Agrárgazdaság

AM: erősíteni kell a magyar-algériai agrárkapcsolatokat

AM Sajtóiroda

A biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében kiemelten fontos, hogy hazánk is megismerje az algériai termelési tapasztalatokat és technológiákat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Mohamed Abdelhafid Henni-t Algéria mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjét.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy megvan az alapja a stratégiai együttműködésnek Magyarország és Algéria között. Az elmúlt időszakban pedig örvendetesen erősödtek agrár-külkereskedelmi kapcsolataink. A tárcavezető kiemelte, az afrikai ország éghajlata miatt a növénytermesztésben kialakult tapasztalataira hazánknak is nagy szüksége van. A kutatás, az oktatás és a nemesítés területén fontos az együttműködés elmélyítése, ami az élelmiszer-biztonság szempontjából is kiemelten fontos. Minél több együttműködést kell kialakítanunk, amiben a magyar és az algériai szakemberek és kutatóintézetek közösen dolgozhatnak. A legjobb befektetés, ha felsőoktatási tanulókat cserélünk egymás között, mert ennek mentén hosszú távon a két ország gazdasága is jobban fejlődhet, de  a technológiai, kutatási, genetikai módszertanok vonatkozásában és fontos a partnerség – sorolta Nagy István.

Kifejtette, hazánk konkrét projekteket szeretne felvenni a Magyar-algériai Gazdasági Vegyes Bizottság következő ülésére, mert így a gyakorlatban is előre léphetünk a két ország együttműködésének tekintetében. Az állategészségügyi kihívásokkal kapcsolatban Nagy István arról is beszélt, hogy a madárinfluenza komoly gondot okoz a hazai gazdálkodóknak, ami Algériában is nehézségeket jelent. Az észak-afrikai ország tapasztalataira és megoldási javaslataira hazánk is nyitott – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, további lehetőségek rejlenek a napraforgó termesztés területén. Hazánk alapvető gazdasági érdeke, hogy a nemesítéssel kapcsolatos algériai tudáshoz és tapasztalatokhoz hozzáférjen. Emellett Magyarország kész megosztani erdőgazdálkodási gyakorlatait az észak-afrikai országgal. Jelenleg hazánk történetének legnagyobb országfásítási programja zajlik, az elméleti, technológiai újításokat is készek vagyunk bemutatni partnereinknek – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

A nyomonkövetés beépül az agrárképzésbe

2018. november 22. 15:19

Az új együttműködés keretében a debreceni kar oktatóit felkészítik naprakész tudással és a hallgatóknak tartanak majd előadásokat magyar és angol nyelven egyaránt, egy gyakorlati tudásbázis kiépítését is tervezik, ipari partnerekkel.

Törökszegfű mellé: mit ültessünk, mit kerüljünk?

2025. június 7. 13:10

A törökszegfű gyönyörű és illatos, de nem mindegy, mely növények mellé ültetjük – íme a legjobb és legrosszabb társai!

Mindenkinek előnyös lehet a rövid ellátási láncban való együttműködés

2019. március 1. 04:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett fórumon a zöldséget, gyümölcsöt termesztő kamarai tagok találkozhattak a további beszállítókat, partnereket kereső áruházlánc szakembereivel, akik a termelőkkel szembeni elvárásaik mellett az eddigi együttműködések tapasztalatait is ismertették.

Precíziós mezőgazdaság: techgronómia diplomát szerezhetnek a hallgatók Kanadában

2019. július 20. 07:34

A Calgary-ben (Alberta) lévő Olds College különleges képzést indított, amelynek végén precíziós mezőgazdaság/techgronómia diplomához jutnak a hallgatók.