13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Agrárgazdaság

7 ok, amiért érdemes a mezőgazdaságban dolgozni

Agrofórum Online

Amikor az emberek a mezőgazdaságra gondolnak, általában a gazdákkal, a földműveléssel, a terményekkel vagy az állattenyésztéssel kapcsolatos feladatok jutnak az eszükbe. Sokakat ezek a munkák nem érdekelnek, piszkosnak, nehéz fizikai munkának tartják (az is, de ettől még megvan a maguk szépsége). Pedig több izgalom és fejlődési lehetőség van az ágazatban, mint gondolnánk.

1. A mezőgazdaság rengeteg részterületet ölel fel

A mezőgazdaság nem csak a gazdálkodásról szól, a karrierlehetőségek óriási skáláját kínálja, többek között a növénytudományok, a technológia és az élelmiszeripar területén. Az új munkaerőt kereső munkáltatók száma és változatossága pedig óriási. A hatalmas élelmiszer- és italágazat a mezőgazdasági ágazaton alapszik, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban a szántóföldtől az asztalig minden beletartozik. Ráadásul az ágazatot támogató iparágak egész sora támogatja, például az élelmiszeripar és különféle kutatási területek.

Az inputanyagipar is jelentős, amely például vetőmagok, műtrágya és gépek értékesítésére szakosodott. Mindezeknek szükségük van kutató- és fejlesztőcsapatokra, kreatív marketingesekre, digitális szakértőkre és így tovább. Az agrárszektorban szinte bármilyen végzettséggel el lehet helyezkedni.

A csúcstechnológia, laptopok, mesterséges intelligencia, GPS is a mezőgazdaságot segítik
Nem akarsz a szabadban dolgozni? Sok munkakör vár rád az irodában is

2. A csúcstechnológia terepe

Ha valaki mérnök akar lenni, vagy tudós, a mezőgazdaság csak rá vár. Az ágazatnak lépést kell tartani a legújabb felfedezésekkel, hogy a termelőket minél magasabb hozamhoz, a növekvő lélekszámú emberiséget pedig élelmiszerhez juttassa. Problémákat kell még megoldani, és lehetőséget kell felfedezni. A mezőgazdaság mindennap új kalandra hív, és ritkán van két egyforma nap. Akit a drónok, a robotok, a legmodernebb mesterséges intelligencia és a GPS-rendszerek érdeklik, annak is itt a helye. És a kereslet csak fokozódik.

A csúcstechnológia, mesterséges intelligencia, GPS és a drónok is a mezőgazdaságot segítik
A csúcstechnológia, mesterséges intelligencia, GPS és a drónok is a mezőgazdaságot segítik

3. Nincs képesítésed? Sebaj, munkát akkor is találsz

A mezőgazdaságban nincs mindig szükség mezőgazdasági diplomára vagy magasabb fokú képesítésre. Akár szerényebb képességekkel is sokféle érdekes munkát lehet találni, vagy gyakorlatban elsajátítani a szükséges tudást. Azt nem állíthatjuk, hogy mindenkit vastagon megfizetnek, de az biztos, hogy aki ebben az ágazatban szeretne elhelyezkedni, annak biztos a megélhetése.

4. Mindig szükség lesz a mezőgazdaságra

A népesség exponenciálisan növekszik, és ez azt jelenti, hogy több élelmiszerre van szükség. A mai társadalom egyik legnagyobb problémája éppen ez. A mezőgazdasági ágazat hatalmas része ennek a problémának a megoldásával foglalkozik. Mint minden iparágnak, a mezőgazdaságnak is vannak hullámvölgyei, de hosszú távon a mezőgazdaság iránti kereslet csak növekedni fog, és ezzel együtt a munkalehetőségek és a fizetések is. Ha tehát hosszú távban gondolkodsz, nem fogsz csalódni.

5. Nem kell az irodában ülni (de lehet)

Számos olyan munka van az ágazatban, amely azzal jár, hogy gazdaságokat kell látogatni, utazni kell, emberekkel találkozni a szabadban. Ez egészséges és a léleknek is fontos. Ha pedig nem szeretsz utazni, de szép helyen szeretnél élni, állatokkal vagy növényekkel foglalkozni, arra is rrengeteg a lehetőség.

Vannak munkakörök, amelyekben bejárhatod az egész országot
Vannak munkakörök, amelyekben bejárhatod az egész országot

6. Nem baj, ha nem értesz hozzá (még)

A mezőgazdaság egy olyan iparág, amely munkaerőhiánnyal küzd. Nemcsak a szezonális, de az állandó alkalmazottak is sok helyen hiányoznak a rendszerből. Ezért manapság már szívesen foglalkoztatnak olyanokat is, akik közvetlenül az adott munkához nem értenek, de átképezhetők. Ugyanez igaz a fiatalokra: ha a tanult szakmájuk nem vált be, érdemes kipróbálni az agráréletet. Lehet, ez lesz az igazi.

7. A mezőgazdaságban végzett munka megelégedéssel tölt el

Akár a legújabb technológián és kutatáson dolgozik valaki, akár a családi hagyomány része a gazdálkodás, a mezőgazdaság alkotó tevékenység. Emberek élelmezésének kulcsa, kapcsolatot ápol a természetes környezettel, építi a jövőt. Aki kipróbálta, tudja.

Fotók: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öregek mehetnek, a fiatal gazdáknak készíti elő a terepet az Európai Unió?

2025. október 16. 16:10

Erőltetett generációváltás lehet az új Közös Agrárpolitika (KAP) egyik következménye, amely három év múlva vadonatúj helyzetet teremt az európai mezőgazdaságban.

Több száz milliárd forint értékű gabonát raboltak el, ráöntötték a világpiacra

2025. október 9. 13:10

Az egyik nagyhatalom furcsa játszmája már a nemzetközi kereskedelmet is súlyosan érinti az ellenőrizhetetlen készletvándorlások révén.

Lopott a szomszéd az ön földjéből? Ezt tanácsolja az ügyvéd

2025. október 8. 16:10

Érdemes évekig pereskedni a mezsgye feltételezett helytelen kijelölése és használata miatt? Nos, van békésebb és korrektebb megoldás.

Irtózatos aszály közelít, a mostani csak a bemelegítés Európában

2025. október 2. 13:10

Hatalmas termésveszteségek, szállítási nehézségek, a gazdák ellehetetlenülése követi az egyre súlyosbodó aszályokat a kontinensen, aminek Magyarország is egyre jobban megissza a levét.

Szakmai információforrások a mezőgazdaságban

2019. április 15. 05:50

Az elmúlt években a gazdálkodók döntéstámogató információszerzési szokásai dinamikus változást mutattak, amiben a digitalizáció jár az élen.

Mondja el, mit olvas!

2019. szeptember 12. 12:39

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

A világjárvány hatása a hazai agráriumra

2020. december 17. 10:53

Az itt bemutatott eredményekből tehát úgy tűnik, hogy a magyar mezőgazdaság komolyabb megrázkódtatások nélkül vészelte át a világjárvány eddigi hatásait, és a középtávon tervezett beruházások is megvalósulhatnak.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.