Terményárak

Az ukrán kereskedők szerint az export nem éri el a kvótát

Agrofórum Online

Az Ukrajnából induló gabonaexport valószínűleg nem haladja majd meg a kormánnyal korábban a gabonakereskedők által kötött megállapodásban szereplő mennyiséget – közölte az UGA, ukrán gabonakereskedők szakszervezete.

A kereskedők és a kormány megállapodtak abban, hogy legfeljebb 17,5 millió tonna búza és 24 millió tonna kukorica exportálható Ukrajnából a júniusban záruló 2020/21-es gazdálkodási szezonban.

„Az UGA nem lát arra utaló jeleket, hogy a gazdasági minisztérium és a piaci szereplők közötti memorandumban meghatározott exportkorlátokat túllépnék a jelenlegi szezonban. A gabonaexport mértéke jóval alacsonyabb, mint tavaly” – áll az UGA közleményében.

A gazdasági tárca a múlt hónapban közölte, hogy a búza exportja ebben a szezonban kevesebb, mint 17,5 millió tonna lehet. Az UGA szerint Ukrajna valószínűleg 16 millió tonna búzát és legfeljebb 22 millió tonna kukoricát exportál ebben a szezonban. A kijevi agrárminisztérium adatai azt mutatták, hogy az ukrán gabonaexport eddig 24,2 százalékkal, 37,9 millió tonnára csökkent a 2020 júliusi és 2021. júniusi szezonban. Az export 14,8 millió tonna búzát, 18,4 millió tonna kukoricát és 4,1 millió tonna árpát tartalmazott.

A gazdasági tárca közölte, hogy a búzaexport márciusban 697 000 tonnát tett ki, és áprilisban eddig 395 000 tonnára esett vissza. Ukrajna 1,31 millió tonna és 1,201 millió tonna búzát exportált 2020 márciusában és áprilisában.

A jelentés szerint a kukorica exportja márciusban 2,62 millió tonna, áprilisban pedig 1,858 millió tonna volt – számolt be a brit Thomson Reuters hírügynökség. A kukorica exportja 2020 márciusában 3,529 millió tonnát, tavaly áprilisban pedig 3,089 millió tonnát tett ki. A kereskedők a teljes, 17,5 millió tonnás búzaexport-kvóta mintegy 85 százalékát felhasználták eddig a szezonban. Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, a 2019/20-as szezonban mintegy 57 millió tonnát értékesített külföldi vevőknek. Az export 45,7 millió tonnára csökkenhet 2020/21-ben a kisebb termés miatt a kormány várakozási szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

A kínai vámtarifák miatt zuhant a szójabab ára

2025. április 5. 11:10

Chicagóban a búza 0,1, a kukorica 1,5, a repce 1,4 százalékkal drágult, ám a szójabab 4,5 százalékkal került kevesebbe, mint a múlt héten.

A kukorica ára több hónapos mélypontról pattant vissza

2025. március 29. 11:10

Piaci elemzők szerint a kukorica ára Chicagóban pénteken az elmúlt több mint három hónap legalacsonyabb árszintjére zuhant.

Bizonytalan jövőre készülnek a terménykereskedők

2025. március 22. 11:10

A búzának sikerült a felszínen maradnia, míg többi termény ára csökkent a hét végére, igaz a heti teljesítmény így is plusz mindenhol.

Két hónappal meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaszerződést

2023. május 18. 08:04

Újabb két hónappal meghosszabbították az ukrán fekete-tengeri gabonaszerződést, amit Antonio Guterres ENSZ-főtitkár „jó hírnek” nevezett a világ számára.

Kijev szerint Moszkva megakadályozza gabonaegyezség működését

2023. május 24. 07:36

Formálisan Pivdennyi kikötője a kezdeményezésben van, de valójában egy hónapja nincs benne, mert nincs bejövő flotta.

Hárommillió tonnás gabonatartalékot halmozhat fel Moszkva

2021. július 13. 05:48

Az orosz mezőgazdasági minisztérium azt javasolta, hogy 2022-2023 között 3 millió tonnás gabonatartalékot halmozzon fel az ország. Ez kormányzati dokumentumokból derült ki.

Alternatív gabonaexport-folyosóról tárgyal az EU és Kijev

2023. október 6. 07:10

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai gabonaexport lehetséges alternatív „folyosóiról” tárgyalt.