Agrártámogatások

Állami támogatás csúcstechnológiás gépekre

AXIÁL Kft.

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg, amelyek segítségével hatékonyabbá vált az ágazat. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt jelentős az érdeklődés - közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az AXIÁL. Ráadásul a high-tech agrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedig egészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is.

Szinte minden gazdasági ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció, sőt, azok a szektorok, cégek, amelyek nem tartanak lépést a fejlődéssel, lemaradnak, versenyképtelenebbé válhatnak. A mezőgazdaság is rákapcsolt, egyre inkább automatizálttá válik a szektor, sőt már az űrtechnológia is helyet kapott az ágazatban. Ma már gyakran táblaképekről irányítható gépek dolgoznak a búzatáblákon is és végzik például az aratást.

Az úgynevezett precíziós gazdálkodás pedig zöldebbé és hatékonyabbá is teszi a mezőgazdaságot, hiszen a szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépekkel megtalálhatóak a legjobban termő pontok. Arról nem beszélve, hogy az élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek azáltal, hogy a gépek nem permeteznek egy pontot többször.

100 milliárd jut a digitalizációra: nagy az érdeklődés

A mezőgazdaság digitalizációjához most állami segítséget is kaphatnak az agrárvállalkozások és a gazdák. Az AXIÁL-nál, az egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazónál például jelentős érdeklődést tapasztaltak a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztésekhez július végétől elérhető állami támogatás iránt. A kormány ugyanis több mint a háromszorosára emelte a vidékfejlesztésre fordítható keretet, így a tervezett összeg 100 milliárd forintot tesz ki. A „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat esetében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 250 millió forint lehet. A támogatási összeg 7 százalékát pedig precíziós, digitális szolgáltatásokra kell fordítani.

„A jövő egyértelműen a precíziós gazdálkodásé, az erre való átállás azért is fontos, mert így hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik a termelés, illetve a magyar agrárium versenyképessége is jelentősen nő. A pályázati összeget többek között traktorok, munkagépek, infokommunikációs eszközök vásárlására lehet fordítani. Az Axiálnál nagyon sok ajánlat ment ki mind erő- és munkagépekről, mind pedig a különböző eszközökről és a precíziós gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokról” – mondta Umenhoffer Péter, az AXIÁL marketing vezetője.

Umenhoffer Péter szerint a mostani pályázattal jelentősen nőhet a precíziós gazdálkodást folytatók száma, hiszen akik már eddig is ezzel dolgoztak, most ki tudják terjeszteni a tevékenységüket, a bizonytalanok pedig kaptak egy lökést ahhoz, hogy belevágjanak és elinduljanak a digitalizáció útján.

Műholdakkal és űrtechnológiával lesznek egészségesek az élelmiszerek

Umenhoffer Péter kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodásnak a legalapvetőbb eleme a műholdas helymeghatározás. A gépeknek a hatékonysága ugyanis nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ha ez nem működik jól, nem stabil, akkor az az egész folyamatot alapjaiban veszélyezteti, hiszen pontatlan lesz a kormányzás, vagy nem ott zárja el a vetőgépet a rendszer, ahol kellene. Ezért az AXIÁL – az Infobex Kft.-vel együttműködve, az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával – megújította az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatását, amely a mAXI-NET 2.0 nevet kapta.

Ez a hálózat ugyanis a földi navigációt biztosítja, amely a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban. A „tűpontosan” közlekedő gépek – köztük traktorok, kombájnok – egy felesleges métert sem tesznek, így a károsanyag-kibocsátásuk is mérséklődik, ez pedig szintén nem mellékes dolog a fenntarthatóság szempontjából. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós jel szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, az EU felügyelete alá tartozó Galileo, és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni.

A drónoknak és az önvezető autóknak is jó

A szolgáltatással pedig nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. A városban közlekedő önvezető autónak ugyanis ugyanúgy műholdas helymeghatározásra van szüksége ahhoz, hogy kikerülje az akadályokat. Minél több műhold jelét látja a jármű, annál pontosabban tud közlekedni. Az új RTK korrekciós szolgáltatás pedig akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.     

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

VP képzési kötelezettség: csak egyszer kell teljesíteni!

2024. július 16. 14:40

Aki a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolt képzési kötelezettségének eleget tett, annak a téves tájékoztatással szemben nem kell újra jelentkeznie.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás

2024. június 24. 11:40

A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

2024. június 17. 16:10

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

A szén-dioxid megkötése a borászatban

2021. július 19. 07:38

A szén-dioxid a must cukortartalmának alkohollá történő átalakulása során képződik, köszönhetően az élesztőgombák lebontó tevékenységének.

Modern vertikális farmot adtak át Dániában

2021. január 16. 06:38

A vertikális gazdálkodás a városi terek felhasználásának egyik újszerű módjaként fontos szerephez juthat a jövőben a világ növekvő élelmiszerigényének kielégítésére és az élelmiszer helyi termelésére.

Érdekességek a 34. Bábolnai Gazdanapok programjából

2021. szeptember 21. 06:36

A Bábolnai Gazdanapok nyitónapján ünnepélyes keretek között, immár kilencedik alkalommal adták át „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat.

MagyarBrands és Minőség-Innováció Díjas a Phylazonit 2018-ban!

2018. december 17. 08:09

A PHYLAZONIT márka elnyerte a MagyarBrands Díjat Innovatív Márka kategóriában, valamint az EOQ MNB által meghirdetett Minőség-Innováció 2018. pályázaton a Phylazonit Technológia a „Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk” kategóriában nemzeti díjnyertes lett.