Állattenyésztés

Feloldotta a Nébih a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket

NÉBIH

A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.

Bács-Kiskun megyében 2021-ben négy tojótyúktartó gazdaságban jelent meg a madárinfluenza. A betegség az állategészségügyi hatóság gyors intézkedésének köszönhetően nem terjedt tovább, elkerülve ezzel egy, a tavalyihoz hasonló járványt.

A megyében február 3-a óta nem fordult elő újabb megbetegedés, így a Nébih március 1-jén elrendelte a védőkörzetek feloldását. Amennyiben a járványügyi helyzet továbbra is kedvezően alakul, úgy március 8-án a megfigyelési körzetek feloldása is megtörténhet, ezzel együtt pedig újraindulhat a belföldi és az Európai Unióba irányuló kereskedelmi szállítás.

Hazánk madárinfluenza-mentes státuszát az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza, így leghamarabb ekkor kezdődhet meg újra a szállítás a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó ún. harmadik országokba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

A jövő takarmánya a rovarfehérje?

2025. május 14. 16:10

A rovarfehérje-alapú takarmányok fenntartható alternatívát kínálnak az állattenyésztésben, de vajon készen áll-e az iparág az áttörésre?

Szigorúbb védekezés: afrikai sertéspestis Szlovákiában

2025. május 9. 16:10

Szlovákiában házisertéseket is érint az ASP, ezért a magyar sertéstartóknak még szigorúbban kell betartaniuk a járványvédelmi szabályokat.

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozó intézkedések

2022. július 16. 12:36

A madárinfluenza-járvány elleni sikeres védekezés eredményeként több mint egy hónapja nem mutatták ki a vizsgálatok a vírust a hazai baromfiállományban.

Az őstermelői jogviszony igazolása a Nébihnél igényelhető

2020. október 28. 06:57

A pályázatok közelgő beadási határidejére való tekintettel felhívják az érintettek figyelmét, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások igénybevételéhez szükséges az őstermelői jogviszonyuk igazolása.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Élő online valóságshow-t indít a Nébih

2019. március 28. 07:47

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.