Mint arról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hírt adott, néhány hónap leforgása alatt immár harmadszor diagnosztizált veszettséget a román állategészségügyi szolgálat a magyar határtérségben, Szatmár megye területén. Tavaly év végén egy kutyában és egy szarvasmarhában, majd idén február 1-jén egy vadon élő rókában mutatták ki az emberre és állatra egyaránt veszélyes vírust. Miért kapott ekkora figyelmet ez a három eset, gyógyítható-e a veszettség, jelenhet-e a veszettséggel összefüggésben gondot az aranysakál térhódítása? Többek között ezekkel a kérdéseinkkel fordultunk a Nébih-hez, ahonnan a következő válaszokat kaptuk…
Miért kapott ekkora figyelmet ez a három egymást követő eset?
Ha egy területen viszonylag rövid időn belül három esetben is kimutatják a veszettség vírusát, ahogy ez most a romániai Szatmár megyében történt, az arra hívja fel a figyelmet, hogy azon a területen jelen van a fertőzés. Ebben az esetben ez azért fontos, mert magyar területen ugyan nem fordul elő a betegség, de a szomszédos román területek felől való átterjedése nem kizárható, a vadállatok mozgása, vándorlása, esetleg illegális állatszállítás útján – ideértve a kutyák és macskák jogszabályoknak nem megfelelő módon történő behozatalát. Ezért szükséges a lakosság és az állattartók figyelmét felhívni a romániai esetekre.
A veszettség kórokozója, terjedési lehetőségei állatra, emberre, tünetei, kezelhetősége, annak korlátai.
A betegséget vírus okozza, mely a fertőzött állat nyálával ürül és elsősorban harapás útján terjed. Valamennyi emlősállat és az ember is fogékony a betegségre. A vírus az idegrendszert támadja meg, idegrendszeri tüneteket, fajonként eltérően rendellenes viselkedést – például dühöngés, támadó magatartás, vagy épp tompultság, vadállatok esetében „megszelídülés” -, görcsöket, végül bénulást és halált okoz. A tünetek kialakulását követően nem gyógyítható (annak a néhány embernek az esete, akiket sikerült meggyógyítani, orvostörténeti ritkaságnak számít). A betegség vakcinázással megelőzhető. A vadon élő rókákat azokon a területeken, ahol a betegség előfordul vagy megjelenése a szomszédos területek felől nem kizárható, rendszeresen vakcinázni kell. A háziállatok közül a húsevőket azért kell oltani, hogy ne közvetíthessék a fertőzést az ember felé, a kutyák oltása kötelező, a macskáké pedig ajánlott. Akit pedig harapásos sérülés ér, haladéktalanul keressen fel orvost a szükséges ellátás érdekében, mely a népegészségügyi szerv megítélése alapján, a kockázatok mérlegelését követően akár a veszettség elleni oltási sorozatot is magában foglalhatja. Ezekről a kérdésekről részletesebb információ található a Nébih tematikus honlapján: www.veszettsegmentesites.hu
Vannak-e olyan fajok a rókán túl, amelyek körében a veszettség nagyobb gyakorisággal kimutatható?
A veszettség vírusa valamennyi emlősállatot képes megfertőzni, megbetegíteni. A betegségnek három járványtani formájáról beszélhetünk: a szilvatikus (erdei) veszettségről, amikor a vírus a vadállományban, azon belül is a vadon élő ragadozókban terjed el és marad fenn. Közép-európai ökológiai viszonyok között a vörös róka tölti be a fertőzés fenntartójának a szerepét, de más földrészeken más fajok is lehetnek a vírus rezervoárjai, például Észak-Európában a nyestkutya, Afrikában a sakálfajok. Szilvatikus veszettség járvány esetén alkalmanként háziállatok is megfertőződhetnek (pl. legelőn tartott állatok vagy rókával érintkező kutyák megbetegedhetnek), de alapvetően a vírus a vadállományban cirkulál.
Urbánus, vagy „városi” veszettség az a járványtani forma, amikor a háziállatok körében terjed a vírus, közülük is elsősorban a kutyák és macskák játszanak szerepet a terjesztésben, de bármilyen háziállat (például szarvasmarha, juh, kecske, ló, sertés) megbetegedhet. A betegségnek ez a járványtani formája már sehol nincs jelen Európában, Magyarországon az 1940-es években sikerült felszámolni a kutyák kötelező nyilvántartásának és rendszeres védőoltásának köszönhetően.
Denevér-veszettség – a fenti kettőtől teljesen független járványtani forma, Európa-szerte jelen van a denevérállományokban. A denevérek veszettségét más, rájuk nézve specifikus veszettség vírusok okozzák, melyek ugyanolyan veszélyesek, mint a rókákban előforduló veszettségvírus, de ritkán okoznak fertőződést más állatfajban vagy emberben. Mindazonáltal a denevérekkel való kontaktust kerülni kell, ha sérült denevért talál valaki, legjobb szakember segítségét kérni. Érdemes egyébként tudni és szem előtt tartani, hogy Magyarországon valamennyi denevérfaj védett!
Az elmúlt években az aranysakál egyre nagyobb számban fordul elő Magyarországon. Vannak arra vonatkozó kutatások, amelyek a faj veszettséggel kapcsolatos „fogékonyságát„ vizsgálták? Ha igen, milyen eredményről számolhatnak be?
Ismert, hogy az afrikai kontinensen élő egyes sakálfajok (pl. panyókás sakál, sujtásos sakál) szerepet játszanak a fertőzött területeken a betegség fenntartásában. Magyarországon az aranysakál térhódítása és a veszettség hazai vadállományban történő felszámolása, hála a rókavakcinázásnak, egymással párhuzamosan zajló folyamatok voltak az utóbbi két-három évtizedben – azaz, mire a sakálállomány egyáltalán szerepet játszhatott volna a járványban, addigra a betegség egyre kisebb területre szorult vissza, előfordulása szórványossá vált. Így magyarországi „történelmi” adatok nincsenek az aranysakál veszettség terjesztésében, fenntartásában betöltött járványtani szerepére vonatkozóan. A Nébih a rókákhoz hasonlóan folyamatosan vizsgálja a sakálállományt is egyrészt a veszettség kizárása, másrészt az immunizálási program hatékonyságának ellenőrzése céljából. Évente mintegy 60-100 közötti egyedet vizsgálunk laboratóriumunkban. Mindezidáig veszettséget nem mutattak ki aranysakálban, az immunizáció hatékonyságára vonatkozó vizsgálatok pedig a rókához hasonló eredményeket mutatnak.
A jelenlegi esetek kapcsán felmerül a kérdés, hogy ha hazánkban 2017 óta nem fordult elő veszettség, akkor a szomszédos országban miért következett ez be?
Romániában a magyarországihoz hasonló róka immunizációs program zajlik, noha néhány évvel később kezdődött, mint hazánkban. Ennek ellenére az eredmények figyelemre méltóak. Annak, hogy az elmúlt időszakban újra találtak eseteket Szatmár megyében, egyik lehetséges oka a földrajzi elhelyezkedésből adódik. Ukrajna (Kárpátalja) területén a vadon élő rókák vakcinázása csak néhány éve kezdődött el, így ott még a betegség rendszeresen előfordul. A vadállomány mozgása, érintkezése útján a fertőzés átkerülhet a szomszédos országok területére.
Milyen hazai intézkedéseket, óvintézkedéseket követel meg ez a jelenlegi helyzet?
A román határ menti területen, csakúgy, mint Magyarország teljes keleti, észak- és dél-keleti határszakasza mentén, idén is folytatódik a rókák vakcinázása. A vakcina tartalmú csalétkek kijuttatása a kezelendő területekre évente kétszer, tavasszal és ősszel történik a Nébih szervezésében. A magyarországi vakcinázott területeken a rókaállomány rendszeres vizsgálata azt mutatja, hogy a rókák kb. 70%-a felveszi a vakcinát.
A Szatmár megyei esetek miatt a határhoz közel elhelyezkedő magyarországi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei) vadgazdálkodási egységekből jelenleg is zajlik a rókák fokozott vizsgálata annak érdekében, hogy a fertőzés hazánkban való esetleges megjelenését minél hamarabb felismerjük (a vadászatra jogosultaknak valamennyi elejtett vagy elhullottan talált rókát laboratóriumi vizsgálatra kell küldeniük).
A lakosság az egyébként jogszabályban is előírtak betartásával járulhat hozzá a védekezéshez. Ilyen előírás a veszettség gyanús esetek (idegrendszeri tüneteket mutató, emberre támadó állatok) és az elhullottan talált rókák, vagy más vadon élő emlősállatok bejelentése a hatóság felé (az illetékes kormányhivatalnál, vagy a Nébih Zöldszámán lehet bejelentést tenni). Az állattartók felelőssége pedig a kötelező (kutyák) és ajánlott (macskák) veszettség elleni oltások beadatása.
