Terményárak

Nem várnak gabonaexport-korlátozásokat Kijevben

Agrofórum Online

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium nem számít gabonaexport-korlátozások bevezetésére a július 1-jén kezdődött 2021/2022-es szezon következő két hónapjában - közölte a minisztérium egyik vezető tisztviselője.

Az ukrán gabonaexport volumenét a minisztérium, a kereskedők és a hazai fogyasztók augusztus 30-ig határozzák meg – tette hozzá a tisztviselő.

Roman Lescsenko mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy a minisztérium és a mezőgazdasági egyesületek hagyományos éves gabonaegyezményt írtak alá, hogy „kiszámítható exportrendszert” működtessenek. A kereskedők szerint a dokumentum nem tartalmazott sem számokat, sem követelményeket.

Roman Lescsenko szerint az ilyen egyezmények korábbi években történő aláírása lehetővé tette az exportkorlátozások elkerülését, ám a kormány 2020/21-ben korlátozásokat vezetett be a búza, kukorica és hajdina exportjára, engedve a hazai hústermelők nyomásának.

„Ukrajna a világ élelmezésbiztonságának egyik garanciája, de az ukrán gazdák és minisztériumunk számára a hazai élelmezésbiztonság kétségtelenül mindenek felett áll” – hívta fel a figyelmet Roman Lescsenko.

A minisztérium a 2020/2021-es időszakra 17,5 millió tonna búza és 24 millió tonna kukorica exportkorlátozást szabott meg.

Ukrajna, amely már megkezdte a 2021-es gabona betakarítását, 76 millió tonnás, mindenkori legmagasabb termésre számít, és a kereskedők nem látnak okot korlátozások bevezetésére.

Az APK-Inform elemzéséből azonban kiderült, hogy Ukrajna déli, középső és keleti gabonatermelő régióiban a kedvezőtlen időjárási viszonyok jelentős veszteségekhez vezethetnek az árpa és a búza termésében.

A kereskedők szerint a búza betakarításának bizonytalansága volt a fő oka annak, hogy a minisztérium elutasította, hogy vagy az engedélyezett kivitel meghatározott mennyiségét megállapítsák, vagy akár az egész szezonra vonatkozóan kijelentsék, hogy nem lesznek korlátozások. A minisztérium még nem közölte az új szezonra vonatkozó gabonaexport-előrejelzését.

A minisztérium szerint a szakértők 56 millió tonna gabona értékesítését jósolták 2021/22-ben, amely 20,7 millió tonna búzát, 30,7 millió tonna kukoricát és 4,1 millió tonna árpát tartalmazhat. Ukrajna 44,6 millió tonna gabonát exportált a 2020-as 65 millió tonnás terméséből.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

Kilőtt a búza ára a héten

2025. február 1. 09:10

Európában a malmi búzáért 3,8 százalékkal, a kukoricáért 1,5, a takarmánybúzáért pedig 0,8 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 4,5 százalékkal esett.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Az exportverseny és a terméskilátások miatt bukdácsolnak a terményárak

2023. május 17. 07:34

Az amerikai határidős szójabab jegyzésára csaknem 3%-ot esett kedden, többhavi mélypontra ért ezzel, a határidős kukorica jegyzések pedig csaknem 2%-ot estek.

Kalászfuzáriózis támadja a búzát aratás előtt – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. június 18. 15:40

Az őszi kalászos gabonák közül az árpa aratása az Alföldön megkezdődött, de a korai búzafajták is beértek, a későiek pedig viaszérésben vannak.

Az exportkereslet növekedése hajtotta fel az árakat

2021. május 28. 05:33

A malmi búza Párizsban szeptemberre 212 euró/tonnába került, ami 6 eurós pluszt jelentett. A forgalom viszonylag élénk volt.

Ki csinálja jobban? – Búza termesztéstechnológia hazánkban és az Egyesült Államokban

2019. március 15. 09:17

Izgalmas szakmai tapasztalatokat oszt meg a szerző, aki az USA búzatermesztésének agrotechnikai elemeit ismerte meg egy kansasi, több mint 10 000 hektáros nagygazdaságban.