Agrárközélet
Agrárközélet

Megéri kistermelőnek lenni – A számok legalábbis ezt mutatják

Megéri kistermelőnek lenni – A számok legalábbis ezt mutatják

Agrárminisztérium

A kormány számos intézkedéssel igyekszik folyamatosan piaci versenyelőnyt teremteni a kiváló minőségű hazai és helyi élelmiszerek számára – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az I. Mezőgazdasági és kistermelői fesztiválon Kenderesen.

A Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium első alkalommal rendezte meg a Mezőgazdasági és kistermelői fesztivált. Az érdeklődők, a kolbásztöltés- sütés, a kürtöskalács, a lángos vagy éppen a palacsinta készítés során is belekóstolhattak a helyi alapanyagokból készült élelmiszerekbe. Az eseményen emellett megismerkedhettek a mezőgazdasági gépész szakma tevékenységeivel, például a traktorvezetéssel.

Zsigó Róbert nyitóbeszédében elmondta: a magyar kormány vidékpolitikájának kimondott célja, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa és erősítse a kistermelőket és a hazai kiváló minőségű élelmiszereket, ezt szolgálják az elmúlt évek intézkedései, többek között a Hungarikum-törvény, a Magyar Élelmiszerkönyv különleges minőségű és kézműves élelmiszerekre vonatkozó irányelve, a Hagyományok-Ízek-Régiók Program, valamint a helyi termelői piacok létrehozása.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány törekvései magukért beszélnek, hiszen a helyi termelői piacok száma az elmúlt 5 évben a duplájára emelkedett, és a regisztrált kistermelők száma 2010 óta 5 ezerről 16 ezerre nőtt.

A magyar vidék gerincét és önbecsülését a hosszú távon sikeres családi gazdaságok, vállalkozások adják. Az Agrárminisztérium fenntartásában működő szakképző iskoláink nagyban hozzájárulnak ezen cél eléréséhez, ebből a szempontból is üdvözlendő az I. Mezőgazdasági és kistermelői fesztivál – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Veszélyhelyzet: lehet-e termelői piacot tartani?

2020. november 13. 17:30

Az már korábban biztos volt, hogy elmaradnak a karácsonyi vásárok, de mi a helyzet a termelői piacokkal, kézműves vásárokkal az általános rendezvénytilalom, idején?

Az agrártárca elkötelezett a kistermelők támogatása mellett

2023. április 30. 10:04

Az agrártárca elkötelezett a kistermelők támogatása mellett, a mostani újabb támogatással már több mint 80 milliárd forintot ítéltek meg több mint 14 ezer kisüzemi gazdálkodónak.

Változó kistermelői szabályok

2021. június 1. 12:40

Az agrárminisztérium 20/2021. (V. 17.) rendelete az élelmiszer-előállító létesítmények bejelentésére vonatkozó részletes szabályok mellett egyszerűsítést és bővülő lehetőségeket jelentő változásokat vezet be az élelmiszer-forgalmazók, vendéglátók és kistermelők számára. Ezáltal május 22-től a kistermelőket is érintő, fontos változások léptek életbe.