Agrárgazdaság

A hőség miatt kisiklott néhány ukrán gabonát szállító vagon

Agrofórum Online

Kisiklott szombaton Moldovában egy 61 kocsiból álló vasúti szerelvény, amely egy ukrán folyami kikötő felé tartott. A hat vagont érintő balesetett azzal magyarázták szakértők, hogy a szélsőséges hőség meggyengítette a síneket - közölte az ország vasúti társasága.

A balesetet a rendkívül magas hőmérséklet okozta, amely miatt a sínek veszítettek műszaki tulajdonságaikból”

– áll a moldovai vasút közleményében.

A közlemény szerint a hat gabonát szállító vagon kisiklott, miközben a vonat a Culma-Ceadir-Lunga vonal egy szakaszán Reni, egy ukrán közlekedési csomópont felé tartott a Duna irányába.

A hagyományosan Romániába és Törökországba gabonát és olajos magvakat exportáló moldovai gazdák idén 800 ezer tonnás erős, 1,2 millió tonnás búzatermést készülnek exportálni – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Orosz hajót támadtak az ukránok

Közben egy robbanóanyaggal teli ukrán tengeri drón az egyik éjszaka lecsapott egy orosz üzemanyagszállító tartályhajóra az Oroszországot az annektált Krímmel összekötő híd közelében, 24 órán belül ez a második ilyen támadás – közölte szombaton mindkét fél.

Senki sem sérült meg, de a krími híd és a kompközlekedés több órára nem bonyolított le forgalmat – állítják oroszok tisztviselők.

Egy ukrán hírszerzési forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a 450 kg robbanóanyagot tartalmazó drón eltalálta a SIG nevű hajót, miközben üzemanyagot szállított az orosz hadsereg számára az ukrán felségvizeken.

Ukrán kikötőket támadhatnak újra

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök azt javasolta, hogy Moszkva indítson újabb csapásokat az ukrán kikötők ellen, válaszul Kijevnek a Fekete-tengeren orosz hajókat ért támadásaira, és azzal fenyegetőzött, hogy Ukrajnát „ökológiai katasztrófával” sújtja.

Medvegyev, aki a Vlagyimir Putyin elnök által vezetett testület, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, a Novorosszijszk kikötőjében egy orosz hadihajó elleni ukrán tengeri dróntámadások után beszélt.

Oroszország az elmúlt hetekben a fekete-tengeri odesszai kikötőt vette célba, amely fontos terménypiaci kikötő és, ahol az ukrán haditengerészet székhelye található, valamint Izmajilt, Ukrajna fő belvízi kikötőjét a Duna-partján, károsítva a kikötői infrastruktúrát és a gabonalétesítményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Dinamikusan növekedett a Cargill Brazíliában

2020. május 4. 16:47

A COVID-19 világjárvány okozta hatás, amely látványosan csökkentette az élelmiszerigényt és akadályozta a gazdasági növekedést világszerte, még fontosabbá tette a Cargill brazil jelenlétét.

Drágult a búza a növekvő globális kínálati problémák miatt

2024. augusztus 10. 07:10

Európában a malmi búza stagnált, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig mínuszban zárt.

Romániában találtak drónkrátert az orosz támadások után

2023. október 13. 16:10

A román védelmi minisztérium arról számolt be, hogy drónkrátert fedeztek fel az ország Ukrajnával közös határa közelében, miután előző este orosz támadások érték az ukrán kikötői infrastruktúrát.

Pengeváltás: az EU lazított, Magyarország szigorított az Ukrajnából érkező termékek kapcsán

2023. szeptember 16. 17:40

Lejárt a szeptember 15-i határidő, és az Európai Bizottság nem hosszabbította meg az Ukrajnából érkező gabonára és olajos magvakra korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Életbe lépett a magyar „fenyegetés”, hazánk saját hatáskörben meghosszabbítja, sőt kiterjeszti a tilalmat.