Szőlő-Bor

Az új szabályozás csökkenti a borágazat adminisztrációját

MTI

Az új szabályozás a borágazat adminisztrációját csökkenti és egyszerűsíti - hangsúlyozta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a 3. BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár rendezvényen.

Ismertette: az új borágazati szabályozás struktúrája a jövőben három részből – törvényből, kormányrendeletből, miniszteri rendeletből – áll majd, az eddigi több mint tízféle jogszabály helyett.

Emlékeztetett arra, hogy az új bortörvényt az Országgyűlés tavaly elfogadta, az idén augusztus 1-jén lép hatályba, de lényegében az idei szüretet még nem fogja érinteni.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az ágazatban kialakul majd egy valódi elektronikus ügyintézési rendszer. A tervek szerint ennek használatára 2022. január végétől nyílik meg a lehetőség, és 2022. augusztus 1-jén térnek át a rendszerre.

Megjegyezte, ennek használata a legkisebb termelőknek csak lehetőség lesz, nem pedig kötelező.

A helyettes államtitkár egyebek közt ismertette, hogy az új bortörvény bevezeti a szüreti bejegyzés fogalmát. Az ePincekönyvbe 2022-től kell majd a szüreti bejegyzést megtenni. Új fogalom lesz 2022-től a borgazdasági egység is, az oda tartozók egyszerűbb eljárásban tudnak majd működni.

Előadásában az AM helyettes államtitkár szólt arról is, hogy bevezetik majd a szakmai jövedéki nyilvántartást, 2022 augusztusától háromféle szakmai jövedéki nyilvántartást – kisüzemit, általánost és online regisztert – kell majd vezetni, a szereplők méretétől függően.

A helyettes államtitkár jelezte azt is, hogy a bor forgalomba hozatali szabályai 2022-től egyszerűbbek lesznek. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a konferencián elmondta, hogy a hazai bortermelés egyharmada kerül exportra, céljuk a palackozott magas minőségű magyar borok külpiacának növelése, az eddig pozíciók erősítése. Ennek érdekében nemzetközi borkommunikációt végeznek, különböző szakmai rendezvényeket, szakkiállításokat tartanak.
Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) borturizmus és borkommunikációs területének kiemelt vezető szakértője arról beszélt, hogy a magyar borturizmus növelése érdekében a hazai borvidékeket, a boros utazásokat népszerűsítik. Tavalyi tanulmány szerint a borturizmus fellendítéséhez fontos a borászatok tudatos stratégiai tervezése, és a jó borturisztikai gyakorlatok megvalósítása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Régi magyar szőlők: érdemes-e kertbe ültetni őket?

2025. szeptember 5. 16:10

A régi magyar szőlőfajták nemcsak hagyományt őriznek, hanem ellenállóságuk miatt a házikertekben is megállják a helyüket.

Meglepő eredmény: így szerepelt a kékfrankos a nemzetközi kóstolón

2025. augusztus 30. 16:10

Egy friss európai borkóstolón 87 kékfrankos tételt vizsgáltak, amelyek közül hat kiemelkedőnek, 38 pedig kimondottan ajánlottnak bizonyult.

Jazz, gourmet és különleges borok: érkezik a Budapest Borfesztivál

2025. augusztus 25. 12:10

Szeptemberben ismét a Budai Várban pezseg a hangulat: a Borfesztivál négy napra a bor, a gasztronómia és a zene ünnepévé válik.

Szőlőmoly ellen szárnyakkal – kutatás igazolja a hatékonyságot

2025. augusztus 14. 14:10

Magyar és olasz kutatók szerint a madarak és denevérek hatékony természetes védelmet nyújtanak a szőlőültetvényeknek, csökkentve a kártevők számát és a terméskiesést.

Légli Géza: soha sem késő elkezdeni

2021. november 11. 07:36

Légli Gézával hivatásról, természetközeli szőlőművelésről és az ágazat helyzetéről beszélgettünk.

Pelle Pince: bemutatjuk, mit tudnak a mádi termőterületek

2022. augusztus 24. 06:32

A Mádi Pezsgés, a község első pezsgő fesztiválja, a buborékos borok kóstolójára invitált.

Jól szerepelt a tavalyi évjárat a XIX. Országos Syngenta Borversenyen

2020. március 6. 08:02

A szőlészetileg nehéz év ellenére sokan neveztek és kifejezetten jó eredményeket értek el a 2019-es borokkal.

Egy saját utas villányi: Bakonyi pincészet

2022. december 28. 09:34

Bakonyi Péterrel, a Bakonyi pincészet egyik tulajdonosával, ügyvezetőjével beszélgettünk.