Agrárgazdaság

Helyzet van a sertéspiacon

AMC

Hektikusan változó piaci, valamint jónéhány nehezítő körülménnyel terhelt termelési körülmények mellett dolgozik a hazai sertéságazat.

Az ASP, a Covid, a meredeken emelkedő takarmányárak mellett a csökkenő felvásárlási árakkal is szembe kell nézniük. A nehézségek csökkentése érdekében indít fogyasztásösztönző kampányt az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A korábbi támogatások és a jelenlegi 77 milliárd forintos kormányzati forrással megvalósuló fejlesztések mellett a mostani kampányban a tudatos vásárlásra és a minőségi sertéshús fogyasztására hívják fel a figyelmet a szervezők.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a mostani kampány célja a korábbiakhoz hasonlóan a sertéshús fogyasztásának ösztönzése. A takarmányárak jelenlegi emelkedése miatt az ágazat nehéz helyzetbe került. A sertéshús fogyasztása ugyanis nem csak a családok számára jelenthet gasztronómiai élményt, hanem sok magyar család megélhetését is segíti. A Kormány 2020-ban a pandémia kapcsán, a meglévő támogatásokon felül egyszeri támogatást is biztosított 1,2 milliárd forint értékben. Emellett több mint 100 fejlesztési projektet 77 milliárd forint értékben támogat a Kormány. Emellett fontos ösztönző, hogy a 200 négyzetméter feletti üzletekben kötelező feltüntetni a hús származási helyét mutató zászlót.  Ennek célja, hogy a kisvásárlók és fogyasztók számára ezt a húsfélét keresetté tegyék és hozzátette, hogy bíznak egy optimistább, bizakodó jövőképben. 

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy 2013 óta szervez az AMC sertéshús fogyasztásösztönző kampányt, arra buzdítva a fogyasztókat, hogy keressék a minőségi sertés és mangalicahúst, valamint azok készítményeit. A kampány kezdete óta 24-25 kg-ról mára 30 kg fölé sikerült emelni az egy főre eső fogyasztást. A lassú, folyamatos emelkedés oka a kampányüzenetek mellett a 2016 januárja óta 27-ről 5%-ra csökkentett ÁFA, valamint a magyar reáljövedelmek évek óta tartó, érezhető emelkedése, amely segíti a fogyasztói kosár bővülését. Az ügyvezető-helyettes kiemelte, hogy a sertéshús beltartalmi értékei miatt fontos az emberi szervezet számára elsősorban annak ásványianyag- (pl. vas, kálium, cink és kálcium) és vitamintartalma miatt (B1, B2, B6 és B12 vitamin) miatt, ezen felül pedig olyan esszenciális aminosavakat is tartalmaz, amelyeket a szervezetünk nem képes önállóan előállítani, ezért a táplálkozásunkkal kell azt bevinnünk. A sertéskampányhoz kapcsolódó promóciós tevékenység fókusza idén is az adventi és a farsangi ünnepkör lesz, de a nehéz piaci helyzet miatt addig is érdemes közösen kiállnunk a hazai sertéságazat mellett és a kiváló minőségű sertéshúst keresni a boltokban és a piacokon.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, hogy három éve folyamatosan nehéz a helyzetben van a sertéságazat. A pandémia mellett a sertéspestis és a kínai piac hullámzása is azt eredményezte, hogy az Európai Unió elvesztette az exportpiacának a 30 százalékát. Az utóbbi három év kiszámíthatatlansága az ágazat számára kezelhetetlen. A korábban Kínába exportált európai mennyiség ráborult az Unió piacára, ami miatt az elmúlt hetek során drasztikus árcsökkenés volt megfigyelhető az élősertés piacán, 400 Ft alá szorítva a felvásárlási árakat. A takarmányár emelkedése is nagyban hozzájárult a tenyésztés önköltségének jelentős növekedéséhez, hiszen egy év alatt 50-60 százalékkal nőttek a termény-, illetve premix árak. Emellett arra kérte a fogyasztókat és a kereskedelmi partnereket, hogy priorizálják a sertéshúst, segítsék az ágazatot tudatos patriótaként a sertéstenyésztőket támogatva, annak érdekében, hogy ezt a nehéz időszakot úgy élje túl az ágazat, hogy 1-2 év múlva érdemi növekedés valósulhasson meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Együnk több meggyet!

2019. július 7. 11:47

A meggyfogyasztást ösztönző kampány a hétvégén Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon is tart, a fesztiválozók két napig kóstoltatják a meggyet.

Nagyböjti halas recept: Pontyfilé diós bundában

2019. március 15. 09:37

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.

Új vezető az AMC élén

2018. július 24. 11:18

Híre ment, hogy vezetőváltás történt az Agrármarketing Centrum élén. Dr. Nagy István agrárminiszter új programot hirdetett meg, amelyben jelentős szerep hárul az Agrármarketing Centrumra is.

Terítéken voltak a vadhúsok

2021. szeptember 6. 09:58

Jelenleg hazánkban az egy évre jutó vadhúsfogyasztás 30 dkg/fő, amely elenyésző az uniós átlaghoz képest. Pedig, mint az a 14. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon is elhangzott, hazánkban éves szinten mintegy 10.000 tonna vadhús képződik. Mindemellett tudni kell azt is, hogy ez a vadhús prémium minőségű, egészégügyi ellenőrzése rendkívül szigorú és fenntartható módon „keletkezik”. Érthető hát a szakma és a szaktárca azon törekvése, hogy a vadhús fogyasztását népszerűsítsék a fogyasztók körében. Bizonyára sok módon történhet ez, de az egyik legsikeresebb módja az a rendezvény volt, amelynek a Pákozdi Pagony adott otthont.