Agrárgazdaság

700 forint felé tart a gázolaj ára, de nem ott lesz a csúcs

Agrofórum Online

Hamarosan 700 forint fölé emelkedik a gázolaj literenkénti ára Magyarországon, és ez még korántsem jelenti a csúcsot. Januártól újabb „ársokk” vár a mezőgazdaságból élőkre is.

A kormány 2022. december 6-án szüntette meg az üzemanyagokra vonatkozó hatósági árat. Onnantól a magyar járműhasználók elfelejthették a literenkénti 480 forintos benzint és gázolajat, sőt az utóbbi hetekben jelentős drágulást tapasztalhattak ezen a téren.

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője sem szolgált jó hírrel, véleménye szerint megjósolni is nehéz, meddig drágul az üzemanyag idén. A Sonline.hu somogyi hírportálnak nyilatkozó szakember úgy véli, több oka is van annak, hogy a mezőgazdasági termelők által (is) kiemelten figyelt gázolaj ára hamarosan elérheti a 700 forintot.

„Egyrészt a kitermelési korlátozást meghosszabbították az év végéig az oroszok és az arabok. A szűkülő kínálat és a növekvő kereslet azt eredményezte, hogy az olaj hordónkénti ára 90 dollár fölé emelkedett. A másik probléma, hogy Európában átmenetei gázolajhiány alakult ki, mert több finomítóban is egyszerre végezték el az ötévente szükséges karbantartási munkákat”

– mutatott rá a háttérre Bujdos Eszter. A Sonline.hu annak is utánajárt, hogy az áremelkedés esetenként több millió forint pluszkiadást jelent a vállalkozásoknak. A gázolaj átlagára most (szeptember 25.) 681,6 Ft/liter a Holtankoljak.hu adatai szerint.

„Az utolsó üzemanyag-rendelésünk óta már csaknem 100 forinttal emelkedett a gázolaj ára. Ez azt jelenti, hogy ha marad ezen az áron a dízel, akkor a következő 25 ezer literes rendelésünkért 2 és fél millió forinttal kell majd többet fizetnünk. Sajnos a megnövekedett költségeinket a gabonaértékesítésből származó bevétel sem kompenzálja majd. Az lenne a megoldás, hogy amikor olcsó az üzemanyag, akkor betározunk, de akkora tartályunk nincsen”

– mondta el a somogyi hírportálnak Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. A Holtankoljak.hu augusztus közepén írt cikke szerint az üzemanyagok rohamos drágulásának az is oka, hogy a forint gyengült a dollárral szemben, illetve magasak Magyarországon az adók.

Ráadásul ezen a téren 2024 januárjától még egy nagyobb, literenkénti 41 forintos emelés vár ránk. Az EU előírása szerinti a jövedékiadó-minimum jelenleg 359 euró/1000 liter az ólmozatlan benzin és 330 euró/1000 liter a gázolaj esetében. A magyar kormányzat 425 forintos euróárfolyammal számolva kalkulálta ki az említett 41 forintos emelést, ami miatt alighanem sorban állások várhatók majd a kutakon az idei év utolsó napjaiban.

(Fotó: Engin Akyurt/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Drága maradhat a gázolaj, mert elindultak a mezőgazdasági munkák

2024. március 3. 14:10

December legvégéhez képest literenként 40-50 forinttal drágábban tankolhatnak most a magyar járműtulajdonosok. További erőteljes emelkedésre aligha kell számítani, de csökkenni sem fog a gázolaj ára, mert elkezdődtek a mezőgazdasági munkák.

Magas adók: meddig tudnak lépést tartani a gazdák?

2023. december 27. 12:40

Több az adó a gázolajra és a traktorokra: a gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy a német szövetségi kormány gyengíti „európai versenyképességüket”.

Tudjuk, hogyan alakulhatnak az üzemanyagárak az év végéig

2023. november 25. 07:10

Januártól biztosan 40 forint körüli összeggel nő az üzemanyagok literenkénti ára Magyarországon a jövedéki adó kötelező emelése miatt – de addig vajon mivel kell számolnunk?

9 forinttal drágul pénteken az üzemanyag

2021. október 7. 11:49

Nincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében.