Agrárgazdaság

A Google 27 millió euróért vásárol erdőt, ráadásul Európában

Agrofórum Online

A Google megacég Finnországgal tárgyal arról, hogy 27 millió euróért egy hatalmas erdőterületet vásárolna meg, ahol egy felhő- és adatközponthoz szükséges infrastruktúrát hozna létre.

Az állami erdészeti hatóságot a finn kormány felhatalmazta arra, hogy négy földterületet eladjon a Google-nak. A Közép-Finnországban, Ouluhoz viszonylag közel fekvő Muhos és Kajaani településeken található erdők eladására november 28-án adtak engedélyt.

20 ezer euró hektáronként

1400 hektár földterület kerül a technológiai konszernhez több mint 27 millió euróért (csaknem 12 milliárd forint), ami körülbelül 20 000 eurós (8 280 ezer forint) hektáronkénti eladási árnak felel meg. A finn erdészeti hivatal szerint ilyen nagyságrendű földtranzakció ritkán fordul elő.

A finn kormány azt reméli, hogy a Google-nak eladott földterület az ország regionális és nemzeti gazdaságának javára válik. A finn mezőgazdasági miniszter, Sari Essayah szerint a Google befektetése nagy jelentőséggel bír e gazdaságok számára. Petteri Orpo finn miniszterelnök elmondta, hogy ez az akvizíció megalapozza a jövőbeli beruházásokat, és egyértelmű jelzés arról, hogy sikerült Finnországot pénzügyileg vonzó és biztonságos befektetési országgá tenni. A cél az, hogy Finnország még érdekesebb helyszínné váljon a cégek számára, és a finn kormány reméli, hogy a beruházás új munkahelyeket is teremt.

Mi lesz az erdőkkel?

A Google már 2011 óta rendelkezik adatközpontokkal Finnországban. A munkahelyek megteremtéséhez azonban építkezésre van szükség. „Ez csak az első lépés egy hosszú folyamatban” – magyarázta a Google finnországi országigazgatója, Antti Järvinen.

A Google még a vásárlásról szóló végleges döntés előtt koncepciót szeretne kidolgozni az erdőterületekről. A vállalat ennek érdekében együttműködne a finnekkel úgy, hogy a természeti erőforrások fenntartható használatát is figyelembe vegyék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Mire van szüksége egy egészséges erdőnek? II. rész – az odvas fák szerepe

2022. február 25. 04:36

Az odvas fák a holtfákhoz hasonlóan egy egészséges erdő szerves részei. Minél idősebb egy erdőállomány, annál több és változatosabb odú található benne, így különböző állatfajok számára nyújthat táplálékot, menedéket, vagy helyet az utódok felnevelésére. De hogyan alakulnak ki ezek az odvak a fán? Miért fontosak olyan sok állatfajnak?

Hamarosan itt az Erdők Hete – ha jó programra vágyik

2023. szeptember 25. 10:10

Ez évben immár mintegy száz helyszínen várják az érdeklődőket, az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az erdészek, október másodika és nyolcadika között. „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” – Az Erdők Hete jelmondata összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait.

Mától indul az Országfásítási Program

2019. november 4. 09:02

A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza.

Már ötszázötven hektár erdőt telepített a Pilisi Parkerdő

2020. április 25. 10:02

Az idei szezonban, ősztől tavaszig 550 hektár erdőt telepít a Pilisi Parkerdő Zrt., ebből 10 hektárt az országfásítási program keretében.