Növénytermesztés

Digitális farm: a robotizáció jelenthet megoldást a munkaerőhiányra

Syngenta Blog

Kína mezőgazdasága is számos problémával küzd. Csökkent a gabonatermesztés iránti lelkesedés, a világ legnépesebb országának vidéki területeinek társadalma egyre öregebbé válik, így új, fiatal munkaerőre égető szükség lenne a zavartalan termeléshez.

Szakértők szerint a munkaerőt nem, vagy csak jóval kisebb mértékben igénylő farmok jelentenének megoldást. A robotizáció hozzájárul a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javításához, a munkások nélküli farmok az ország modern mezőgazdaságának, fejlődésének fontos központjává válhatnának.

A 23 millió lakosú metropolisz, Shanghai közelében nemrég megnyílt az első digitális farm, ahol kiképzett személyzet ellenőrzése mellett a rizsföldeken a robotok sikeresen be is takarították az első termést.

„Hamarosan a dolgozóinknak csak néhány gombot kell megnyomniuk, és a betakarítás automatikusan működik majd” – mondta Zhang Xu, Waigang város Mezőgazdasági Szolgáltató Központjának igazgatóhelyettese.

A farmon eddig 33 hektár rizsföld robotizált művelését valósították meg, benne a vetés, a permetezés és aratás folyamataival. A hagyományos mezőgazdasági műveletekhez képest a személyzet nélküli hajtórendszerrel rendelkező mezőgazdasági gépek több mint 20 kilogramm magot spórolhatnak meg hektáronként.

Több mint 50 százalékkal csökkenthetik az üzemanyagköltségeket, a munkaerőköltségek több mint 65 százalékkal csökkenthetők, a földhasználati ráta pedig 0,5-1 százalékkal nőtt. A robot javítja a betakarítás pontosságát és csökkenti a betakarítási folyamat során két-három százalékos szemveszteséget is.

A tervek szerint 2022 végéig öt személyzet nélküli traktort, rizsátültetőt, permetezőgépet és betakarítót is átalakítanak a digitális üzem igényeihez. Ezen kívül a bemutató területet 264 hektárra bővítik, majd következik a promóciós szakasz, amely során a projekt technológiáját és platformját mutatják be és népszerűsítik.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Új eszköz az ultrasekély talajműveléshez

2022. július 31. 05:37

Az új Grinder rotációs borona többféle művelőelemmel szerelhető, amelyek egymenetben vágást és aprítást is végeznek.

A John Deere Európa számára is elérhetővé teszi X-szériás kombájnjait

2020. június 24. 04:39

A hajtóanyag-takarékos X sorozatú kombájnok a betakarítási szezonban képesek 14 órát dolgozni újratankolás nélkül. Mindez az új 6 hengeres, 13,6 literes, 700 LE teljesítményű John Deere PowerTech motornak köszönhető.

Corteva Agriscience és Gaïago megállapodás a biológiai gombaölő szerek fejlesztésére

2021. szeptember 11. 08:36

A Corteva modellje a kategóriájában legjobb biológiai portfólió kifejlesztésére egyesíti a külső innovációt, az együttműködést a kutatás és fejlesztés terén, az engedélyezést és a forgalmazást.

Robot gyomlálja a salátát Kaliforniában

2020. június 14. 09:39

Dino, a robot egy éve költözött a napfényes Kaliforniába, ahol a gazdálkodók saláta gyomlálására fogták be.