Az szántókon mai napig történtek alapján bátran kijelenthetjük, ez az év eddig a gyomnövényekről szólt, … és fog is szólni még egy ideig.
Az országban sokfelé találkozhatunk szokatlanul erős gyomkeléssel, tömegesen jelennek meg a kapásokban a magról kelő egyszikűek és kétszikűek, de már az évelők is intenzíven növekednek. Azonban ezek közül is kiemelkednek a libatopfajok, a fehér (1. kép) és a pokolvar (2. kép) libatop.
Egy-egy táblára ránézve csak találgathatunk, hány darab van belőlük egy négyzetméteren, ötszáz, ezer, kétezer (3. kép)? Első látásra túlzónak tűnhetnek ezek a számok, de sajnos sokszor nem állnak messze a valóságtól. A két faj közül az előbbi, a fehér libatop (Chenopodium album) az, amely a nagyobb gondot okozza.
Mi lehet az oka a fehér libatop fokozódó térnyerésének? Melegedő, egyben egyre szárazabbá váló viszonyainkra a faj sikeresen reagál. Erőteljes, mélyre hatoló karógyökere képes elérni a talaj mélyebb, kellő nedvességtartalmú rétegeit. Ugyanakkor a növény föld feletti részei fokozott viasztermeléssel reagálnak a száraz, csapadékmentes körülményekre, csökkentve ezzel a párologtatás miatti vízvesztést. Magtermő potenciálja nagy, több ezer magot nevelhet meg egyetlen növény, de ez a szám elérheti akár a húszezret is. A magok hosszú ideig megőrzik csírázóképességüket a talajban, ami nem ritkán akár tíz év is lehet. Kellő talajnedvesség esetén tavasztól őszig bármikor képes csírázásnak indulni, amely nagyban nehezíti az ellene történő eredményes védekezést.
Kártétele elsősorban abból adódik, hogy nagyon nagy tömegben képes megjelenni egy területen, és mivel nagy mennyiségben veszi fel a talajból a tápanyagokat és a vizet, veszélyes konkurenciát jelent a kultúrnövények számára. Nagy magassága, óriási zöldtömege és erőteljes habitusa miatt fizikailag is képes azokat elnyomni, a gyökérzete által termelt allelopatikus anyagok pedig gátolják egyes kultúrnövények fejlődését.
Ha a fehér libatop elleni védekezésre gondolunk, elsőre talán azt kérdeznénk, hogy jól ismert, közönséges nyomnövény lévén, amely a gyomirtó hatóanyagokra többnyire érzékeny, milyen problémát okozhatna? Az a tény viszont, hogy a gyomfelvételezési adatok szerint a faj pl. a kukorica gyomnövényei közül stabilan a 3.-4-ik helyet foglalja el a fontossági sorrendben (4.-5. kép), azt mutatja, korántsem ennyire egyszerű a helyzet. A preemergensen, vetés után-kelés előtt végzett kezelések elvileg jó hatékonyságúak lennének ellene, így ez a technológia a kapásnövényekben sikeres védekezést tenne lehetővé. Az „elvileg” kitétel annak szól, hogy bár a hatóanyagok valóban jó hatékonyságúak lennének, azonban azok a kis mennyiségben, késve, vagy egyáltalán meg sem érkező bemosó csapadék híján nem tudják érvényesíteni valódi tudásukat.
Ezért a gyakorlat egyre inkább a posztemergens, állományban végzett gyomirtások felé fordult. Az itt felhasználható hatóanyagok jelentős része szintén kellően hatékony a fehér libatop ellen. Helyesebben az lenne, ha kellő mennyiségben át tudna jutni a növény felületét borító vastag viaszrétegen (6. kép). Mert a kulcskérdés ez ennél a gyomnövénynél, akár a permetlébe adagolt további hatásfokozó adalékanyagok használatával elérni, hogy a gyomirtó hatóanyagból kellő mennyiséget vegyen fel. Hasonlóan fontos kérdés a kezelés időzítése. A fehér libatopnál valóban komolyan kell venni a gyártók által ajánlottakat, ami szerint a kezelést annak 2-4 leveles állapotban kell elvégezni. Talán mindenki találkozott már azzal, hogy egy szenvedő, száradó, első látásra a pusztulás határán járó libatop egyszerre nekiindul, a levélhónaljakból új hajtásokat fejleszt és a vegetáció végére magot nevel, tovább növelve a talajok amúgy sem kicsi gyommagkészletét. Ez főként akkor fordul elő, ha az optimálisnál később történik a gyomirtó kezelés, amelyet a fejlett gyomnövény nagyobb valószínűséggel képes átvészelni. Sajnos jelenleg pontosan efelé az állapot felé tartunk, a gyakori csapadékhullás, a felázott talajok, vagy éppen a viharos erősségű szél miatt nehéz elvégezni a gyomirtó állománykezeléseket, így várhatóan sok területen túlfejlett gyomnövényeket kell majd kezelnünk, amely magában hordozza a rosszabb hatékonyságú gyomirtás veszélyét.
A fentiek alapján egyetérthetünk talán abban, hogy érdemes komolyan vennünk a fehér libatopot, mert évről évre jelentős terméskiesés írható a számlájára.