20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárgazdaság

Felmerült a Bayer mezőgazdasági és gyógyszer-üzletágának szétválasztása

Agrofórum Online

Aktivita befektető bevásárolta magát a Bayerbe, a világ egyik vezető agrokémiai termékeket is gyártó vállalatába. A Bluebell Aktivita befektetői csoport részesedést vásárolt a Bayerben, és ezen keresztül próbál meg jelentős változtatásokat elérni a társaságnál. A fő követelésük, hogy a Bayer válassza szét a gyógyszer és a mezőgazdasági üzletágat, ami szerintük akár 70 százalékos felértékelődést is hozhatna a cégnél.

Emellett új, független felügyelőbizottsági elnök kinevezését szeretnék elérni. Az utóbbi időben a Bayer vezérigazgatója sorozatos támadások alatt van a 2018-as Monsanto felvásárlás kapcsán, lemondatásával is próbálkoztak már, eddig sikertelenül. A Bluebell egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora részesedést vásároltak, de jellemzően relatíve kis pozíciókkal próbálják meg elérni a társaságoknál a változtatást, ami viszont gyengíti tárgyalási pozíciójukat – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A csaknem 160 éves múltra visszatekintő német ipar vállalat, a Bayer piaci értékének több mint 40 százalékát veszítette el a Monsanto 2018-as felvásárlása óta, amit egy sor per követett azon állítások miatt, hogy a Monsanto Roundup gyomirtója rákot okoz. Ráadásul a Bayer a Monsanto 66 milliárd dolláros felvásárlása óta folyamatosan alulteljesítő. A költséges felvásárlást bírósági eljárások hulláma követte a felperesek részéről. A tartós tőzsdei csalódás és a nehézkes konglomerátum-struktúra árt a részvényeknek.

A jelenlegi vezérigazgató, Werner Baumann, aki a Monsanto-ügyletet szervezte, 2024-ben távozik cégtől. Ez lehetőséget ad a befektetési alapoknak, hogy befolyásolják a leendő vezérigazgató személyének kiválasztását – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Sok múlik Baumann utódján, egy hiteles váltás segíthet a részvényárfolyam felépülésében a szakértők szerint. Ha a Bayer ragaszkodik jelenlegi, sokak által nehézkesnek vélt cégszerkezetéhez, és az árfolyam továbbra is elmarad a várttól, akkor valószínűleg még több részvényes fogja felvetni a kettéválás kérdését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Online agrárplatform hódít Dél-Amerikában

2020. október 20. 06:47

A mezőgazdasági termelők a platform segítségével 120 akkreditált forgalmazótól szerezhetnek be vetőmagokat, növényvédő szereket és műtrágyát.

Minőségi búzatermesztés a Bayer készítményeivel

2019. május 14. 10:34

Az átlagosnál melegebb és aszályosabb április nem kedvezett a kalászosokban előforduló gombabetegségek terjedésének. Ezzel ellentétben a vetésfehérítő bogarak és néhol már a gabona poloskák nem várt korai megjelenése borzolja a termelők idegeit.

Hogyan támogatja a Climate FieldView a mezőgazdaságban a döntéshozatalt?

2021. november 15. 06:30

A folyamatos innováció – a genetika, a technológia, a gépesítés fejlődésének üteme – olyan szintre lépett korunk mezőgazdaságában, amely már az űrtechnológiával vetekszik. Ez részben megalapozza, részben bonyolítja a döntéshozatalt. Egy felmérés szerint a mezőgazdaságban legalább 40 különböző döntést kell meghoznunk növényfajonként. Döntéseket hozni könnyű, jó döntéseket hozni csak akkor könnyebb, ha van mi alapján.

Monsanto hagyatéktól szabadulhat a Bayer

2020. szeptember 2. 04:33

A Bayer árfolyama tegnap 0,8 százalékkal emelkedett, idén ezzel együtt is 23 százalékos zuhanáson van túl az árfolyam a frankfurti értéktőzsdén.