Agrárgazdaság

A Bunge és az ADM is bezárta ukrán egységeit

Agrofórum Online

A globális mezőgazdasági árucikkek egyik vezető kereskedője, a Bunge Ltd. csütörtökön bejelentette, hogy az orosz katonai inváziót követően bezárta a cég ukrajnai irodáit, és ideiglenesen felfüggesztette a két olajosmag-feldolgozó üzem működését Nikolaevben és Dnyiproban.

A Bunge több mint 1000 embert foglalkoztat az országban, emellett gabonasilókat és exportterminált is birtokol és üzemeltet Ukrajnában – közölte a cég. Kukoricadaráló egységet is üzemeltet egy vegyes vállalaton keresztül.

A Bunge egyik ukrajnai egysége a Google Utcakép felvételén. Kép: Google Utcakép

Az amerikai mezőgazdasági árucikkekkel foglalkozó Archer-Daniels-Midland Co. csütörtökön szintén bejelentette, hogy bezárta Ukrajnában lévő létesítményeit, köztük egy olajos magfeldolgozó üzemet és egy gabonaexport terminált, miután Oroszország megszállta az országot – számolt be a Reuters.

Az ADM odesszai gabonakikötői terminált, Csornomorszkban olajos magfeldolgozó üzemet, öt szárazföldi és egy folyami silót, valamint Kijevben kereskedelmi irodát üzemeltet, a honlapjuk szerint több mint 630 embert foglalkoztatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Az USA szerint Moszkva készen állhat a gabonatárgyalások folytatására

2023. augusztus 2. 07:10

Az Egyesült Államokhoz eljutott információk szerint Oroszország készen áll arra, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz egy olyan megállapodás kapcsán, amely lehetővé teszi Ukrajna biztonságos fekete-tengeri gabonaexportját.

Az ukrán őszi gabona vetése 94 százalékban befejeződött

2022. november 23. 07:36

Ukrajna 2022/23-as őszi gabonavetése 94%-ban befejeződött és ez 4,4 millió hektáron történt meg – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.

Nem várnak gabonaexport-korlátozásokat Kijevben

2021. július 11. 06:37

Ukrajna, amely már megkezdte a 2021-es gabona betakarítását, 76 millió tonnás, mindenkori legmagasabb termésre számít, és a kereskedők nem látnak okot korlátozások bevezetésére.

Az ukrán gabonaágazat vesztesége már 3,2 milliárd dollárnál tart

2023. október 21. 13:10

Az ukrán gabona- és olajos magvak növénytermesztési ágazatának veszteségei meghaladhatják a 3,2 milliárd dollárt 2023-ban a magas logisztikai költségek, valamint az üzemanyag- és műtrágyaár-emelkedések miatt, amelyek a következő években a vetésterületek csökkenésével fenyegetnek – közölte a mezőgazdasági termelők szervezete.