A nagy területen termelt kalászosok számos őszi és tavaszi vetésű szántóföldi növénynek kiváló előveteményei. Korán kerülnek betakarításra, így van elég idő a vetésig a következő növény alá történő talaj-előkészítésre. Ez azonban kellő odafigyelést és a műveletek okszerű megválasztását igényli.
Legfontosabb követelmény a talaj nedvességtartalmának megőrzése, a felgyomosodás megakadályozása, az aktív talajélet fenntartása a talajban. A talajnedvesség megőrzése szempontjából fontos, hogy a betakarítógépek nyomában járjanak a tarlóhántó eszközök. Ez azt jelenti, ha a szalma visszakerül a talajba, amikor a szalmaszecskázóval dolgozó gabonakombájn levonul a területről azonnal, de egy-két napon belül feltétlenül meg kell kezdeni a tarló feltörését is. Az arató-cséplőgép által felszecskázott és elterített szalmatakarás, csökkentheti ugyan a nedvesség kipárolgását a talajból, de hosszabb időre az sem nyújt védelmet. Amennyiben a szalmát bálázzák, akkor közvetlenül annak lehordása után kerülhet sor a tarlóhántásra. Ebben az esetben is közvetlen egymást követően kell sort keríteni a munkavégzésre, ugyanis minden napos késedelem növeli a talaj vízveszteségét.
A zöldítési programokban fontos szerep juthat a másodvetésű növényeknek is, amelyek egy részét zöldtrágyaként, vagy takarmányként hasznosítják. Ezért a tarlóhántást gyakran kapcsolják össze a zöldítési rendeletben engedélyezett növények szórva vetésével is. Ehhez a tarlóhántó gépeket (kompakttárcsákat, szántóföldi kultivátorokat, kombinált tarlóhántó eszközöket) szórva vető adapterrel szerelik fel, amelyek által szétterített vetőmagot a tarlóhántó talajművelő gépek művelő szerszámai (tárcsák, kultivátorkapák) keverik a talajba. Ehhez az is szükséges, hogy a talajban legyen elegendő nedvesség a magok kicsírázásához és kezdeti növekedéséhez.
Amennyiben a következő növény talaj-előkészítési technológiájára hosszabb idő múlva kerül sor, akkor a tarlóhántás műveletét további tarlóápolással kell kiegészíteni, egyrészt a hántott tarló gyommentesen tartásához, másrészt az addigra újra kialakuló talajkapillaritás okozta párolgások megszüntetésére.
A tarlóhántást követő alapművelési és vetési technológiák munkaműveletei aszerint változnak, hogy őszi-, vagy tavaszi vetésű növények követik a nyári időszakban lekerülő előveteményt a vetésforgóban. Az azt követő talajművelési technológiáknak az a feladata, hogy a vetés idejére mélységében és struktúrájában kellően előkészített, beérett magágyat biztosítsanak a növényi magvak csírázásához és a növények fejlődéséhez. A tarlóhántás és a tarlóápolás egyetemlegesen az első legfontosabb művelet valamennyi technológiában. Az azt követő talajművelési műveletek egyrészt a növény igényei, a talaj fizikai összetétele, a talajállapot, a gazdaságban alkalmazott forgatásos-, vagy forgatás nélküli művelési rendszerek, a talajok gyomoktól és kártevőktől történő fertőzöttsége, ill. a talajban a korábbi művelési hibák következtében kialakult kedvezőtlen rétegezettség stb. függvénye.
További részletekért kattintson a képre!
A tarlóhántás gépei
A tarlóhántásra leginkább a tárcsás boronák, szántóföldi kultivátorok (grubberek) és ezek művelőelem kombinációjából felépülő kombinált tarlóhántó eszközök (mulcs kultivátorok) terjedtek el világszerte, amelyeket a talajféleség, a talajállapot, a mulcsborítottság és az alkalmazott alap talajművelési rendszereknek megfelelően választanak meg a gazdálkodók, vagy gazdaságok. A korábban használt sekélyen (12-18 cm mélyen) dolgozó tarlóhántó váltvaforgató vagy parallel ekék használata erre a feladatra szinte teljes egészében visszaszorult. A gazdaságoknak célszerű a talajaiknak legmegfelelőbb, a talajművelési rendszerükben illeszkedő tarlóhántó eszközöket választani, de érdemes alternatívákban is gondolkodni. A szántóföldi kultivátorok általában a szárazabb talajokon fejtik ki kedvező hatásukat, ugyanakkor nedvesebb talajokon kevésbé hatékonyak. A tárcsás talajművelők a szárazabb talajokon porosítják a talajt és kedvezőtlen rögfrakciókat hozhatnak létre. A kombinált tarlóhántó gépkombinációk változatosabb talajállapotok esetén is használhatók.
Hagyományos tárcsás boronák
Az egyik legelterjedtebb tarlóhántó eszközök. Nagy a területteljesítményük, intenzíven aprítják és porhanyítják a gyökerekkel átszőtt talajt, jól kevernek és sekélyen lazítanak. Kedvezőtlen, hogy száraz körülmények között növelik a talaj porfrakcióját és többszöri használat után forgatás nélküli talajművelésnél tárcsatalp záró réteget hozhatnak létre.
A hagyományos tárcsás boronák között könnyű, középnehéz, nehéz- és szuper nehéz kiviteleket lehet megkülönböztetni. Ezeknél az egymást követő tárcsasorok elrendezése X vagy V formájú lehet. Közülük a nyár eleji és nyári betakarítású növények – főleg repce- és kalászosok tarlójának sekély művelésére az X elrendezésű, könnyű és a középnehéz tárcsás boronákat alkalmazzák elsősorban. A nehéz és szupernehéz tárcsák az őszi betakarítású növények (kukorica, napraforgó) tarlójának feltörésére vagy szántás helyettesítésére használatosak. A tárcsalevelek átmérője általában 510 és 760 mm között, az egy tárcsalevélre jutó terhelésük pedig 90 és 150 kg között változik.
A tárcsalevelek (lapok) geometriai formája lehet gömbsüveg formájú, amelynek jó a keverő hatása, vagy csonka kúp alakú, amelynek az élszöge a kopás során állandó marad, ill. sík tárcsalevél, amely jól aprít és porhanyít, de kevésbé forgat. A tárcsalevelek élkiképzése lehet egyenes vagy különböző formában csipkézett, ill. bordázott. A csipkézett és a bordázott élű levelek jobban aprítanak, míg a sima élűek kevésbé porosítanak. Ritkábban alkalmaznak kivágásos (réselt) tárcsaleveleket is, amelyeknek a jobb keverő hatása emelhető ki. A tárcsás boronák mindig két ellentétes irányban forgató tárcsalapokból felépülő tárcsasorral rendelkeznek.
Kompakt tárcsák vagy rövid tárcsás boronák
Használatuk az elmúlt időszakban rendkívül gyorsan terjed, sok országban így Magyarországon is egyre inkább felváltják a hagyományos tárcsás boronákat. Egyszerűbb felépítésűek, könnyebbek, nagyobb a munkaszélességük és területteljesítményük. Egyenkénti gyakran rugózott felfüggesztésű tárcsaleveleik jobban alkalmazkodnak a talajfelszín változásaihoz, az aprító- és keverő munkájuk is hatékonyabb.
A kompakttárcsáknál a két tárcsasor haladási iránnyal bezárt szöge mindig ellentétes, az első, ill. hátsó tárcsasorok tárcsalevelei közölt sávban művelik a talajt. Ennek ellenére előfordul, hogy a tárcsa valamelyik irányban (rendszerint jobbra) húz, amelyen a gyártók a tárcsasorokon belül, a tárcsalapok egy harmadának, vagy felének megfordításával segítenek (X-elrendezés). A kompakt tárcsás boronák, fontos tartozékai a tárcsasorok elé felszerelhető rugós felfüggesztésű simító-egyengető lapok és rugós fogú szárrendezők, amelyek a tarlóhántó tárcsák munkájához készítik elő a talajfelszínt. Rendezik a mulcsot, egyengető és rögrendező feladatokat látnak el a tárcsasorok közé elhelyezett rugósfogú boronák, ill. mögé szerelt, vagy kapcsolt különböző felszínegyengetők (simítók, fésűs boronák) és különböző hengerek a talajfelszín lezárását végzik. Ez utóbbiak feladata, hogy lezárják a talajfelszínt, ill. a nagyobb rögöket felaprózzák, egyenletes sík talajfelszínt hagyva maguk mögött és bezárják a nedvességet a talajba. Egyes gyártók 6-8 féle hengerváltozatot is kínálnak a tárcsás boronáikhoz a Croskill-Cambridge-től, a spirál hengeren és a különböző pálcás hengereken át, a fogazott, csillag, ékgyűrűs, taréjos, U- és T profilú gyűrűs, flexi, gumipalástú, ill. gumiabroncsos kivitelekig.
Szántóföldi kultivátorok (grubberek)
A forgatás nélküli alap-talajművelési rendszerekben Nyugat-Európában különösen, de hazánkban is az utóbbi évtizedben gyorsan terjednek a különböző mélységű (12-30 cm) művelésre alkalmas szántóföldi kultivátorok, amelyek a tárcsás művelőknél mélyebben képesek helyre állítani a talaj szerkezetét, jobban utat nyitnak a beszivárgó csapadéknak és a talaj pórustérfogatát kitöltő levegőnek. Alkalmasak a tárcsatalp (vagy akár az eketalp) záró rétegek áttörésére is. Készülnek könnyű (sekélyebb – 8-12 cm – művelésre alkalmas) vagy nehéz (mélyebb – 15-30 cm-es – művelésre alkalmas) változatokban. Robusztus felépítésű hordozó kereteiken rendszerint több (2-5 ritkábban 6-8) sorban elhelyezett kultivátorkapák végzik a tarló feltörését, lazítását, porhanyítását és a szármaradványok, gyökerek bekeverését a talaj felső rétegébe. A fordító és véső alakú sűrűbb osztású keskeny szerszámokkal 10-30 cm mélységben, a szélesebb lúdtalp és szárnyas kapákkal 8-12 cm mélységben lehet a tarlót feltörni.
Rendkívül változatos (véső, fordító, lúdtalp, szív alakú, szárnyas stb.) kapaformákkal, ill. modulokból felépülő kapatestekkel találkozhatunk már a gyakorlatban, amelyek közül a talajtípusnak, talajállapotnak, a gyomosságnak, a szármaradvány tömegének stb. megfelelően lehet a legmegfelelőbb változatot kiválasztani.
A forgatásnélküli alapművelésben használt szántóföldi kultivátoroknak is elengedhetetlen tartozékai a barázdált művelt talajfelszín elrendezésére szolgáló egyengető tárcsák és a talajlezáró hengerek, amelyeknek egyre újabb és újabb változataival lehet itt is találkozni. Gyakorlatilag a kompakttárcsáknál ismertetett hengerkonstrukciók itt is megtalálhatók. A különböző gyűrűs henger konstrukciók szárazabb, a flexi és gumírozott megoldások nedvesebb körülmények esetén alkalmazhatók. Az egyengető tárcsák közül is a jobb egyengetést és aprítást végző öntisztuló kivitelű legyezőszerű kialakítások terjednek leginkább. A szántóföldi kultivátorok munkaszélessége is egyre inkább kitolódik, jellemzőek a 3-6 m munkaszélességű gépek, de több gyártó is kínál 7-8 m munkaszélességű változatot, sőt megjelentek a 10-12 méteres és konstrukciók is. A munkaszélességek bővülését a vontató traktorok motorteljesítményének növekedése indokolta. A kultivátorok 3 m munkaszélességig készülnek függesztett, azon felül pedig félig függesztett, ill. vontatott kapcsolt változatban.
Kombinált tarlóhántók, mulcskezelők
Ezek a több művelő szekcióból felépülő, kombinált tarlóhántó- és tarlóművelő eszközök, egyre változatosabb művelőelem összetételben és munkaszélességben készülnek. Feladatuk a szármaradványok aprítása, rendezése, talajbadolgozhatóvá tétele, a talaj lazítása-, aprítása, a szármaradványok nagyobbik részének talajba keverése, a művelt tarló felszínének elmunkálása és a felszín lezárása. A munkaszélességük zömében 3 és 6 m között változik, munkaszerszámaik között a tárcsás művelők, a kultivátorkapák, különböző hengerek, ill. simító-egyengető eszközök különíthetők el. Ezekkel egy munkamenetben akár két szintű – a tárcsákkal sekélyebb, a kultivátorkapákkal mélyebb – komplexebb művelés valósítható meg, a mulccsal takart tarló aprításával és keverésével, ill. a kultivátorkapákkal végzett lazítással, valamint a talajfelszín hengerekkel történő lezárásával. A különböző művelőelemek változó szekcióban dolgozhatnak, pl. egy- vagy kétsoros tárcsa elől, utána több sorban kultivátorkapák, újabb tárcsasor vagy egyengetőtárcsák, majd hengerek következnek. Gyakori megoldás a két tárcsasor közé beiktatott kultivátorkapa szekció is, ill. a kultivátorkapák dolgoznak az első (mélyebb) szekcióban és utánuk aprítják-keverik, ill. porhanyítják sekélyebben a talaj felső rétegét a tárcsás művelők. Minden kombinációban, az utolsó szekcióban ezeknél is hengerek zárják a talajfelszínt.
(Dr. Hajdú József – Agrofórum Online)
