Növénytermesztés

Jól indult a vetési időszak Nyugat-Európában

Agrofórum Online

A tavaszi gabonavetés nagy lendülettel kezdődött el Nyugat-Európában, különösen Franciaország és Németország legnagyobb termelőinél. A tavalyi szokatlanul magas szinthez képest várhatóan csökken a bevetett terület nagysága.

Franciaországban a tavaszi árpa várható területének 90 százalékát vetették be március 8-ig, jóval megelőzve az egy évvel korábbi 33 százalékos adatot – derült ki a FranceAgriMer mezőgazdasági iroda adataiból.

Miután a januári heves esőzés, majd a fagyos körülmények február elején lelassították a kora tavaszi árpa vetését, a szántóföldi munkát az elmúlt hónapban enyhe, száraz körülmények segítették.

A 2020 őszi kedvező időjárás lehetővé tette a visszatérést a nyugat-európai hagyományosan őszi vetésű gabonafélékhez. A nehéz körülmények sok mezőgazdasági termelőt arra kényszerítettek, hogy az előző szezonban tavaszi vetést végezzenek.

A franciaországi decemberi felmérésben a tavaszi vetési szándék a tavaszi árpa vetésterületére vonatkozóan csaknem 40 százalékkal, a kukorica területére pedig 18 százalékkal kisebb területet vízionált.

Németországban a tavaszi gabonavetés általában kedvező időjárási viszonyok mellett halad. „A munka normál időkeretben zajlik, a februári hideg időjárás azt jelentette idén, hogy az elmúlt évek szokatlanul meleg telei miatt korábban kezdődött munkálatokra idén nem volt példa – mondta egy német elemző. Véleménye szerint ez nem jelent problémát.

Az elemző hozzátette, hogy egyes területeken várható a tendencia, hogy több kukoricát vagy más növényt vessenek, ültessenek a tavaszi árpa rovására.

A tavaszi vetés Nagy-Britanniában várhatóan jelentősen visszaesik, a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács által kiadott felmérés szerint a tavaszi árpa területe 30 százalékkal csökken, mivel a gazdálkodók az őszi búza termesztése felé fordultak – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség.

Lengyelországban a tavaszi vetések kissé később kezdődhetnek, mint az előző években, mivel az országban még mindig alacsony a hőmérséklet, éjszaka fagypont alá is csökken sok helyen – mondta Wojtek Sabaranski, a Sparks Polska elemzője. De a vetések ettől függetlenül még mindig a normál időkereten belül vannak.

„Nehéz megmondani, hogy a gabonatermelők milyen növények tavaszi vetése mellett döntenek, mivel gyakorlatilag minden gabonafajta ára nagyon magasan van” – mondta Wojtek Sabaranski. „Úgy gondolom, hogy a kukorica vetésterületének további növekedése valószínű. A legutóbbi nagyon vonzó árak miatt több tavaszi árpát is vethetnek, miközben a tavaszi búza is középpontba kerülhet.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Újraárazzák a háborús prémiumot a terménypiaci kereskedők

2024. november 12. 07:40

Európában drágult a malmi búza és a repce, viszont a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A búza tovább drágult a fekete-tengeri feszültségek miatt

2024. március 26. 16:10

Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény bontakozott ki a terménypiacokon a hétfői kereskedési napon.

Hét napja esik a búza ára Chicagóban

2023. április 28. 06:36

A chicagói határidős búza árszintje egymás után a hetedik kereskedési napon esett csütörtökön, és 21 havi mélypontot ért el.

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

2020. október 11. 04:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban.