Gépészet

A CLAAS cég bemutatta „Fit Your Farm” programját

Agrofórum Online

A „Fit Your Farm” (farmodhoz igazítva) program keretében bemutatták az új TRION kombájncsaládot, az új CEMIS 1200 okos terminált, a VARIO vágóasztal-fejlesztéseket, az új TORION kerekes rakodókat és az új QUADRANT EVOLUTION hasábbálázót.

Az új termékek közül elsőnek a TRION kombájncsalád tagjait ismertetjük.

TRION kombájnok gabonabetakarításban

A TRION kombájnok bemutatásával a CLAAS cég befejezte a kombájnportfólió cseréjét, amelyet 2019-ben az új generációs LEXION 8000/7000 típusokkal indított.

A TRION egy húsz modellből álló teljesen új sorozat, amelyben megtalálható a hagyományos 5/6 szalmaládás, az egy-, illetve kétrotoros hibrid, valamint a TERRA TRAC járószerkezetes és a MONTANA hegyi kombájn egyaránt.

A világszerte különböző méretű farmokon, különböző növényeket, változó klimatikus körülmények között betakarító CLAAS kombájnoknak minden igényt ki kell elégíteni. Ennek megfelelően a TRION család széles választékkal rendelkezik annak érdekében, hogy egyaránt kielégítse a kis méretű vegyes farmok egyszerű kombájnt, illetve a nagy méretű specializálódott farmok maximális teljesítményt produkáló kombájnt igénylő elvárásait. Ezt a képességet jelenti a „Fit Your Farm” mottó.

A TRION kombájnokban megtalálhatók a CLAAS jól bevált szalmaládás és hibrid technológia elemei, de ugyanakkor számos új műszaki megoldást is tartalmaznak.

A TRION család jellemzői:

• 20 különböző modell.
• Különböző cséplőszerkezet: szalmaládás, egyrotoros hibrid, kétrotoros hibrid.
• Nagy rosta/leválasztó felület.
• JET STREAM rendszer minden modellnél.
• A kombájn méretéhez igazodó új, angol gyártmányú Cummins motorok.
• Széles járószerkezet választék: kerekes, TERRA TRAC gumihevederes, MONTANA hegyi modell.
• Új tervezésű, növelt komfortos képességű CLAAS vezetőfülke.
• Növelt méretű magtartály.
• Széles szalmaaprító-választék.

Gazdag modellválaszték

A 20 féle modell megoszlása: 2 db 5 szalmaládás 500-as típus, 6 db 6 szalmaládás 600-as típus (ezen belül a piaci újdonságnak tekinthető TRION 640 típus), 3 db hibrid 700-as típus (két egyrotoros és egy kétrotoros).

Minden TRION modell a jól bevált APS cséplőrendszerrel rendelkezik, amely a szemek 90%-át kicsépeli, a nehezen leváló szemeket a mögötte lévő másodlagos leválasztó rendszerre hagyva. A nagyobb áteresztő képesség érdekében a TRION 500 és 700 típusok cséplőrendszerének szélességét 1420 mm-re, a TRION 600 típusokét 1700 mm-re növelték. Ezek az értékek meghaladják az előző TUCANO modellek 1320, illetve 1580 mm szélességét.

A TRION APS rendszerében egy 450 mm átmérőjű gyorsító dob és egy 600 mm átmérőjű zárt cséplődob helyezkedik el, amely mintegy 33%-kal nagyobb, mint a TUCANO cséplődobja. Ennek következtében a dobkosár területe szintén megnövekedett: a TRION 600 modellé 31%-kal nagyobb, mint a TUCANO 450 modellé, míg a TRION 700 modellé 9%-kal nagyobb, mint a TUCANO 580 modellé. Az első dobkosár cserélhető kivitelű, a három dob fordulatszáma szinkronizált és a CEBIS által állítható, hasonlóan a dobkosarakéhoz.

A karbantartási idő minimalizálása érdekében az áttervezett hajtásrendszerben kevesebb szíjhatás található: a TUCANO modellekhez viszonyítva a hibrid modelleknél hattal, a szalmaládás modelleknél hárommal kevesebb. A hajtásrendszer hasonlóan az új LEXION kombájnokhoz a JAGUÁR szecskázórendszerén alapul, lehetővé téve a cséplő- és csigás anyagmozgató rendszerek egyszerű, könnyű működtetését.

Másodlagos leválasztás

Az 5, illetve 6 ládás TRION 500 és 600 modellekben a jól bevált CLAAS Multifinger Separation System (MSS) leválasztórendszer került beépítésre, amely a szalmát nagyobb hatékonysággal kezeli, főleg nehéz körülmények között. A szalmaládák nyitott kivitelűek, négy lépcsőben, 4,4 m hosszan helyezkednek el. A TRION 500 modell teljes leválasztórendszerének felülete 6,25 m2, a TRION 600 modellé viszont 7,48 m2, amely nagyobb, mint a TUCANO modelleké, sőt a legnagyobb a piacon található kombájnok között.

A TRION 730/720 HYBRID modellek 4,2 m hosszú és 570 mm átmérőjű 6 kosaras rotorral, míg a nagyobb TRION 750 modell 4,2 m hosszú, 445 mm átmérőjű 5 kosaras kettős rotorral rendelkeznek. A fordulatszám és a rotortakaró lemezek helyzete (hidraulikus megoldással) a CEBIS alkalmazásával az APS rendszertől függetlenül pontosan szabályozható.

A rotoros leválasztó rendszerhez kialakított különösen hatékony JET STREAM tisztítórendszer hat- vagy nyolclapátos kivitelben készül.

A TRION 600/500 modellekhez opciósan 3D rosták, míg TRION 700 modellekhez 4D rosták is rendelkezésre állnak. Opciós ajánlatként szerepel az AUTO SLOPE ventilátor fordulatszám-szabályzó, továbbá a CRUISE PILOT, AUTO CROP FLOW, CEMOS DIALOG vagy CEMOS AUTOMATIC rendszer.

Cummins motorok

Cummins motor

A TRION kombájnokba angliai Cummins hathengeres 8,9, illetve 6,7 literes Stage V motorok kerülnek beépítésre. A motorok kiválasztására az optimális teljesítménykategóriák, valamint az ideális tömeg és a kedvező motortechnológia eredményeként került sor, mivel ezek a kombájnok számára ideális méreteket jelentenek, és a felépítésük alapján könnyen kezelhetők és karbantarthatók.

A TRION modellek DYNAMIC POWER rendszerrel működnek, ami azt jelenti, hogy csökkentik a teljesítmény leadást, amikor például nem dolgozik a szalmaaprító, illetve ürítés közben, amelynek eredményeként a hajtóanyag-fogyasztás akár 10%-kal csökken. További hajtóanyag-megtakarításra van lehetőség, amikor az 1900/min névleges motor fordulatszámot közúton 1650/min-re csökkentjük.

Szélesebb TERRA TRAC és MONTANA modellválaszték

MONTANA modell

A farmok eltérő voltából, illetve domborzati különbözőségéből adódó követelmények kielégítése érdekében a TRION család hat modellt ajánl TERRA TRAC gumihevederes vagy MONTANA hegyi változatban.

Talajkímélő megoldást kereső farmerek számára, kisebb méretű gumihevederes modellként opciósan ajánlják a TRION 530 öt szalmaládás kombájnt. A TRION modelleken a LEXION kombájnokon megismert harmadik generációs, teljes rugózású TERRA TRAC rendszert alkalmazzák, amellyel közúton 30 km/óra sebességgel lehet közlekedni.

TERRA TRAC gumihevederes járószerkezet

A MONTANA lejtőkompenzációs megoldást a TRION 530 típustól kezdődően több modellen alkalmazzák. Az opcióként beszerezhető MULTI CONTOUR megoldással keresztirányban 18%-os, illetve hossz- és keresztirányban 6%-os kompenzáció érhető el. A MONTANA modellekhez opcióként a POWER TRAC összkerékhajtás is beszerezhető.

Új vezetőfülke-konstrukció

Új vezetőfülke-felépítés

A TRION modellek új, nagyobb kényelmet biztosító vezetőfülkét kaptak, amelyben megnövelték a padló és mennyezeti területek nagyságát. A nagyobb szélvédőüveg és keskenyebb A-oszlop kiváló kilátást tesz lehetővé a vágóasztal fölött. A fülkében új ülés található, amely mindkét irányban, 3000-os elfordulást tesz lehetővé, míg a lábtartó komfortos elhelyezkedést biztosít.

Éjszakai aratás

A 12 collos CEBIS érintőképernyős, színes monitor a kartámlától függetlenül állítható. A CEBIS monitor használata mellett a kombájn összes funkciója a kartámla nyomógombjaival is működtethető. A CEBIS terminálon keresztül szabályozható a CEMOS DIALOG és a CEMOS AUTOMATIC rendszer.

Új kezelőfülke

A TRION kombájnok négy automatikus kormányzási rendszerrel szerelhetők fel: elektronikus-optikai LASER PILOT a vágóasztalon, fülkében elhelyezett FIELD SCANNER, digitális AUTO PILOT a kukorica adapteren, és a műholdas GPS-PILOT a CEMIS 1200-as terminállal.

Növelt méretű magtartály

Nagy teljesítményű kombájnhoz nagy méretű magtartály szükséges. A magtartályok térfogata a 8000 literes TRION 520-tól a 12000 literes TRION 750-ig terjed. Az ürítőcsiga 1050-ig elfordítható és 90-130 liter/sec ürítési sebességre képes. Opcióként mozgatható surrantó ürítőfej is beszerezhető, amely a CMOTION állító karral szabályozható. Ennek alkalmazása különösen előnyös lejtős területen és alacsony pótkocsi esetén.

Szalmaszecskázó opciók

Egyenletes szalmaterítés

A szalmaszecskázók széles választéka áll rendelkezésre a hagyományos mechanikus állítású kiviteltől, az elektronikus szabályzású rotoros szecskázóig bezárólag, amely szélterelőkkel is fel van szerelve.

A TRION 700 és 400 modelleken lévő STANDARD CUT szecskázó 52 vagy 64 késsel rendelkezik, a TRION 600 modellhez viszont opcióként lehet választani a SPECIAL CUT szecskázót, amely 72 vagy 88 késsel rendelkezik.

Vágóasztal-opciók

VARIO vágóasztal

A TRION kombájnokkal használható a teljes CERIO család, vagy az új VARIO sorozat, sőt a CONVIO és CONVIO FLEX szalagos vágóasztalok 12 m szélességig. A TRION modellek automatikus vágóasztal-felismerő rendszerrel is el vannak látva, amelyek észlelik a csatlakoztatni kívánt és a korábban használt vágóasztalt egyaránt.

A TRION modellek műszaki adatai:

Forrás:

https://www.claas-group.com/press-corporate-communications/press-releases/complete-new-trion-combine-range-designed-to–fit-your-farm-/2524736

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aprítás, zúzás vagy talajkopírozás? A Müthing mulcsozói előtt nincs lehetetlen feladat

2025. december 19. 13:10

Méhlegelők, lucernatáblák, zöldugar szegélyek karbantartására egyaránt alkalmasak a Müthing profi kivitelű, elérhető árú szárzúzói.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

Magágyat készít, szántást munkál el, bokrosít: Földmester kompaktor

2025. december 16. 13:10

Bár a forgatásos talajművelést egyre gyakrabban kerülik a magyar gazdák is, néha szükség lehet a szántás elmunkálására, de a Güttler Földmester kompaktor emellett magágykészítésre, sőt bokrosító hengerezésre is alkalmas.

CLAAS roadshow a BME-n

2019. november 28. 04:54

A BME Sportközpont mögötti területen az érdeklődők első kézből szerezhettek információkat a 2020-as CLAAS UniTech mérnökversenyről.

Kombájnt építettek a mérnökhallgatók - CLAAS UniTech mérnökverseny Törökszentmiklóson

2018. április 25. 07:37

A feladat nehézségét mutatja, hogy az indulás jogát elnyert csapatok közül végül nem mindenki tudott elindulni a törökszentmiklósi versenyen.

103 db akciós használt gép árakkal!

2022. október 6. 15:56

Tekintse meg a legújabb KITE akciós gépajánlat kiadványt, amelyben összesen 103 db különböző márkájú akciós használt motoros gépet és egyéb munkagépet is megtalál!

Több mint 180 milliárd forintot költöttek tavaly új mezőgazdasági gépekre

2020. március 22. 13:37

A jelentés szerint a gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet, ez adja a mezőgazdasági gépberuházás összértékének 56 százalékát.