Állattenyésztés

Az EU több sertéshúst értékesít harmadik országba

Agrofórum Online

A Kínában és az Egyesült Királyságban tapasztalható eladási veszteségei ellenére az Európai Unió sertéshús-exportőrei több árut adtak el harmadik országoknak 2021 első három negyedévében, mint az előző év azonos időszakában.

A brüsszeli bizottság előzetes adatai szerint 4,69 millió tonnát exportáltak, beleértve a hús melléktermékeit is. Ez 186 050 tonnával, 5,9 százalékkal több, mint 2020 első kilenc hónapjában, ami egyben új exportrekordot is jelentett erre az időszakra.

Az exportbevételek – bár a Nagy-Britanniával folytatott kereskedelmet nem számítják – szintén javultak; mégpedig 446 millió euróval, 5,1 százalékkal 9,22 milliárd euróra. Az EU sertéshús-exportjában azonban mostanában mérséklődés nyoma tapasztalhatók, ugyanis 2021 első felében az export volumene még 374 700 tonnával, 12,8 százalékkal haladta meg az előző évit.

A visszafogottabb plusz oka a kínai kereslet nyár óta tartó csökkenése. A Kínába történő szállítások az év első felében 6,1 százalékkal haladták meg az előző évi szintet, de háromnegyed év után 10,0 százalékos mínuszba csúsztak a számok. Eddig összesen 2,17 millió tonna sertéshúst szállítottak Kínába, beleértve az EU-ból származó melléktermékeket is; ez 242 850 tonnával volt kevesebb, mint 2020 januárja és szeptembere között.

Jelen pillanatban elemzők szerint nincs jele a visszatérésnek az uniós sertéshús-szállítások terén. A sertéshús kölcsönös kereskedelme megtorpant, miután az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból. A Bizottság szerint 2021 januárja és augusztusa közötti időszakban a tagállamok exportja 44 820 tonnával, azaz 7,3 százalékkal 569 650 tonnára esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

Az EU harmadik legnagyobb sertéshús-vásárlójának, Japánnak az exportvolumene 2020 első kilenc hónapjához képest szinte stabilan, 273 700 tonnán maradt.

A Fülöp-szigeteken értékesített mennyiség 160 százalékkal 272 260 tonnára nőtt 2020 első három negyedévéhez képest. Ott az afrikai sertéspestis (ASP) kitörését követő állatveszteségek jelentősen megnövelték az importszükségletet. Ugyanez vonatkozik Vietnamra, ahol a szállítási mennyiség harmadával, 110 200 tonnára nőtt. Emellett jelentősen nőtt az export Dél-Koreába, az USA-ba, Ausztráliába, Elefántcsontpartra, Tajvanra és sok más országba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Közös Agrárpolitika: mennyi támogatás jut 2020 után?

2019. május 18. 05:39

Az európai parlamenti (EP) választásokat követő tárgyalások egyik legfontosabb kérdése továbbra is az, hogy az uniós költségvetés mekkora szeletét fordítják agrártámogatásokra a következő időszakban.

Az EU segíthet Ukrajnának a gabonatárolásban

2022. június 15. 11:17

Az EU fontolóra veszi Ukrajnának ideiglenes tárolók biztosítását – ennek eredményeképpen ez jelentősen hozzájárulhat a betakarítás megőrzéséhez és a jövőbeli gabonaellátás biztosításához a világpiacokon.

KAP: már nem lesz döntés ebben a ciklusban

2019. április 15. 08:52

Végleges döntés továbbra sem született a közös agrárpolitikát érintő kérdésekben, a bizottsági tervezetről hosszadalmas viták folynak.

Az EU búzaexportja 6 százalékkal növekedett

2023. január 18. 07:36

Az EU-adatok bontása azt mutatta, hogy ebben a szezonban Franciaország maradt a legnagyobb EU búza-exportőr 7,50 millió tonnával.