20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Állattenyésztés

Nem éri meg megszegni az állategészségügyi járványvédelmi szabályokat

NÉBIH

A tavalyi, hatalmas károkat okozó madárinfluenza-járvány és az eddigi hatósági ellenőrzések tapasztalatait levonva, még nagyobb szigorral folytatódik a hazai baromfitartóknál a járványvédelmi szabályok, jogszabályi kötelezettségek betartásának vizsgálata.

A járványügyi intézkedések a teljes baromfiágazat védelmét szolgálják, éppen ezért azok a baromfitartók, akik az előírásokat megszegik, a lehető legszigorúbb szankciókra, a kártalanításból történő kizárásra és milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak. Járványügyi szabályszegésért, a járványügyi védekezés akadályozásáért pedig akár börtönbüntetés is járhat.

A madárinfluenza januárban – a szigorú óvintézkedések kihirdetése ellenére is – megjelent előbb Komárom-Esztergom, majd Bács-Kiskun megyében. A kiterjedt járvány kialakulását mindezidáig sikerült megakadályozni, ami többek között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatos, hagyományos és modern (pl. drónos) felderítési technikákon alapuló ellenőrzéseinek köszönhető. Ugyanakkor ezek a szemlék mutattak rá arra is, hogy az utóbbi években átélt két nagy madárinfluenza-járvány pusztítása ellenére még mindig több állattartó próbálja kikerülni a járványvédelmi előírásokat, és szegi meg tudatosan az egyébként sokat hangoztatott és jól ismert szabályokat.

A kihágások gyakorisága, módja rendkívül változatos. A szakemberek rendszeresen találnak túltelepített (az engedélyezett létszám fölötti), járványügyi és állatvédelmi szempontból egyaránt erősen kifogásolható állattartó telepeket. A madárinfluenza szempontjából kiemelten kockázatos Bács-Kiskun megyében pedig 5 teljesen illegális, azaz engedély és állategészségügyi felügyelet nélkül működő árutojástermelő tyúktelep került a hatóság látókörébe. Ezeken a farmokon járványügyi óvintézkedésként összesen csaknem 30 ezer baromfi leölését kellett elrendelni, ráadásul a közvetlen káron túl, a szabálytalanságoknak „köszönhetően” a tulajdonosok kizárták magukat az állami kártalanításból, továbbá több millió forintos élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot is kaptak.

Az eddigi legsúlyosabb kihágást az a két állattartó követte el, akik a hatóságot félrevezetve próbálták meg kivonni állataik egy részét – együttesen több mint 2 ezer baromfit – a járványterjedés megelőzése céljából elrendelt levágások alól. Felelőtlen magatartásuk óriási járványügyi veszélyt és nemzetgazdasági kockázatot jelent. Konkrét esetüket kiemelve, ezúton is felhívjuk a baromfitartók figyelmét, hogy a járványügyi védekezés bárminemű akadályozása – a kártalanításból való kizáráson és a többmilliós pénzbírságon túl – büntető feljelentést, így akár börtönbüntetést is vonhat maga után.

Az országos főállatorvos és a Nébih intézkedéseinek célja a tisztességes gazdák védelme, valamint annak megakadályozása, hogy egy újabb madárinfluenza-járvány a megélhetésüket veszélyeztesse. A sikeres védekezés alapfeltétele a felelős, jogszabályoknak megfelelő állattartás kialakítása, amely az egész baromfiágazat, mindannyiunk közös érdeke. Mindezekre tekintettel a hatósági ellenőrzések a jövőben is folytatódnak, a feltárt szabálytalanságok pedig a legszigorúbb eljárást vonják maguk után!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

Erdőirtásmentes ellátási láncra van szükség a sertés- és baromfihús esetében is

2022. július 22. 07:17

A követelményeknek vonatkozniuk kell a sertés-, juh- és kecskehúsból, baromfihúsból, kukoricából és gumiból készült termékekre.

Kétmilliárd forint támogatás érhető el a baromfi- és sertéságazatban

2019. június 18. 12:33

A támogatási kérelem 2019. június 24. és július 5. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

AM: rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

2022. szeptember 29. 11:11

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

Tombol a madárinfluenza-járvány Brazíliában

2023. augusztus 8. 12:40

Az Európai Bizottság egyelőre nem tett lépéseket az import korlátozásával kapcsolatban. A helyzet ugyanakkor azonnali európai uniós szintű intézkedést követel.