Agrárgazdaság

Így lehetne elkerülni, hogy az Alföld sivataggá váljon

Válasz Online

Az egyre gyakoribb özönvízszerű esők miatt a csapadék jó része a folyókon keresztül gyorsan eltávozik az országból. De van megoldás a káros folyamatok kivédésére.

Sürgősen kukába kell dobnunk a felszín alatti vizek működéséről szóló elavult elméleteinket, hogy megállíthassuk a Kárpát-medence legfontosabb kincsének felélését – mondta el a Válasz Online-nak Mádlné Dr. Szőnyi Judit hidrogeológus a vele készült interjúban. Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi tanára programot hirdetett a Homokhátság sivatagosodásának visszafordítására.

A szakember szerint Magyarországon egymillió illegálisan fúrt kút található, amelyek összesen akár egy köbkilométernyi vízkivétellel is rendelkezhetnek, ám erről nem rendelkezünk pontos adattal.

Pedig óriási kockázatot jelentenek, hiszen egyre alacsonyabbra süllyed miattuk a vízszint, így egyre nagyobb szárazságot tapasztalunk a felszínen. Ráadásul a szakszerűtlenül fúrt kutak az öntözött termést és a vízfogyasztók egészségét is veszélyeztethetik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több mint száz évre visszatekintő adatsoraiból kiolvasható, hogy egyre több a hőhullám, egyre hosszabbak a száraz periódusok, és egyre kevesebb a csapadékos nap a Kárpát-medencében.

A lehullott csapadék összmennyisége ugyan érdemben nem csökkent, ám az eloszlása rendkívüli mértékben változott, sokszor „özönvízszerűen” hullik. Így a folyókon keresztül gyorsabban el is távozik az országból.

Mádlné Dr. Szőnyi Judit szerint világosan látszik, hogy felszíni vizekben tranzitország vagyunk: amennyi víz bejön az országba, az a folyókon keresztül el is hagyja azt. Sőt még több is. Az alföldi hátsági területek fokozottan sivatagosodnak, az ökoszisztémák pusztulnak, a szántóföldi termelés ellehetetlenül.

Mi lehet a megoldás? Számos országban rájöttek már arra, hogy nemcsak a felszínen raktározhatjuk el a többletvizet a száraz időszakokra, hanem a felszín alatti „víztározók” is alkalmasak lehetnek erre. Ezek a földfelszín és a vízszint közötti „telítetlen zónák”, ahol a pórustérben víz és levegő is van. További részletek a Válasz Online cikkében.

(Fotó: svklimkin/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Segített a szabadföldi kertészeti kultúráknak a csapadékos idő

2019. május 16. 06:02

A FruitVeB szakértői szerint a szabadföldi zöldségkultúrák közül a zöldborsótáblák állapota kielégítő, a gyökérzöldségek és a vöröshagyma esetében jó átlagos termés várható, a spárgatermést közepesre becsülik.

Hó, eső és ónos eső egyaránt hullhat vasárnap

2021. december 5. 04:36

Napközben túlnyomóan borult lesz az ég. Sokfelé számítani lehet csapadékra: az ország délkeleti felén inkább eső, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Dunántúlon havaseső, havazás lesz a jellemző

Technológiai váltás, aligha van más jó válasz a klímaváltozásra

2024. szeptember 20. 13:10

Az alkalmazkodás a siker kulcsa, a technológiai szemléletünket az időjáráshoz kell igazítani. Új növényeket kell bevonni a termesztésbe.

Viharos szél érkezik, megnő a szárazfű-tüzek esélye

2023. február 17. 07:39

A napokban jelentős enyhülés érkezik hazánkba megerősödő nyugatias széllel – hívja fel a figyelmet az OMSZ. Az agrometeorológiai elemzésben felhívják a figyelmet a szárazfű-tüzek veszélyére is.