Növénytermesztés

viterra: köztesnövény-keverékek a zöldítésben

Agrofórum Online

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának legutóbbi reformja óta a közvetlen kifizetések meghatározó hányadát – pontosan 30%-át – a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlat alkalmazásához kötik. Ezt nevezzük összefoglalóan a zöldítésnek.

A köztesnövény-keverékek előnyei

A zöldítés három részterülete közül talán az ökológiai jelentőségű területek kijelölése (EFA) és az ezekhez kapcsolódó szabályozás hozta a legtöbb újdonságot, illetve sok esetben bizonytalanságot.

Az elmúlt két év hivatalos adatai alapján kijelenthető, hogy az EFA-területek döntő hányadát a nitrogénmegkötő növények, illetve a keverékek ökológiai jellegű vetése adta, miközben a parlagként elszámolt területek nagysága csökkent, az egyéb EFA-típusok pedig továbbra is marginálisnak tekinthetők.

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha ezek az intézkedések csupán a mezőgazdasági termelés további megregulázását szolgálnák. Alaposabb átgondolás után viszont új lehetőségek előtt is megnyitja a kapukat a szabályozás. A köztesnövény-keverékek szélesebb körű alkalmazása ugyanis kiválóan kiegészíti az intenzív növénytermesztés technológiai elemeit. A keverékek intelligens felhasználásával nemcsak a zöldítés előírásainak lehet megfelelni, de pozitív változásokat is el lehet érni a talajok termőképességének fenntartása, javítása és nem utolsósorban védelme tekintetében is. A hosszú távon sikeres és fenntartható növénytermesztés számára kulcsfontosságú a talajok termőképességének megőrzése, illetve javítása. Illeszkedve a különböző vetésforgók által támasztott követelményekhez a köztesnövény-komponensek intelligens kombinációja erősíti a talajjavító hatást.

A köztesnövény-keverékek sokrétűen támogatják a talajok egészségi állapotának és szerkezetének javítását. Elősegítik a humuszképződést és fokozzák a talaj termőképességét. Megkötik a nitrogént és más tápanyagokat a tél folyamán és azokat a gyökérzónában tartják. Emellett az agrárpolitikai és a társadalmi elvárások fokozódása is újabb lökést ad a köztesek ok- és szakszerű felhasználásának.

A mindenkori főnövény igényeihez igazodó köztesnövény-keverékek elősegítik a humuszképződést és megóvnak az erózió, a defláció és a tápanyag-kimosódás negatív hatásaitól. A nagyobb ökodiverzitás, az egyes komponensek eltérő virágzási ideje, valamint a talaj differenciált átgyökeresedése jelentette előnyök mutatkoznak meg a keverékek használatával az egyes komponensek tiszta vetésével szemben:

• Biológiai védekezés talajbetegségekkel és fonálférgekkel szemben

• A hasznos élő szervezetek, mint például a földigiliszták számának növelése: 40–100 tonna gilisztaváladék hektáronként és évenként közel fél centiméter „talajgazdagodást” eredményez

• A talajszerkezet javítása

• A talajérettség fokozása, illetve fenntartása

Talajvédelem:
• Védelem az erózióval és deflációval szemben
• Gyomszabályozás a fény- és tápanyag-hozzáférés szűkítésével
• A mulcshagyó és direkt vetéses technológia elősegítése
• A talajok teherbíró képességének javítása, jobb talajjárhatóság

Biomassza-termelés:
• Pótlólagos lehetőség takarmány és szerves anyag előállítására
• Biodiverzitás fokozása
• Szűk vetésforgók fellazítása

Tápanyagháztartás szabályozása:
• Szabadon rendelkezésre álló tápanyag észszerű hasznosítása
• Tápanyagok megkötése, kimosódás megelőzése (egy tonna növényi szárazanyag körülbelül 20-25 kg nitrogént köt meg)
• Nagy mennyiségű szervesanyag-utánpótlás, ami elősegíti a humuszképződést
• Tápanyag-feltáródás elősegítése a mélyebb talajrétegekből

Talajbetegségek, kártevők és gyomok visszaszorítása:
A keverékek célzott felhasználása elősegíti a talajbetegségek és fonálférgek visszaszorítását, ezáltal hozzájárulnak a főnövény termésmennyiségének és minőségének növeléséhez is. A talaj intenzív átgyökeresedése hatásosan csökkenti a gyomnyomást, és a betegség elleni védekezésnek is az alapja. Közismert, hogy a keresztes virágú növények frissen felaprított részei a talajba keverve „fertőtlenítő” hatásúak (biofumigáció). A keresztesekben található glükozinolátok a talajba jutva hatékonyan csökkentik a talajlakó kártevők, különösen a gombapatogének, a növényparazita fonálférgek és gyommagvak károsító hatását úgy, hogy amellett a hasznos talajlakók szaporodását is elősegítik.

viterra zöldítési keverékek: VITAL, VITAL eco, SINALEX, TOPGRÜN, TRIOPLUS

viterra AKG-keverékek: MIXAPIS, RANDSTREIFEN

Blum Zoltán
ügyvezető igazgató
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menetszámcsökkentés a felhasznált nitrogén optimalizálásával

2025. december 1. 15:10

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás a mezőgazdaságban. A BASF Hungária Kft. rendezvényén termelőket kérdeztünk tapasztalataikról, ill. az általuk alkalmazott technológiákról.

Ezért érdemes ősszel lemérni a repce zöldtömegét

2025. november 30. 16:10

A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy a termelők racionalizálják költségeiket. A nitrogénpótlás kifejezetten olyan terület, ahol jól átgondolt döntéseket kell hozni, mivel a kijuttatott nitrogén egy része elillan vagy kimosódik a talajból.

Ismét bizonyítottak a KWS kukoricahibridek az MKK TOP20 kísérletekben!

2025. november 28. 10:00

Miért jelent valós előnyt a KWS hibridek alacsony betakarításkori szemnedvessége? Profit és kiszámíthatóság!

Több okból is fontos a nitrogénveszteség csökkentése

2025. november 21. 04:48

A mezőgazdaságban a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás egyre nagyobb hangsúlyt kap. A résztvevők a nitrogénmenedzsment aktuális kérdéseit járták körül a BASF Hungária Kft. rendezvényén.

Igényesnek kell lenni a kukorica-vetőmag kiválasztásában?

2022. november 10. 11:19

A fajtaválasztás jelenti a kukoricatermesztés sikerének kulcsát. Biztosítsa termelésének sikerét a Maize in France kiválósági vetőmagjainak választásával.

Hamisított vetőmagok elleni küzdelem „nem klónozható” címkékkel

2023. április 24. 09:17

Afrikában az átlagos terméshozamok rendszeresen jelentősen elmaradnak a várakozásoktól.

Megvétózták az olaszok egy vetőmagtermelő kínai kézbe kerülését

2021. október 28. 05:17

Róma 2012 óta eddig négyszer használta fel speciális eszközeit arra, hogy megakadályozza a külföldi érdekeltségű cégek terjeszkedését Olaszországban.

Ki lesz a következő?

2023. június 19. 06:34

A KWS Magyarország Kft. Szemes növények termékmenedzsereként a meteorológiai nyár első napjainak visszatérő momentuma, amikor a kukorica agroszerviz kisparcellás fejlesztési kísérletek, tőszámkísérletek, független kísérleti hálózatot, illetve saját DEMO kísérleteink alkotta rendszert járom be az országban. Jó néhány helyszínt láttam, és már közel 15 ezer adatpont gyűlt össze az idei évből.