Agrárhírek

Változó kistermelői szabályok

Agrofórum Online

Az agrárminisztérium 20/2021. (V. 17.) rendelete az élelmiszer-előállító létesítmények bejelentésére vonatkozó részletes szabályok mellett egyszerűsítést és bővülő lehetőségeket jelentő változásokat vezet be az élelmiszer-forgalmazók, vendéglátók és kistermelők számára. Ezáltal május 22-től a kistermelőket is érintő, fontos változások léptek életbe.

A legfontosabb változások, hogy kibővül az értékesítés területi lehetősége, és a jövőben már alkalmazottjuk is részt vehet a termelésben és értékesítésben. A kistermelő most már az általa megtermelt alapterméket és az alaptermékből általa előállított élelmiszert (például lekvárt, savanyúságot, sajtot, kolbászt) – saját gazdasága mellett az egész ország területén értékesíthet a végső fogyasztónak, továbbá kiskereskedelmi vagy vendéglátó létesítménynek.

Továbbra is kivételt jelent a sertés, a juh, a kecske, a szarvasmarha, a strucc és az emu húsa. Ezeket kizárólag saját gazdaságának helyén a végső fogyasztónak, illetve a régión belüli – tehát a gazdaságával azonos megyében lévő, valamint budapesti –, vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva legfeljebb 40 km távolságra lévő kiskereskedelmi vagy vendéglátó létesítménynek értékesítheti a kistermelő.

A módosítás kiegészíti a kistermelői tevékenységbe bevonható személyek körét. Az értékesítés mellett a termelést és az előállítást is végezheti a kistermelővel egy háztartásban élő személy, valamint hozzátartozója (házastárs, bejegyzett élettárs, nagykorú gyermek, testvér, szülő, nagyszülő) és alkalmazottja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az A2 fehérje új kapukat nyithat az érintettek előtt + videó

2025. augusztus 19. 16:10

Az Állatorvostudományi Egyetem, valamint a CERES Holding Zrt. között kiemelt kutatási együttműködés alakult ki, amelynek fókuszában az A2 tejtermékek fejlesztése áll. Ahogy azt az egyetem rektora említette: sokakat érintenek a tejtermékekkel kapcsolatos fogyasztási problémák, és az innovatív vonal megoldást kínálhat.

Kenyeret sütni újra menő – Mutatjuk, miért hódítanak az ősgabonák

2025. augusztus 19. 14:10

Ősi gabonák, bio minőség, valódi kovász: így lehet egészséges és különleges az idei új kenyér – mutatjuk, hogyan!

Így hasznosíthatja a cickafarkfüvet otthon

2025. augusztus 18. 13:10

A cickafarkfű erősíti az immunrendszert, enyhíti a görcsöket és sebgyógyító hatású – mutatjuk, hogyan használhatja hatékonyan!

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Ízesített chili, ecetes gomba és tizenhatféle sör Baranyából (+VIDEÓ)

2019. augusztus 8. 04:45

Traktorok, mezőgazdasági munkagépek, sok látogató, és a Szentlőrinci Gazdanapok elengedhetetlen hozzávalói, a helyi, térségi termékek.

Zöldség Videó

Folyamatosan növekszik a kistermelők száma

2019. április 29. 06:03

Az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal.

15 ezer euróra pályázhatnak az őstermelők, kistermelők

2020. november 11. 15:28

Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére.