A Farmet gépek hazai márkaképviselőjének, az ANDEST-2005 Bt. meghívásának eleget téve az Agrofórum 2017. június 8-án Csehország vezető mezőgazdasági gépgyártójának Česká Skalicei központjába látogatott el, ahol az évente hagyományosan megrendezésre kerülő gépbemutató keretében az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő vállalkozás számos talajművelő- és vetőgépet – közöttük most először látható újdonságok prototípusait is – vonultatott fel a nagyközönség számára. Beszámolónkban a bemutató során látott munkagépek közül a magyar gazdák számára leginkább érdekeseket igyekszünk kiemelni.
1. kép: Tarlóhántásra és akár alapművelésre is alkalmas TRITON 600-as prototípusa
TELJES KÉPGALÉRIA A FARMET KÉPGALÉRIÁRÓL >>>
A rendezvény állóbemutatójának körbejárása során egyből két 6 méteres munkaszélességű munkagép prototípusába „botlottunk bele”. Ezek közül az egyik a kapás és tárcsás művelő elemek kombinációjával tarlóhántásra és akár alapművelésre is alkalmas TRITON 600-as (1. kép), a másik pedig a 4 kapasoros szántóföldi kultivátor, a TERRIX 600-as (2. kép) volt. Az idei csehországi demózások után mindkét géptípus várhatóan a jövő évtől lesz elérhető a gazdák számára. Remélhetőleg a prototípusok után a Farmet gyár a kisebb munkaszélességű, és ezáltal kisebb vonóerő-igényű változatokat is minél előbb elkészíti.
2. kép: A TERRIX 600-as szántóföldi kultivátor prototípusa, amit sokan közelről is szemügyre vettek
FALCON direktvető-gépcsalád
A bemutató alkalmával a FALCON PRO vetőgépek számos típusát és változatát (3, 4, 6, 8), valamint a FALCON SW eszközhordozó vetőgépeket is felvonultatták a Farmet szakemberei.
Nagy érdeklődés övezte a kiállított FALCON 6-ot (3. kép) a rendezvényen résztvevő magyar gazdák részéről is. E Müller vezérlőelektronikával és radaros sebességjellel, valamint nagyméretű offset elrendezésű kerekekkel ellátott pneumatikus vetőgépek moduláris felépítésükkel, ill. azzal tűnnek ki a magágykészítő vetőgépek mezőnyéből, hogy magának a vetőgépnek nincs külön alváza, hanem egy önhordó magtartályhoz kapcsolódnak a különböző, cserélhető szerkezeti elemek.
3. kép: A FALCON 6 moduláris felépítésű direktvetőgép
A gazdálkodói igények függvényében többféle művelő mező – akár kombinátor vagy rövidtárcsás, akár két-három soros kultivátor kapamező, vagy forgóborona – illeszthető a vetőgép elejére.
A gazdálkodók kívánalmainak megfelelően a kiválasztható sortávolságok skálája is rendkívül széles (12,5, 15 cm és ennek többszörösei), ill. a FALCON vetőgépek az ún. Strip-Till technológiába (sávos vetés és sávos talajművelés) is beilleszthetőek.
A FALCON 6 alaptartálya 4200 literes, de 2, ill. 3 részre osztott 6000 literes tartállyal is rendelhető, így egy menetben műtrágya és két különböző vetőmag, akár különböző vetésmennyiséggel, és eltérő vetésmélységre is kijuttatható vele.
Hasonlóan moduláris felépítésű a bemutatott FALCON SW (4. kép) is. E sokoldalúan felhasználható eszközhordozó vetőgépnél a hátsó részén található hárompont függesztése teszi lehetővé a különböző vetőegységek (gabonavető egység, szemenkénti vetőegység), vagy Strip-Till sávművelő kultivátor gyors csatlakoztatását.
4. kép: FALCON SW sokoldalúan felhasználható eszközhordozó vetőgép
Gazdaszemmel a DISKOMAT 6 rövidtárcsáról
A bérmunkában művelt területekkel együtt 1500 hektáron gazdálkodik a Rabi-Simon Kft. Előszálláson és környékén, amelynek képviseletében a Farmet bemutatóra ellátogató Simon Istvánt (5. kép) a mozgógép bemutató előtt kérdeztük a kiállított DISKOMAT 6 (6. kép) rövidtárcsa eddigi három évnyi használatának gyakorlati tapasztalatiról.
5. kép: Simon István előszállási gazdálkodó
Mióta és milyen Farmet munkagépeket használnak?
Az első Farmet munkagépünket, egy kompaktort 13 évvel ezelőtt vásároltuk meg. Rá egy évre egy 4,6 méteres gruberrel bővítettük a Farmet palettánkat. A gépek anyagminőségével és munkájával nagyon meg voltunk elégedve, így 4 évvel ezelőtt egy újabb Farmet kompaktor (8 méteres) és egy sorközművelő kultivátor is érkezett hozzánk. A legutóbbi Farmet vásárlásunk egy tarlóhántásra, tarlóápolásra és szántáselmunkálásra kiválóan alkalmas 6 méteres DISKOMAT rövidtárcsa volt, amelyet három évvel ezelőtt vettünk birtokba.
Hogy állta meg a helyét a DISKOMAT rövidtárcsa gazdaságukban?
Mind extrém csapadékos, mind igen száraz évjáratban jól bizonyított nálunk.
6. kép: DISKOMAT 6 rövidtárcsa
Miért szeretnek a DISKOMAT-tal dolgozni?
Egyrészt nagyon tetszik a könnyű szállíthatósága, ugyanis hidraulikusan 3 méteres szállítási szélességre csukható össze. Nemcsak a vonulás egyszerű vele, de kisebb táblákon is jól fordul. Másrészt nagyon jó a tárcsatagok osztása, nagyon szép munkát végez. A két sorban elhelyezett 620 mm-es tárcsalapok egyenkénti rugós biztosítással vannak szerelve. Szemben az itt kiállított géppel, a hátsó lezáró vas hengersor helyett mi a sajátunkhoz egy duplasoros gumihengeres tömörítőt választottunk a nagyobb önsúly miatt. Ez a duplasoros tömörítő hengersor kiváló homokos területeken, de sárosabb földeken sem dugul el vele a gép.
Hol, mikor használják a DISKOMAT-ot?
Tavaszi magágy-előkészítésre, valamint nyári és őszi tarló leforgatására is használjuk. Tehát egy olyan kombinált munkaeszközről van szó, amely tavasztól őszig munkában áll nálunk.
Hány üzemórát bírnak a két sorban elhelyezett tárcsalapok?
Két év intenzív használat és több mint 2000 hektárnyi területteljesítmény (ráadásul a területek felén 18 cm-es mélységben járatva) után idén tavasszal kellett először a tárcsalapokat újra cserélnünk. A most felszerelt lapok már a korábbiakhoz képest újabb fejlesztésűek, kevésbé íveltek és jobban edzettek, így úgy reméljük, még sokkal nagyobb lesz az eddig sem kevés élettartamuk.
Mennyire egyszerű a karbantartása a gépnek, ill. fellépett-e már valami nem várt hirtelen meghibásodás?
Egy nagyon strapabíró gépről van szó, mely a többi Farmet termékről is elmondható. Törés, repedés még egyik Farmet munkagépünknél sem fordult elő soha. A karbantartása sem bonyolult, 200 hektáronként a néhány szükséges helyen kell csak a rendszeres zsírzásokat elvégeznünk.
Sem a hengersor, sem a tárcsalapok csapágyazásával nem volt eddig még gondunk.
Mekkora a teljesítmény-igénye a DISKOMAT-nak a gyakorlatban?
Sekély tarlóhántásnál egy 200 LE-s erőgép már szépen elviszi. Ha 15-18 cm mélyen járatjuk, ott már „elkél” hozzá a 300 LE-s traktor is – természetesen ez helyi talajadottságoktól függően változhat.
8 km/h-tól egészen 12-13 km/h munkasebességig dolgozunk vele. A tapasztalatunk az, hogy szereti a nagyobb munkasebességet.
Esetleg további Farmet munkagépek vásárlását is tervezik?
Nagyon szemezgetünk egy TRIOLENT 4,7 méteres félig függesztett gruberrel, amellyel a régi függesztett gruberünket szeretnénk lecserélni.
KOMPAKTOMAT nehéz magágykésztő kompaktorok
A Farmet bemutatójára kilátogató magyar gazdák között volt a Fehérgyarmat térségében, középkötött talajokon, 300 hektáron gazdálkodó Varga Zoltán (7. kép) is, akit a Farmet magágykésztő kompaktorok 6 méteres munkaszélességű változatával szerzett gyakorlati tapasztalatiról kérdeztük.
7. kép: Varga Zoltán fehérgyarmati gazdálkodó
Annak idején miért a Farmet KOMPAKTOMAT magágykésztő kompaktorra esett a választásuk?
A meglévő kombinátorom helyett egy olyan talajművelő gépre volt szükségem, amely akkor is elbír a gyomokkal, ha tavasszal egy kicsit megkésünk a talajmunkákkal, ill. amely szántást követő magágykészítésre is tökéletesen alkalmas.
Milyen eddigi üzemeltetési tapasztalatokat tudna olvasóinkkal megosztani?
Eddig két szezonban használtuk a gépet. Alapvetően egy nagyon megbízható, robosztus és jól működő munkagépet ismertünk meg benne. Kiválóan, fokozatmentesen állítható a rugós biztosítással védett kapák művelési mélysége. Nagyon praktikus továbbá az első hengersor előtti erőteljes felszínegyengetésre szolgáló fogazott frontsimító is, amely nálunk hidraulikusan állítható.
A mozgó gépbemutatón látható volt többek között a Farmet „zászlóshajóinak” tartott nehéz magágykészítő kompaktorok legnagyobb, 15,7 méteres munkaszélességű változata, a KOMPAKTOMAT K 1570 MAX is (8. kép). Munka közben is megcsodálhattuk a prototípusként e rendezvényen debütáló TERRIX 600-as szántóföldi kultivátort, melyet egy szintén nem minden nap látott erőgép, egy törzscsuklós új Kirovec (9. kép) bírt munkára, illetve itt mutatkozott be először a nagyközönségnek a TRITON 600-as tárcsás kultivátor is.
8. kép: KOMPAKTOMAT K 1570 MAX − nehéz magágykészítő kompaktorok legnagyobb, 15,7 méteres munkaszélességű változata
Az érdeklődők megtekinthették munka közben a Farmet szántóföldi kultivátor palettájából a DUOLENT és TRIOLENT típusokat, illetve a FANTOM több változatát. A rövidtárcsák közül a SOFTER és a DISKOMAT is részt vett a gyakorlati bemutatón. A mélylazítókat a műtrágya-kijuttatóval felszerelt DIGGER FERT+ képviselte. A bemutatón rendkívül hangsúlyos szerepet kaptak a Farmet vetőgépei, a FALCON PRO és a FALCON SW típusok különféle változatai.
9. kép: Új törzscsuklós Kirovec traktor a TERRIX 600-as szántóföldi kultivátorral
A csehországi bemutatóra a magyarországi importőr, az ANDEST-2005 Bt. szervezésében mintegy 100 gazdálkodó utazhatott ki, akik így testközelből ismerhették meg a gyártó teljes termékpalettáját és legújabb fejlesztéseit.
(Kosztolányi Attila – Szabados Tamás – Agrofórum Online)