueOval City-ben gyártanak.

A Ford Ranger fölényesen uralja a hazai pick-up-piacot

2019. május 8. 14:11

Áprilisban összesen 14 517 személyautót és kishaszonjárművet adtak el itthon, ez 6 százalékkal több a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, azonban 45 százalékos növekedés 2017 negyedik hónapjával összevetve – derült ki a Datahouse adataiból.

SsangYong Musso Grand: erdőre-mezőre ideális

2020. május 10. 18:16

A legkeményebb terepre való az 5,4 méter hosszú és 1,95 méter széles, hatékony, rendkívül robusztus és praktikus SsangYong pick-up.