Házikert

Vadméhek a holland bélyegeken

Agrofórum Online

A PostNL új bélyegsorozattal igyekszik a figyelem középpontjába helyezni a holland vadméheket.

A holland méhpopulációk veszélyes zsugorodása miatt már az önkormányzatok is közbelépnek – hívja fel a figyelmet a németalföldi bélyegegyesület sajtóközleménye. A 358 Hollandiában honos méhfaj közel 50 %-a veszélyeztetett, amit elsősorban a táplálékforrások és fészkelőhelyek hiánya idéz elő, miközben a vadméhek oroszlán részt vállalnak élelmiszereink megtermelésében.

A bélyeg forgalomba hozatalának első napján – a holland szokásoknak megfelelően – küönleges boríték is megvásárolható volt a bélyegekhez

Áprilisban került megszervezésre a negyedik országos méhszámlálás több, mint 9000 fővel. 168 ezer méhet, 40 ezerrel többet regisztráltak, mint a tavalyi év során. A számok növekedése ellenére a fajok veszélyeztetettsége aggasztó méreteket ölt. Az emberiség táplálékellátása, valamint számos növény termésképzése nagyban a méhek, beporzók jelenlététől függ. A megfigyelt méhfajok közül a háziméh került első helyre, a faliméhek stabilan a második helyen, a poszméhek harmadik helyen zárták a rangsorolást.

Hollandiában a települések önkormányzatai és a városi kerttel rendelkezők is egyre több figyelmet szentelnek a rovarok életteréhez szükséges feltételek megteremtésének; méhhotelek kihelyezésével, nagyobb zöld- és virágtömeggel rendelkező növényfajok ültetésével valamint a zöldfelület-fenntartási stratégiák módosításával, vadvirágágyások telepítésével. A mézelő méhekkel ellentétben a zömében magányos életformát folytató poszméhek rendkívül változatos fészkelési stratégiákkal rendelkeznek, így a méhhotelek igen vonzó lakóhelynek bizonyulnak számukra.

Amarillisz öntözése: itt rontják el a legtöbben

2025. december 25. 11:10

A túl sok és a túl kevés víz is végzetes lehet az amarillisz számára, de van biztos megoldás.

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Madáritató használata fagyban – hogyan segítsünk a madaraknak télen?

2025. december 24. 05:40

A madarak téli vízellátása legalább olyan fontos, mint az etetés. Egy szakszerűen működtetett madáritató egész évben nélkülözhetetlen segítség számukra.

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Ismerje meg a kertek szelíd óriásait, a dongókat!

2024. április 19. 15:10

Ha tudnák az emberek, milyen hasznosak a dongók és milyen veszélytelenül végzik a munkájukat, nem akarnák mindenáron lecsapni, csapdába ejteni vagy rovarirtóval lefújni őket.

A poszméhek esetében számít a méret?

2023. július 11. 08:40

A tudósok egyelőre nem tudják biztosan, hogy mi áll a poszméhek testméreteinek nagyfokú eltérése mögött, de a riverside-i Kaliforniai Egyetem új projektje ezt kívánja kideríteni.

Ismerjük fel a beporzó rovarokat a kertünkben! – A méhfélék I.

2023. szeptember 19. 06:40

Ki ne ismerné gyerekkorától kezdve a legszorgosabb rovarokat, amelyek egy rendkívül izgalmas közösség részei. Számtalan méhfajjal találkozhatunk a kertben, és érdemes róluk tudni egy s mást.

Egy ellenanyag megvédheti a poszméheket a rovarölő szerektől

2024. október 3. 13:10

A tudósok kifejlesztettek egy „ellenanyagot” a méhek számára a rovarirtó szerek ellen – és az első tanulmány szerint úgy tűnik, hogy működik.