A napraforgótáblákat járva a szokásosnál több, törpült növekedésű, sárguló levelű töveket (1. kép) láthatunk ebben az évben. Ennek okozója a napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii).
A kórokozó máris jól látható tüneti közül elsőként valószínűleg a növény törpült, torzult növekedése fog a szemünkbe ötleni, mivel emiatt az érintett növény lényegesen kisebb (2. kép) egészséges társainál. Ennek oka, hogy a fertőzött növények szárának ízközei rövidülnek, miközben a fajtára jellemző levélszám kialakul.
A levelek színe felől nézve sárga foltok alakulnak ki (3. kép), amelyek általában a levélalapi részből indulnak ki és sok esetben az az érzésünk támadhat, hogy az erek mentén halad a levél elszíneződése, ahonnan fokozatosan terjed át a levéllemez egészére.
Amennyiben az ilyen levelek fonáki részét vizsgáljuk meg, a fertőzés előrehaladtával ott fehér bevonat (4. kép) jelenik meg. A napraforgóterületeken most megtalálható, előzőekben leírt tünetek a kórokozó primer fertőzését mutatják.
A napraforgó-peronoszpóra primer fertőzése kiindulhat a magban lévő micéliumból is, de a fertőzés a talajból, a fertőzött növényi maradványokon lévő spórákból is megtörténhet. Amennyiben a fertőzés korán, már a csírakorban megtörténik, a fiatal növény gyakran elhal. A későbbi, de még mindig primer, fertőzés pedig a fentiekben leírt tünetek formájában mutatkozik meg. Az ilyen növények torzult növekedése a teljes tenyészidőszakban megmarad, tányért nem, vagy csak csökkent értékűt fejlesztenek, amelyek gyakran felfelé néznek, kaszatokat pedig nem nevelnek. A primer fertőzésen túl megtörténhet a napraforgó másodlagos, vagy szekunder fertőződése is, de az lényegesen kisebb jelentőségű hazánkban.
A kórokozó elleni védekezést alapja a nemesítés, amelynek köszönhetően rezisztens fajták kerülhetnek ki a köztermesztésbe. Ezt a munkát nagyban nehezíti, hogy a napraforgó-peronoszpóra kórokozója rendkívüli változékonyságra képes, így számtalan változata ismert már. A védekezés következő -kötelező- szintje a vetőmag csávázása felszívódó hatású, a kórokozóval szemben kellő hatékonysággal rendelkező hatóanyaggal. Azonban a komolyabb fertőzés és terméskiesés elkerülésében a gazdálkodóknak is van feladatuk és felelőségük. Sajnos a napraforgó-peronoszpóra primer fertőzésének károkozása nem mérsékelhető gombaölő szerrel végzett állománykezeléssel, az érdemben annak mértékét nem befolyásolja, ezért erre nem szabad költenünk. A legfontosabb, hogy betartsuk a minimum négyéves vetésforgót, ennél „közelebb” ne kerüljön napraforgó önmaga után. Ez más kórokozók esetében is meg fogja könnyíteni a dolgunkat, ilyen pl. a fehérpenészes szár- és tányérrothadás. Fontos a fertőzött növényi maradványok leforgatása, valamint a hatékony gyomirtás is. Nagyon jó lenne elkerülnünk a túlságosan korai vetésidőt, amelyet azonban, részben kényszerűségből, egyre gyakrabban alkalmazunk.
Ha annak okait keressük, hogy miért található az idei évben több fertőzött növény, talán éppen itt, a korai vetésidőben, illetve a kórokozó számára kedvező időjárási körülményekben kell keresnünk. A napraforgó-peronoszpóra ugyanis kedveli a viszonylag hűvös, csapadékos, magas páratartalommal járó körülményeket. Ilyen viszonyok közepette fertőzése nagyobb valószínűséggel történik meg. Ebben az évben a korai vetések a hideg talajokat lelassuló keléssel és fejlődéssel, a hűvös, gyakran csapadékos tavaszi időjárási körülményeket pedig vontatott növekedéssel reagálták le, miközben ugyanezek a tényezők segítették a kórokozó fertőzését.
A napraforgó-peronoszpóra itt van tehát velünk és bár ritkán okoz komoly gondot, tudnunk kell, veszélyes kórokozóról van szó. Fellépésének mértékét főként a környezeti körülmények fogják meghatározni, ha ezek számára kedvezően alakulnak, a fertőzés mértéke megnő. Ezt azonban jó fajtaválasztással, a megfelelő vetésforgó betartásával, jó agrotechnikával mi magunk is tudjuk befolyásolni.
