Agrárgazdaság

A Kreml szerint tettekre van szükség a fekete-tengeri gabonaüzlet kapcsán

Agrofórum Online

Oroszország pénteken közölte, hogy lépésekre van szüksége, nem pedig ígéretekre az Egyesült Államok részéről, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyeket a fekete-tengeri gabonaszerződéshez való visszatéréshez szükségesek.

Oroszország a múlt hónapban elutasította a megállapodás megújítását, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy a háború ellenére gabonát szállítson fekete-tengeri kikötőiből. A moszkvai lépés fő magyarázata az volt, hogy a másik oldalon a nyugati országok nem tettek eleget saját élelmiszer- és műtrágyaexportja előtt álló akadályok felszámolására. A Kreml azt mondta, kész visszatérni a megállapodáshoz, amint az érintett a kérdéseket megoldják.

Ha hozzá akarnak járulni a gabonaszerződés Oroszországnak járó részének teljesítéséhez, akkor az amerikaiaknak teljesíteniük kell a feltételeket, nem pedig csak megígérniük, hogy gondolkodnak rajta”

– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.

Amint ez megtörténik, a megállapodást azonnal megújítjuk.”

Azután arról is beszélt, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter nemrég újságíróknak azt mondta:

Természetesen a megállapodáshoz való visszatérés esetén továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindenki szabadon exportálhassa élelmiszereit és élelmiszertermékeit, és biztonságosan bevonjuk a folyamatokba Oroszországot is.”

A nyugati országok azzal vádolták Oroszországot, hogy az élelmiszert háborús fegyverként használja fel a fekete-tengeri egyezmény felmondásával, ez pedig hozzájárult az élelmiszerárak globális emelkedéséhez, és az elmúlt hetekben ismétlődő légicsapásokat mértek Ukrajna kikötőire és gabonaraktáraira.

Oroszország szerint a megállapodás nem működött megfelelően, mivel nem jutott elegendő gabona a legszegényebb országokba – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Moszkva azt állítja, hogy bár saját élelmiszerexportját nem közvetlenül célozza meg, a nyugati szankciók hátráltatják a kikötői hozzáférést, a biztosítást és a banki tevékenységet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Ukrajna gabonatermése 34 millió tonnára csökkenhet

2023. március 12. 08:03

A terméscsökkenés okai között szerepel az összes vetésterület csökkenése, a termésszerkezet változása és a termésátlag csökkenése.

Az ENSZ-főtitkár aggódik az ukrajnai gabonaalku miatt

2023. április 15. 14:47

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár levélben fordult Oroszországhoz, Ukrajnához és Törökországhoz, hogy aggodalmát fejezze ki a gabonaszállítási megállapodás végrehajtásával kapcsolatban.

Moszkva csökkenti a búza exportadóját

2021. július 22. 09:31

Oroszország meghatározta a gabonaexport-adókat július 21-27-ig - közölte a mezőgazdasági minisztérium. Az érintett időszakban az adó tonnánként a búza esetében 35,2 dollár, az árpára vonatkozóan 37,5 dollár, míg a kukorica után 51,6 dollár.

Románia is ellenőrzi a Duna menti csatornák mélységét

2023. március 13. 08:22

Ukrajna és Románia megállapodott abban, hogy megvizsgálják a Duna partján fekvő csatornák mélységét, amelyeket Kijev mezőgazdasági áruk exportálására használ a forgalom növelése érdekében.