10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Gépészet

A sűrűsoros kukorica betakarítása

Agrofórum Online

Lincoln Hughes a 2011-es, aszályos szezonban kezdett foglalkozni a sűrűsoros kukoricatermesztés gondolatával, amikor a Nevadához (Missouri állam) közeli gazdaságában a szárazság miatt csupán 3400 kg/ha terméseredményt ért el.

„Meglátogattam néhány gazdálkodót Missouriban és Tennessee-ben, akik hasonló talajon és hasonló körülmények között gazdálkodnak. Beszéltem néhány minnesotai gazdálkodóval is, akik az északi területeken keskenyebb sortávolsággal próbálkoztak a kedvezőbb fényviszony előnyeinek érvényesítése érdekében. A tapasztaltak alapján úgy döntöttem, hogy a következő szezonban 200 ha területen 38,1 cm sortávolsággal vetek, és a betakarításhoz a Calmer Corn Heads cégtől kölcsönzök egy sorfüggetlen kukorica adaptert.

Az első tapasztalat az volt, hogy a sűrűsoros állományban a kukoricák átmérője kétszerese lett a hagyományos, 76,2 cm-es állományénak, és a növények alatti talajfelszín teljes takarásban volt, ami megkönnyítette a gyomok elleni védekezést. Egyik szomszédomtól szereztem egy infrahőmérőt, és egy forró napon (+37,8 oC) megmértem a hőmérsékletet mindkét állományban. A 76,2 cm-es állományban +35,6 oC-ot, a szomszéd sűrűsoros állományban viszont csak +31,7 oC-ot mértünk. 

A terméseredményeket apám szomszédos gazdaságának eredményeivel hasonlítottam össze, ahol a 76,2 cm-es állományban 15 különböző fajtát és műtrágyázási adagmennyiséget vizsgáltak. Körforgó öntöző berendezés alatt 16,3 t/ha eredményt ért el, míg én az út másik oldalán a 38,1 cm-es öntözött állományomban 18,4 t/ha-t. A többi tábla eredményei szintén a sűrűsor előnyeit bizonyították, mivel 0,5-2 t/ha többletet mutattak. A kedvező eredmények hatására úgy döntöttem, hogy a következő évben már 1600 ha-t vetek sűrűsorral.” 

Hughes-nak számos követője akadt, akik szintén terméstöbbletről számoltak be, sőt, további előnyként említették a vetőgép-kihasználás növekedését, mivel a szóját és a kukoricát is azonos sortávolsággal tudták vetni.

Probléma a betakarításkor jelentkezik, mivel a hagyományos adapterek 76,2cm-es sortávolságra készülnek, viszont több gazdálkodó vetett 30,5-61 cm-es sortávolságra, annak érdekében, hogy kihasználják a szezon előtti takarónövény és gyomszabályozás, a jobb nedvességhasznosítás, valamint a napfénynek való kitettség előnyeit.

Mi a megoldás? Olyan adapterek alkalmazása, amelyek képesek hatékonyan betakarítani a nem teljesen egyvonalban, illetve az adapterrel párhuzamosan álló növényeket, vagy sorfüggetlen betakarításra képesek. Napjainkban csupán néhány gyártó készít keskeny és ultra-keskeny állomány betakarítására alkalmas adaptereket, és kevesen hagyományos tervezésű, de tetszőleges irányban haladva is jól dolgozó változatokat.

Lássuk a választékot.

Calmer Corn Heads gyártmányok
Marion Calmer nyugat Illinois-i farmer, feltaláló és gépgyártó 1995-ben alkotta meg 38,1 cm méretű, sorfüggetlen adapterét, amelyet 15 évig gyártott. Napjainkban már komplett gyártmány skálát ajánl 30,5-38,1-50,8- és 76,2 cm sortávval és különféle kiegészítőkkel (BT Choppers száraprító, univerzális ferde felhordó ház és egyéb extra részegységek).

Külön megrendelés alapján minden Calmer adapterhez szállítanak automata magasság- és dőlésszög állító berendezést és automatikus kormányzást.

Calmer szerint növekszik az érdeklődés a sűrűsoros adapterek iránt, mivel az ilyen állomány 5%-os terméstöbbletet eredményez. De jó azok számára is, akik fekvő kukoricát akarnak betakarítani.

A cégtől Amerikában kölcsönözni is lehet adaptereket, ami olcsóbb, mint újonnan megvásárolni. A Calmer adaptereket legnagyobb sikerrel a silókukorica termelők használják, akik10%-kal nagyobb tömegteljesítményt képesek elérni. A sűrűsoros adapterek a lejtős területen gazdálkodóknál is nagy sikereket érnek el, mivel ez a technológia segíti az erózió elleni védelmet, továbbá azok is szeretik, akiknél a gyomirtás problémás, mivel az állomány gyorsabban betakarja a talajfelszínt. 

Mainero gyártmányok
„Ez a szezon az első, amikor az USA-ban kereskedelmi forgalomba kerül az Argentin Mainero cég sorfüggetlen adaptere” – mondta Steve Hood (Hood&Co) importőr. A Mainero MDD-100 adapterek alkalmasak tetszőleges sortávú állomány betakarítására a fogásiránytól függetlenül. A Mainero cég 65 éves tapasztalattal rendelkezik az adapter gyártásban, és 5 éve készíti a szabadalmaztatott sorfüggetlen változatokat. Először Dél-Amerikában forgalmazták, és csak az ottani tapasztalatok után kívánják Észak-Amerikában is bevezetni. Először Kansas City környékén tartottak bemutatókat, és most vezetik be a piacra.

A bevezető ár magába foglalja az összes hardveregységet, beleértve a függesztő szerkezetet és a hidraulikus adapter szabályzást is.

Capello gyártmányok

„Az olasz Capello Quasar adaptereket ugyan nem tervezték keskeny vagy extra keskeny állományokhoz, de a kialakításuk lehetővé teszi, hogy ilyen körülmények között is használni lehessen” – mondta Jerod Johnson, a WTP Implements Division és a Capello USA igazgatója (Sioux Falls, South Dakota).

Az adapter elemeinek alakja és szilárdsága, valamint a teljes profilja lehetővé teszi alkalmazását bármilyen sortáv és haladási irány esetében. Mindezeket igazolja a tavalyi wiscosini tapasztalat, ahol a 8 soros 76,2 cm-es, szabványos Quasar adapter sikeresen dolgozott 38,1 cm-es állományban.  

Forrás: Dan Crummett, Farm Equipment

(Dr. Jóri J István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AI asszisztált, precíziós hígtrágya kijuttatás? - igen, lehetséges!

2025. december 5. 16:10

A MATE és az AJG Kft. közös konzorciuma az elmúlt három és fél évben azon dolgozott, hogy kifejlesszen egy mesterséges intelligencia alapú precíziós hígtrágya kijuttatási technológiát.

Perfect szárzúzók profiknak és kisebb gazdaságoknak

2025. december 4. 16:10

A holland Perfect szárzúzók, mulcsozók, körforgó kaszák, soraljművelő talajmarók és seprők 7 és fél évtizede szolgálják ki a zöldség- és gyümölcstermesztőket, valamint a szántóföldi növénytermesztőket, állattartó telepeket és önkormányzatokat. A kiemelkedő minőségű termékek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Magabiztosan bővül a mezőgazdasági pótkocsik magyarországi piaca

2025. december 4. 07:10

Novemberben 68 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 33 százalékos bővülés 2024 azonos időszakához képest.

Tartósság és jó használhatóság – Briri szerves- és hígtrágya-kijuttató járművek

2025. december 3. 16:10

A német Briri cég mára a szerves- és hígtrágya-kijuttatás vezető specialistája lett. A hannoveri Agritechnica kiállításon 400 nm-es standon állították ki jó néhány gépüket, amelyek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Önvezető kombájnflotta

2020. augusztus 13. 04:36

A Cognitive Agro Pilot rendszert arra tervezték, hogy a vezetőnek csak a betakarítás minőségére kelljen figyelni, mivel a kombájnt a robotasszisztens vezeti.

Idén is innovációs díjat kapott a John Deere

2020. december 17. 06:03

A John Deere második éve kapta meg a jelentős technológiai kiállítás, a Consumer Electronic Show, azaz a CES innovációs díját.

Tarló okozta gumiabroncs- és hevederkárosodás

2021. október 5. 11:44

A vastag, erős szárú, alacsonyan vágott tarló sok súlyos, maradandó sérülést okozhat a kombájnok, illetve a kiszolgálást végző traktorok, szállítóeszközök, de még a tarlóművelést végző erőgépek gumiköpenyeinek profiljában, szövetvázában, oldalfalában is.

Több mint 180 milliárd forintot költöttek tavaly új mezőgazdasági gépekre

2020. március 22. 13:37

A jelentés szerint a gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, ez adja a mezőgazdasági gépberuházás összértékének 56 százalékát.