Agrárgazdaság

A fekete-tengeri megállapodást két hónappal hosszabbíthatják meg

Agrofórum Online

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy az ukrán fekete-tengeri gabonamegállapodás még legalább két hónappal meghosszabbítható. Az érintett felek illetékesei tárgyaltak a meghosszabbításról.

Oroszország kijelentette, hogy nem hosszabbítja meg a paktumot május 18-án túl, hacsak nem teljesítik a saját gabona- és műtrágyaexportja előtt álló akadályok elhárítására vonatkozó követelményeket.

Cavusoglu elmondta, hogy a gabonaüzlet szerepel azon kérdések között, amelyeket a látogatás során orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt, és reméli, hogy pozitív eredmény születhet Isztambulban, ahol a tárgyalásokat csütörtökön folytatják.

Úgy gondolom, hogy olyan eredményt érhetünk el, amely legalább két hónappal meghosszabbítja az együttműködést”

– mondta Cavusoglu.

Az ENSZ és Törökország tavaly júliusban közvetítette a fekete-tengeri exportmegállapodást, mely segít kezelni a globális élelmiszerválságot, amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborúja súlyosbított. Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ tisztviselői közös koordinációs központot (KKK) hoztak létre Isztambulban.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete közölte, hogy kedden újraindult a kimenő hajók ellenőrzése az ukrán gabona fekete-tengeri biztonságos exportját lehetővé tevő megállapodás értelmében. Vasárnap és hétfőn sem bejövő, sem kimenő hajóellenőrzésre nem került sor.

„A vegyes bizottság megerősítette, hogy a keddi napon újraindultak az ellenőrzések a kiutazó hajókon” – mondta Farhan Haq, az ENSZ-szóvivő-helyettese.

„Az egyeztetési munka folyamatban van. Álláspontunk jól ismert és következetes” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak. „Szóval, várjuk meg a tárgyalások eredményét” – tette hozzá.

Közben Törökország 2024-re halasztotta 600 millió dolláros földgázszámlája kifizetését Oroszországnak – közölte két forrás. Ez az első ilyen halasztás az Ankara és Moszkva közötti kapcsolatok elmélyülését hangsúlyozó múlt héten bejelentett megállapodás értelmében. A megállapodás értelmében akár négymilliárd dollárnyi török energiakifizetést is elhalaszthatnak Oroszországnak a jövő évre – közölte a Reuters hírügynökség két névtelenségét kérő forrás alapján. A vasárnapi választásokra készülő Törökország erősen függ az energiaimporttól, és Oroszország a legnagyobb beszállítója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Az ukrán gabonaexport 36,6 millió tonnánál tart

2023. március 26. 06:36

Ukrajna gabonaexportja a 2022/23-as szezonban eddig 36,6 millió tonnát tett ki március 24-ig – derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.

Moszkva ingyen gabonát küldhet afrikai országoknak?

2023. március 21. 07:36

Az ukrán és orosz fekete-tengeri kikötőkből származó gabona biztonságos kivitelét lehetővé tevő megállapodást szombaton 60 napra meghosszabbították.

Műtrágyahiánytól tartanak Ukrajnában

2023. február 16. 08:02

A legtöbb ukrán műtrágyagyárat leállították a konfliktus miatt, a két fennmaradó üzemben a termelés 1,1 millió tonnára esett vissza 2022-ben a 2021-es 5,2 millió tonnáról.

Nagyobb lehet az orosz búzatermés – csökkentek az árak

2023. november 10. 13:10

Erős eladói nyomást lehetett tapasztalni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.