Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Ősz a repcetáblán

Bayer Crop Science

Az elmúlt pár év tapasztalatai megerősítik, hogy jövedelmező repce termésszint - a hibrid választás mellett - a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazásával érhető el. A repce védelmének őszi szakasza kezdődik, itt az ideje a károsítók elleni védekezésnek és az állomány télre történő felkészítésének.

Kártevők elleni védelem

A vetéshez és a repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez. Már a repce árvakelésen és a keresztesvirágú másodvetésekben is megfigyelhető volt a repcedarázs rajzása, majd a lárvák károsítása, emellett a földibolhák kártétele is megkezdődött. Ez jelzi, hogy a kelő és a fiatal repce állományoknál kártevő nyomásra lehet számítani. Ha az idő hűvösebbre fordul, a nagy repcebolha megjelenésére is fel kell készülni. Akár már ősszel előfordulhat szárormányos betelepedés és tojásrakás is – az ebből kikelő, korán megjelenő lárvák okozhatnak meglepetést a termelőknek.

A talajlakó és fiatalkori kártevők elleni védelemre a Buteo Start csávázószer alkalmazását javasoljuk, de emellett az őszi állománykezelés szerepe is jelentős marad a repcetermesztésben.

Decis Mega

Deltametrin hatóanyagú kontakt rovarölő szer. Egyedi formulációja más piretroidoknál hatékonyabbá, önmagában és kombinációs partnerként is kiváló termékké teszi. Gyors kezdeti hatás, a kezelt felületen egyenletesebb eloszlás és jobb esőállóság jellemzi. A fiatalkori kártevők ellen hatékony védelmet nyújt, akár hűvösebb őszi időben is. Alkalmazása repcebolha, káposztabolha és repcedarázs lárva elleni védekezésre a repce szik- 4 leveles állapota között javasolt. Dózisa repcében 0,15 l/ha 250-400 l/ha permetlében kijuttatva. 

Betegségek elleni védelem, biztonságos áttelelés

A repcét már ősszel jelentősen károsíthatják a gombabetegségek. A beszűkült vetésforgó, valamint a napraforgóval közös kórokozók megléte nagy területen biztosítja a fertőző anyag folyamatos jelenlétét. A fertőzéshez kedvező körülmények között védekezés nélkül komoly kárt okozhatnak a gombabetegségek. Ezek közül a fóma lappangási ideje rendkívül hosszú akár 4-6 hét is lehet. Amikor a tünetek már láthatók, a védekezés kevésbé hatékony. Védekezés hiányában a fertőzött növények lassabban fejlődnek, elpusztulnak, az állomány legyengül. Az egészséges repceállománynak optimális fejlettségi állapotban (szárbaindulás előtt, optimális gyökérnyak átmérő és gyökértömeg) is kell lennie ahhoz, hogy biztosan átteleljen.

Folicur Solo

Kórokozók széles köre ellen hatékony, növekedésszabályozó hatású gombaölő szer. Megakadályozza a kórokozók fertőzését, az állomány nem gyengül, csökken a kifagyás veszélye. Emellett meggátolja a szárbaindulást, segíti az erős, zömök tőlevélrózsa kialakulását. A kezelés hatására fokozódik a gyökérzet növekedése, nagyobb lesz a gyökértömeg és a gyökérnyak átmérője is, így javítja a repce télállóságát.

Alkalmazása ősszel fejletlen, egyenetlen növényállomány megerősítésére a repce 4 leveles állapotától javasolt. Ajánlott dózisa ekkor 0,5 l/ha. Az erőteljes növekedés és az őszi szárbaindulás blokkolására a repce 4–6 leveles fejlettségénél 0,5-0,6 l/ha, a repce 6–8 leveles fejlettségi állapotában 0,75-0,8 l/ha dózisban alkalmazható. Erős Phoma, vagy Cylindrosporium fertőzés elleni védelemre a repce 6–8 leveles fejlettségénél 1,0 l/ha dózisban nyújt megfelelő védelmet. Az eredeti Bayer formuláció garantálja a hatékony, kijuttatási probléma mentes alkalmazást, a növény és felhasználó biztonságot.

Tilmor

Hatékonyan véd a repce főbb kórokozói ellen, erős fertőzési nyomás esetén is. A tebukonazolnak köszönhetően kiemelkedő télállóság fokozó és regulátor hatással is rendelkezik. Őszi kezelésnél a készítményt 1,2 l/ha dózisban a repce 4-8 leveles állapotában javasolt kijuttatni, lehetőleg 12 °C feletti hőmérsékleten. A javasolt permetlé mennyiség – az állomány fejlettségétől függően – 250-400 l/ha. Az őszi kezelés biztonságosabbá teszi az állomány áttelelését és megakadályozza az állomány kiritkulását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb teljesítmény, nagyobb hatékonyság: bemutatkozik a DJI három új Agras modellje

2026. január 22. 16:10

A DJI 2025 végén bemutatott Agras drónjai új mércét állítanak fel teljesítményben, biztonságban és sokoldalúságban.

Egy technológiai csomag – számtalan előny

2026. január 21. 14:10

Új szintre lép a precíziós gazdálkodás: a John Deere Precision Ag Essentials rugalmas előfizetéssel és univerzális hardverrel nyit kaput a digitális megoldások felé.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Így készüljünk a tavaszra repcében!

2023. március 6. 06:36

Az időjárás, a repce fejlődése és a károsítók megjelenése még hozhat olyan helyzetet, amelyben csak akkor van esély a repce hatékony védelmére, ha a védekezés eszközeit idejében és megfelelően előkészítették.

Őszi alapok a jövő évi sikerekhez – gyomirtás kalászosokban

2022. szeptember 1. 07:34

Hazánkban az elmúlt években egyre inkább az üzemi gyakorlat részévé válik a kalászos kultúrák őszi gyomirtása.

Szakmázzunk a Bayer-rel! – Egyre fontosabbá válik a kalászosok őszi gyomirtása

2019. november 25. 14:28

Az utóbbi években egyre többen ismerik fel az őszi gyomirtás előnyeit. Ma már az őszi kalászosok közel 10%-án alkalmazzák a termelők, és aránya évről évre növekszik.

Hol számít a repce?

2022. augusztus 5. 10:29

Természetesen elsőként ott, ahol a termesztésének növekvő kihívásai mellett értékelik előnyeit is, és továbbra is a vetésforgó értékes elemének tartják.